Megerőszakoltak és brutálisan megkínoztak muzulmán férfiak Párizs külvárosában egy 18 éves lányt, mert az fehér, francia és disznóhúst zabál. Még a 13 éves (igen, nem elírás) srác is „beszállt a buliba”. Biztos a migránssimogatók majd kitalálják, hogy az illetők nem illeszkedtek be, munkanélküliek voltak, frusztráltak és csupán az energiájukat vezették le. Vagy esetleg a lány öltözéke provokálta őket. Merthogy ezeket szokták mondani, írni a sajtóban – a békés, agymosott, a médiának mindent elhívő nyugat-európai polgár pedig ezt be is veszi. Sokadjára.
Kezdhettem volna a cikket a manchesteri robbantással vagy a londoni gázolásos, esetleg a késes támadással is. Azok a hírek azonban nem mindennaposak: egy-két hétre esik „csupán” egy-egy ilyen több halálos áldozatot követelő horrorcselekmény. Én inkább a párizsit választottam, mert az ilyenek sajnos mindennaposak – a többi lopással, rablással, erőszakos cselekménnyel, nemi és verbális inzultussal együtt.
Csakhogy ezekről a média nemigen számol be. Mert a nyugat-európai ember mindennapjai közé tartoznak. Mint ahogy a torinói sikítva menekülő olasz riporternő esete is, aki szerencséjére élőben közvetítette, ahogy az olimpiai faluba telepített (igen, ez sem elírás) migránsok megtámadják.
Emlékszem, két évvel ezelőtt, amikor a muzulmán áradat elindult, azt mertem mondani, hogy néhány éven belül az atrocitások, robbantások mindennaposak lesznek. Családomból néhányan megmosolyogták kijelentésemet, illetve mélységesen elítélték. „Hogyan gondolhatsz ilyen szörnyűséget?”– szegezték nekem a kérdést.
A történelem engem is meghazudtolt. Bebizonyította, hogy nem kellett várni néhány évet. A szörnyűségek a nyugati országok állampolgárainak mindennapjaivá váltak.
A társadalom és a közvélemény pedig továbbra is – látszólag? – nyugodt. A sajtóban simogatják a migránsokat, a rendőrség hamisítja a bűnözési statisztikákat, a politikusok pedig mindehhez jó képet vágnak. Sőt, támadják a kelet-európai és balkáni országokat, amiért azok nem kérnek az újabb muszlimáradatból, és próbálják – ismerve a 150 vagy még annál is több török uralom következményeit – mindenféle eszközzel megállítani azt. Éppen ezért némileg érthetetlen a budapesti bíróság döntése, amely egy késsel elkövetett rablótámadás gyanúsítottját felfüggesztett (ez sem elírás) börtönbüntetésre ítélt, mert az oltalmazott (sic!) státusban levő palesztin volt.
A legfelháborítóbb és legcinikusabb talán nem is a felsorolt, számunkra érthetetlen hozzáállás, hanem az, ami a legutóbbi londoni merénylet után az angol főváros polgármesterének szájából hangzott el: meg kell szokni a hasonlókat, együtt kell élni a tudattal.
A hass, alkoss, gyarapíts, és a haza fényre derül jellegű magasztos eszmék kit érdekelnek már? Jöhet a franciaországi terrormerényletek után kidolgozott rendőrségi felszólítás, amelyet legutóbb éppen a brit fővárosban alkalmaztak: fuss, rejtőzz, telefonálj! Ezt kell tennie ma annak, aki Nyugat-Európában él vagy oda utazik, és netán terrorcselekmény részese, áldozata.
Mit nekünk Ausztrália, ahonnan visszafordítják a migránsokkal megrakott hajókat vagy Japán, ahol törvénybe van iktatva, hogy muzulmánoknak tilos letelepedniük az országban (feltételezem, hogy ilyen szempontból a japánok magasan tesznek a polkorrekt szövegekre)?
Európát a sötét középkorba taszító nyugati politikusok szerint a megoldás továbbra sem az, hogy megvédjük kultúránkat, országhatárunkat, nem az, hogy befejezzük a „demokráciaexportot”, nem az, hogy a migrációt leállítjuk, a betolakodókat kiutasítjuk, hanem az, hogy szokjuk meg a terrorizmust. Vajon meddig lehet ezt még szokni?
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ...
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető ...
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.