Sok erdélyi embernek van ismerőse, rokona Olaszországban. Így nem véletlen a közösségi oldalakon keringő megrázó történetek és fényképek sokasága a koronavírus-járványtól legjobban sújtott európai országban.
Egy ott rekedt erdélyi asszony története igen jellemző eset. Férjét néhány nappal korábban utalták be a vírusfertőzés súlyosbodó tüneteivel egy észak-olaszországi kórházba, ő pedig otthoni karanténban várta a róla szóló híreket. Hír azonban csak akkor jött, amikor férjét több tíz más halottal együtt a temetkezési vállalat emberei a város temetőjébe hantolták el ismerősök, rokonok és bármiféle gyászszertartás nélkül. A járvány ugyanis mindent lecsupaszított: papi búcsúztatónak és nyilvános könnyeknek nincs helye koronavírusos halálesetben.
A megrázó események egy térdre kényszerített ország tükörképét mutatják Olaszország esetében, de nem tudhatjuk, ki következik a sorban. A hatósági előírásokat könnyelműen kezelő olaszok, illetve a vírustámadás első heteiben a veszélyt felszínesen megközelítő hatóságok nincsenek egyedül Európában. Sok kelet-európai ország – közöttük Románia – szerencséje lehet, hogy más kárán tanulhat, és az utolsó órában talán megelőzheti a nagyobb tragédiát. Abba ugyanis rossz belegondolni, mivel járhatna tájainkon egy olaszországihoz hasonló méretű fertőzés, ahol az orvosi ellátás, illetve a teljes közegészségügy meg sem közelíti a nyugati országok színvonalát.
Románia veszélyeztetettsége többszöröse a környező országokénak, hiszen Kelet-Európából tőlünk dolgozik a legtöbb vendégmunkás fertőzött nyugat-európai államokban. Ha nem is mindenki, de elég sokan hazatértek, illetve jönnek folyamatosan légi úton vagy szárazföldön, olykor nagy-nagy kerülőkkel. Habár lehetőségeikhez mérten a romániai hatóságok a helyzet magaslatán állnak, elég sokan kijátsszák a házi karanténba vonulás előírásait, dacolva a hatalmas büntetésekkel és a börtönnel járó bűnvádi eljárással. Némileg tehát az olaszországi forgatókönyv ismétlődik, ahol az embereket az elején nehezen lehetett „házi fogságra” kényszeríteni, és tömegek kezdtek el keresztül-kasul utazni a csizma szárától a sarkáig.
Ma már adott az egyértelmű szakemberi figyelmeztetés és tapasztalat: mindenki azzal tehet a legtöbbet a járvány megelőzéséért, ha otthon marad, és akár több hétre is bezárkózik lakásába. Ennek hiányában bármiféle hatósági felszólítás üres szólam marad, és a vírus megállíthatatlanul fog terjedni.
Kína példája bizonyítja: drasztikus intézkedésekkel gátat lehet szabni a betegségnek. Erre hangzik el az ellenérv a „politikailag korrekt” kommentátorok részéről, hogy bezzeg Kína egy diktatúra, Európában pedig demokrácia van. A kérdés csak az: mit kezdjünk a halálosan fenyegető kórral „demokratikus” körülmények között? Erről talán a halálos ágyukon fekvő olasz embereket kellene megkérdezni, akik minden bizonnyal mást gondolnak a honfitársaikat két-három héttel korábban megállítani képtelen hatóságok teljesítményéről.
Nincs tehát alternatíva a bezárkózásra, ki kell bírni az előttünk álló heteket. Elsősorban családunk idősebb tagjaiért, de magunkért is. Mindazokért, akiket szeretünk, és akikkel egy hét vagy egy év múlva is szeretnénk együtt lenni.
Sokan hinni szerették volna, hogy a demokrata elnökjelöltnek, Kamala Harrisnek esélye van legyőzni Donald Trumpot. Bármennyire is ezt harsogták világszerte a liberális megmondóemberek, kívánságuk nem jött be.
Elcsodálkozom, amikor Nyugatra szakadt ismerőseim arról beszélnek, hogy egyre rosszabbul élnek, miközben nekünk egyre jobban megy. Nem tudom, mire vélni a hasonlítgatást, talán elfeledkeztek arról, hogy honnan indultak.
A novemberi választásokig hetek vannak hátra, ám a kampány már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. És most nem a nyugdíjak újraszámolására gondolok, hanem a magyar kártya ismételt előhúzásáról.
Napi hír, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok egyenruhásai egy-egy települést, vagy kistérséget szállnak meg, és a közlekedésrendészettől a közbiztonságon át az élelmiszerboltokig mindent ellenőriznek. Nagyon kell a pénz az államkasszába.
Ilyenkor tudatosítom magamban, mennyire igaz, hogy a felnőttek megjelenésükkel, viselkedésükkel, cselekedetükkel példaképek tudnak lenni a gyermekek, fiatalok számára. Számomra keresztapám az volt.
,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői irányába írott LMBTQ- és woke-ellenes véleményem nem tetszett a Facebook-oldalakat folyamatosan ellenőrző szemeknek-füleknek.
Az erdélyi magyar temetőkről soha nem készült részletes értékleltár. Nem tudni pontosan, hol vannak és melyek azok a hagyatékok, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Egy dolog biztos: ezek jelentős része gyorsuló ütemben pusztul.
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Sokan hinni szerették volna, hogy a demokrata elnökjelöltnek, Kamala Harrisnek esélye van legyőzni Donald Trumpot. Bármennyire ...
Elcsodálkozom, amikor Nyugatra szakadt ismerőseim arról beszélnek, hogy egyre rosszabbul élnek, miközben nekünk ...
A novemberi választásokig hetek vannak hátra, ám a kampány már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.