Nem, nem vagyok kíváncsi, mert tudom, hogy nem lesznek sokan – mondtam halkan félig magamnak, félig hangosan: sajnos az utóbbi időben szinte egyetlen tömegmegmozdulásra sem gyűlünk össze annyian, amennyien kellene. Vagy fogalmazzunk inkább másképp: amennyien korábban. Tudom, a kincses városban sok eseményt szoktak rendezni, egymást fedik a rendezvények, és nem lehet mindenki minden eseményen jelen, főleg, ha azok éppen egyidőben vannak.
A Sétatéren végül néhány száz fiatal (egyesek szerint mintegy ezer személy) vett részt a megmozduláson, ahol számomra meglepő módon többnyire csak fiatalok voltak.
Igaz ugyan, hogy a tüntetést a kolozsvári fiatalok hirdették meg, de hát kérem szépen: nincsenek a városban közéleti személyiségek, politikusok, papok, tanárok? Nincsenek nagybácsik és nagynénik, nagymamák és nagytaták? Akiknek gyerekei, unokái, unokaöccsei, tanítványai, hívei holnap hasonló atrocitásoknak lehetnek elszenvedői?
Semmit nem ér az egész, úgysem tudunk elérni semmit – mondta otthon a fiam. S bár egyetértettem vele, mégis elmondtam: lehet, hogy a románok szempontjából ugyanaz lesz az eredmény, vagyis semmi változást nem érünk el. De szolidárisak kellene lennünk magyar testvéreinkkel, ki kell állnunk az erőszak ellen, hallatni kell hangunkat minél többen. Ha azt látják, hogy csak egy maréknyi embert érdekel honfitársainak sorsa, akkor tényleg nem fog semmi sem változni. Ha óriási tömeg hömpölyögne az utcán, talán jobban felfigyelnének a városban és az országban is. Talán... De így?
Sajnos a mai felgyorsult világban – amikor az egyéni boldogulást tartja mindenki a legfontosabbnak – a közösség erejére, a szolidaritásra és az áldozatvállalásra senki nem ad egy fabatkát sem. Egy-egy ilyen eset és az azt követő békés felvonulás kevés kolozsvári magyarnak éri el az ingerküszöbét. Megelégszünk azzal, hogy egy-egy politikus néha szóváteszi a dolgot, aztán hamar elfelejtjük. És majd jöhet a következő atrocitás. Amely jönni is fog.
Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-es képviselőn amúgy most sem múlt. Ő – ahogy oly sok esetben – most is megtette a kötelességét,
mert még a parlamentben is felszólalt, és kiállt a helybenhagyott magyarok mellett. De ezt ő sajnos nem tudja megoldani a parlamentben, főleg most választások előtt nem. Nekünk is több áldozatot kellene vállalnunk azokkal szemben, akiket bántalmazás ért. Mert lehet, hogy holnap mi leszünk az áldozatok. Az eset ugyanis nem egyedi, az U szurkolók már sokadik alkalommal ragadtatták magukat hasonló cselekedetre. A közvélemény pedig jobbára hallgat.
Milyen szép lett volna, ha a Sétatérről elindult több száz magyart a Cluj Arena elé érve az U-sok egy jobb indulatú csoportja fogadja. Akik elnézését kérnek a drukkerek nevében, elítélik az ultrák cselekedeteit, a békés együttélésre hívják fel a figyelmet, és kérik a vétkesek példás megbüntetését.
De hát mit várunk tőlük? Hol élünk? Az Emil Boc által emlegetett multikulturális és toleráns városban? Ugyan már! Maga Emil Boc is ugyanolyan magyargyűlölő, mint a többi U-szurkoló.
Vagy mint egykor Gheorghe Funar. Csakhogy a móc intelligensebb, mint elődje, és sokkal jobban palástolja irántunk érzett ellenszenvét. Néha-néha pedig kimutatja foga fehérjét. Most is azt mondta: „semmi sem utal a támadás etnikai indíttatására”.
És ha még igaz is lenne: akkor már nem kell súlyos testi sértés miatt vádat emelni az elkövetők ellen? Mert U-szurkolók? Felfordul az ember gyomra. És még vannak magyarok, akik minden alkalommal képesek Bocra szavazni. Hol van az eszük?
Nyilván merő optimizmus volt részemről, hogy az U-sok együttérző cselekedetét hiányoltam a tüntetésről. Az viszont talán
elvárható lett volna, hogy egy ilyen állítólag toleráns és multikulturális városban ne csak a magyarok tüntessenek, hanem más, román szervezetek is kiálljanak az erőszak ellen.
De senki az égvilágon nem mondta azt, hogy azért ezt nem kellett volna. Egyetlen román hölgy csatlakozott a felvonulókhoz, aki menet közben tudta meg, hogy mi történik a Sétatéren.
Amúgy a kolozsvári CFR futballcsapatának elnöke, a nagybányai származású Cristi Balaj (aki állítólag magyarul is beszél) is azt nyilatkozta a tévében, hogy a bántalmazott magyarokat – akiknél nem volt CFR-sál vagy bármilyen más megkülönböztető jel – nem etnikai hovatartozásuk miatt érte a támadás. Igaz, utána azt is kijelentette, hogy a kolozsvári csendőrök jelentős része az U-t támogatja, nem tudja és nem is akarja végezni a munkáját becsületesen akkor, amikor a CFR-ről és szurkolóinak védelméről van szó. Sőt, újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy hiába beszélne a csendőrség vezetőségével vagy éppen Emil Boc polgármesterrel, mert „nyilatkozatok szintjén Kolozsváron minden rendben van”.
Vagyis fejétől büdösödik a hal.
Miközben az Európai Unió intézményeiben egyre több szó esik Ukrajna európai uniós csatlakozásáról, az ország területén élő őshonos nemzeti kisebbségek jogait nem említik, vagy ez már negyedrangú feltételnek számít.
Rearm Europe, újrafegyverkezés Európában: ezt a nevet viseli Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a nagyszabású, 800 milliárd eurós terve, ami egy esetleges háború esetén az EU védelmi képességeinek megerősítésére szolgál.
Sok vállalkozó méltatlankodik, amikor a kormány minimálbért emel. A munkavállaló szempontjából viszont azon töprengtem el, egyáltalán mire elég ez a bér?
Öt napig tartott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök realitásérzéke helyreálljon: miután pénteken a Fehér Házban még úgy érezte, kérdőre vonhatja Donald Trump amerikai elnököt és J. D. Vance alelnököt, kedden már jelezte, kész a teljes együttműködésre.
A kapkodásból és a sértett nyilatkozatokból látható: az európai vezetők jelentős része nem vette komolyan Donald Trump újdonsült amerikai elnök ígéretét, hogy hivatalba lépését követően rövid időn belül igyekszik véget vetni az ukrajnai háborúnak.
A lovak közé csapott Donald Trump. Amióta beiktatták hivatalába, kilószámra írja alá a – legalábbis amerikai szempontból – létfontosságú szabályrendeleteket. És nem csak.
A román sajtó sem tudja hova tenni a Călin Georgescu-jelenséget. A Călin Georgescuban hívőket ugyanis semmiféle racionális érvvel nem lehet meggyőzni, tömegek bíznak az új ,,megváltóban".
Nem indokolt a csodálkozás, amellyel egyesek viszonyulnak a kormány salátatörvényével hozott intézkedésekkel szemben. A kormány tisztában van vele, hogy a 2024-es súlyos pénzügyi kisiklás 2025-ben nem folytatódhat. Ion M. Ionita politikai elemző írása.
Romániában nagy méreteket öltött a totalitárius rendszerek iránti nosztalgia, az antikommunizmus megfoghatatlan délibábnak tűnik. Tömegek sírják vissza a kommunista időszakot. Az antokummunizmus ábránd vagy valóság? Erről szól Ion Cristoiu cikke.
Sokszor halljuk, hogy nincs jobb és baloldal. De tényleg így van? A kérdést alaposabban megvizsgálva azt kell mondanunk, hogy nem. Sőt, a XX. század eleje óta talán még soha nem volt ennyire aktuális és szembetűnő felosztás a jobb és baloldal között.
Rearm Europe, újrafegyverkezés Európában: ezt a nevet viseli Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság ...
Sok vállalkozó méltatlankodik, amikor a kormány minimálbért emel. A munkavállaló szempontjából ...
Öt napig tartott, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök realitásérzéke helyreálljon: miután pénteken ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.