Magyar gyász, román ünnep járvány idején

Ember legyen a talpán, aki két hónapos otthon ülés után bármi eget rengető dologról be tud számolni. Hiszen újságírói hivatásunk egyik lényeges eleme éppen az élménygyűjtés, a találkozások, a beszélgetés, az utazás. Vagy ahogyan mostanában mondani szokás, a koslatás, amit a hatóságok hosszas időre betiltottak. Így aztán a címben feltett kérdésre sincs válasz, csupán feltételezések.
Az önként vállalt karantén alatt nem tudtam személyesen felköszönteni születésnapját ünneplő barátaimat, és néhány közeli ismerősöm temetésére sem tudtam elmenni. Ám a virtuális világnak köszönhetően gazdagodtam legalább 200 új „baráttal”, akikről eddig életemben nem hallottam, gyakorlatilag azt sem tudtam, hogy a világon vannak. Ugyanakkor

soha ennyi álhírt, szörnyülködést, félrevezetést nem láttam a világhálón, mint az elmúlt hetekben.

Arról, hogy a híresztelésekkel ellentétben a Föld lapos, korábban is értesülhettem. Viszont, hogy az eddig filantróp beállítottságúnak vélt Bill Gates, aki fél vagyonát humanitárius célokra ajánlotta fel, a világ legnagyobb gazembere, aki az emberiség megtizedelésén dolgozik, ez még nekem is újdonság volt. Az is kiderült a világhálóra felhányt sorok közül, hogy a vírus nem is létezik, csak bebeszéltük magunknak. Soha nem volt annyira igaz megállapítás, mint napjainkban, miszerint egy sokat ismételt hazugságot néhányan előbb-utóbb elhisznek. Hát kérem, mindenki hordja a maga keresztjét, de ez legyen a legnagyobb gondom…
Az élet járvány idején sem áll meg. Csak megváltozik, legrosszabb esetben ismétlődik, mint a tévében a régen volt olimpiák közvetítése. Ami újdonságot hoztak e hetek, abban nekünk, magyaroknak nincs köszönet. A román parlament ugyanis június 4-ét „a trianoni szerződés napjává” nyilvánította. A megszavazott jogszabály alapján e napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti zászlót. Vagyis újabb fricska az orrunkra. Már csak a szívünket kell kitépni, és helyben vagyunk.
Ami a magyar közösségnek tragédia és gyász, a román többségnek ünnep.

Nem tudom, ennél jobban hogyan lehet megalázni egy nemzetet.

Akik erre az aljasságra csak legyintenek, és azt mondják, vannak ennél fontosabb dolgok is, azoknak ajánlom, gondolkodjanak el, mekkora világméretű felháborodást keltene az, ha mondjuk a német parlament november 9–10-ét ünneppé nyilvánítaná. Ez 1938-ban a „kristályéjszaka” napja volt (más néven novemberi pogromok), amikor központilag megtervezett és irányított országos zsidóellenes erőszakhullám indult el Németországban. A zavargások során több tucat zsidót megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le, gyújtották fel, de a rendőrség nem avatkozott az eseményekbe. Valami hasonló lenne az is, ha a 75 évvel a háború vége után valamelyik „nagy németnek” az jutna eszébe, hogy javasolja az első koncentrációs táborok meglapítását ünnepeltetni a néppel. (Egyébként Dachaut tartják az elsőnek, 1933. március 22-én szállították oda az első hullámban a szerencsétleneket, és a háború végéig működött. Hogy hányan pusztultak el ott, azt a mai napig csak találgatni lehet.)
No, de egyetlen gyarmatosító országnak sem jutott még eszébe, hogy mások leigázásából ünnepnapot faragjon.

Mi lenne, ha a spanyolok az azték civilizáció elpusztítására koccintanának?

A hasonlat nem is olyan erőltetett, mint ahogyan első hallásra tűnik, ugyanis amikor például a majdnem mezítlábas román hadsereg bevonult Kolozsvárra, kő kövön nem maradt: szobrok hulltak porba, épületek rongálódtak meg, társulatok és társaságok maradtak székhely nélkül, iskolák, kulturális intézmények vesztették el magyar jellegüket. Egyébként nem kell csodálkozni a román parlament döntésén, a nemzeti identitását megtagadó román államfő napokkal ezelőtt megadta a hangot, a nyáj pedig csak követi a kolomp kongását.
Járványok jönnek, kormányok és elnökök mennek, a világ nagyot változik, de a gyűlölködő nacionalizmus sajnos marad.