Nagyjából három hónapot önkéntesen vállalt karanténban töltöttem a járvány miatt. A megbetegedés helyett az otthonülést választottam. Ki sem mentem a házból. Mondtam is, nagykabátban jöttem be a kapun, rövidnadrágban mentem ki. Elvonultam a világtól, az meg tőlem. Ettől aztán olyan lettem, mint a kalitkába zárt csalogány. Csak énekelni nem volt kedvem. De nem is tudok.
Elvonulásomnak előnye az volt, hogy mindeddig túléltem e rettenetes időket – persze ez nem jelenti azt, hogy holnap nem dől rám a ház, nem visz el az infarktus, vagy nem fulladok meg egy szálkától. Hiszen az emberre naponta több ezer veszély leselkedik, még akkor is, ha a foteljében tölti napjai nagy részét.
Azt viszont kijelenthetem, hogy sok hátránya van a vesztegzárnak. Én például a bátor, ide-oda még eljárogató szomszédoktól, ismerősöktől érdeklődtem a karantén ideje alatt, hogy Kolozsvár főterén megvan-e még a Mátyás-szobor, nem tért-e vissza véletlenül a magyar világ, hogy az emberek még mindig két lábon járnak-e, és egyáltalán milyen irányba halad az emberiség. Hiszen a bezártságban töltött hetek számomra századoknak tűntek, és csak akaraterőmnek köszönhettem, hogy nem nőtt földig a szakállam. Mielőtt újra kimentem a napvilágra, néha olyan érzés is rám tört, hogy talán a régen beígért metró is elkészül kincses városunkban, mire véget érnek a korlátozások…
Egyszer azonban a többhónapos karantén közepén mégis kimerészkedtem. Halaszthatatlan dolgom akadt, amit senki más nem tudott volna elintézni helyettem. Ahogyan a rendelkezések megkívánták, megírtam a papírosomat az útvonalamról. Maszkot tettem – ettől úgy éreztem magam, mintha egy rémfilmben szerepelnék –, kesztyűt húztam, taxit hívtam, hogy a járvány szellője se érintsen, levitettem magam arra a bizonyos helyre, ahol dolgom akadt, elvégeztem, amit kellett, majd újra taxiba szálltam, hogy mihamarabb hazaérjek. Tulajdonképpen e rövid idő alatt jöttem rá, hogy egészen szürreális világot élünk a járvány miatt. No de a lényeg: a visszaúton, a taxiban hallottam egy olyan történetet, amin még ma is elgondolkodom…
Ahogy beültem a gépkocsiba, észrevettem, hogy taxisom kicsit szomorú és dühös. Vagy helyesebben: dühösen szomorú. Hamarosan kiderült, mi a baja. Először is megkérdezte, van-e papírom arról, hogy miért jött rám a koslatás. Mutatom neki a „deklarációmat”, mondom, részemről minden rendben. Felvilágosít, hogy csak azért kérdi, mert aznap már megállította a rendőr. Kérdem, miért. Bár hallgattam volna. A taxis ezen a ponton ugyanis majdnem elsírta magát. Képzelje – mondja sofőröm –, éppen egy rendőrnek felcsapott volt osztálytársam állított meg!
Aztán a taxis elmesélte, az illető annak idején annyira szegény volt, hogy neki kellett etetnie az otthonról vitt uzsonnával. Aztán útjaik elváltak, ő taxizik a megélhetésért, egykori haverja meg zsarugúnyát öltött. Ez nem is lenne baj, ám a ruhával karaktert is cserélt: amikor leállította, rászólt, hogy csak semmi baráti üdvözlés, mivel szolgálatban van. Amúgy meg azért intette le, mert látta telefonon beszélni, a törvény ezt tiltja, készítsen elő 500 lejnyi büntetést, és örvendjen, hogy ennyivel megússza. „Nem elég, hogy egész áldott nap maszkban vezetek, vitatkozom a renitens utasokkal, akik tagadják a járványt, még ez a hálátlan fráter is megbüntet” – mondta szinte könnyezve.
A taxisban egy világ dőlt össze. Az a szép világ, amikor az utolsó karéj zsíros kenyerét is megosztotta ezzel az arrogáns kékbe öltözött személlyel, aki – lásd milyen az élet – elfelejtette, hogy néha ő mentette meg az éhenhalástól. „Nem az bánt, hogy megbüntetett, hiszen valóban beszéltem mobilon, hanem a hálátlanság és a pökhendiség, ahogyan rám szólt, hogy ne tegezzem, mert ő a hatóságot képviseli. Bezzeg nem volt ilyen magabiztos, amikor nem volt vírus, ő meg az éhségtől csillagokat látott” – fejezte be történetét a taxis. Majd szomorúan hozzátette, el sem tudja képzelni, milyen lesz a világ a járvány után.
Úgy tűnik, vesztegzár idején semmi sem a régi. Még éhenkórász haverből vált rendőr sem…
Ion Iliescu elnöktől tanultam meg, hogy a demokráciát nehéz elsajátítani. Közvetlenül az 1989-es forradalom után az ország nem tudott 180 fokos fordulatot venni.
Normális esetben az első reformcsomagnak a politikusokat kellett volna kellemetlenül érintenie – írja publicisztikájában a Rapublica.ro oldalon Ciprian Dîrjan Hunyad megyei kollégiumi tanár.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor közkedvelt erdélyi-partiumi politikusra hárul a feladat, hogy Románia élére állva elvégezze mások helyett a piszkos munkát.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Bő másfél évtized elteltével ismét egy helyi szinten eredményes, tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ...
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.