Háromezer templom

Szatmárnémetiben avatták fel az elmúlt hétvégén a felújított római katolikus püspöki székesegyházat az Európai Unió, a magyar és a román kormány közös támogatásával. A szatmári templomfelújítás az olyan kivételezett esetek közé tartozik, amelyhez az egyház jelentős uniós pályázati támogatást nyert el, emellett a munkálatokat román kormányzati forrásból is megfinanszírozták. Mint a legtöbb erdélyi magyar templom esetében, ezúttal is elengedhetetlen volt a magyar kormányzati támogatás. Ahogyan szerte a Kárpát-medencében annak a háromezer templomnak a felújításánál, amelyeket e jelentős pénzügyi források nélkül hamar kikezdene az idő vasfoga.
A mai liberális világnézetű Európai Unióban egyedülálló teljesítmény, hogy Magyarország területén, illetve a Trianon utáni utódállamok magyarok lakta régióban nem csak háromezer magyar templomot újítottak fel az elmúlt években, hanem száz újat is építettek Erdélyben, a Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján és a mai Magyarországon. Legutóbb az újjáépített mezőpaniti és az eredeti szépségében felújított 15. századi apanagyfalui (Beszterce-Naszód megyei) műemléktemplom átadásán jártam, de sorolhatnám, hogy csupán szűkebb pátriámban, Kolozsváron és környékén hány templom újult meg. Legemlékezetesebb a pár éve eredeti pompájában átadott Farkas utcai református templom, illetve a Kolozsvárral összenövő Szászfenes új református temploma. A következő fontos állomás lesz a kincses város emblematikus templomának, a 14. században épült, gótikus stílusú Szent Mihály-templom teljes felújításának a befejezése.
Hasonló leltárt tudnánk szerte Erdélyben készíteni a Barcaságtól Székelyföldön, Kalotaszegen és Dél-Erdélyen át a Partiumig.

Az elmúlt száz évben soha ennyi magyarországi közpénz nem jutott templomfelújításra, és az is jó hír, hogy erdélyi magyar gyülekezetek román kormányzati forrásokra is pályázhatnak.

Miközben Nyugat-Európában a legtöbb templom kong az ürességtől, Európa keleti felében a gyülekezetek tataroznak, építkeznek, terveznek. Keresztény emberként jövőt látnak egyházukban. Egy elvilágosiasodott német, francia vagy angol ember számára elképesztő tapasztalat lehet lengyelországi templomokba betérve megélni azt, hogy a vasárnapi szentmiséket tömegek előtt tartják a papok, de ha hétköznap mennénk templomlátogatásra, sok helyen akkor is hasonló látvány fogad. A kommunista ellenállás idején megerősödött lengyel egyház példájából mi, magyarok is sokat tanulhatunk a Kárpát-medencében, ahogyan az ortodox egyházak kemény kiállása is követendő példa a keresztény értékek, elsősorban a család megtartó szerepe miatt.
A liberális métely által átitatott társadalmak számára a legnagyobb pazarlás templomokra és egyéb keresztény értékekre költeni a pénzt.

Ők csak azt látják, hogy római katolikus, protestáns vagy anglikán templomaik kiürültek, üresen állnak, nincs rájuk szükség. Az ide vezető okokról és a feledésbe merülő keresztény értékek következményeiről nincs már vita.

Mint ahogy arról sem, hogy a nyugat-európai országokba tömegesen bevándorló muszlim, meg egyéb világvallások képviselői miért tudnak hihetetlen gyorsasággal teret hódítani és rákényszeríteni szokásaikat és érzékenységüket a keresztény gyökerektől „szabaduló” őshonos közösségekre.
Ha az egyre szembeötlőbb társadalmi és kulturális különbözőségek okait próbáljuk megérteni az Európa két térfelén élő nemzetek között, elegendő, ha a keresztény hitbéli szokásokat és kötődéseket vesszük szemügyre. Ha összehasonlítjuk a Kárpát-medencében pár év alatt megújult mintegy háromezer magyar templom üzenetét azzal a fájdalmas nihillel, amely a nyugat-európai egyházak térvesztését jelenti. Nem vitás, hogy a kétféle mentalitású világ közül melyik áll vesztésre.