Nincs a románnál eredetibb demokrácia széles e világon, ez régóta köztudott. Harminc esztendővel a forradalomnak nevezett összevisszaság után – amelyben ártatlan emberek százai haltak meg egy nemes cél érdekében, hogy aztán mindenféle gyanús elemek szakítsák le azoknak a napoknak a gyümölcsét – mindmáig átmeneti időszakban élünk. Azt még nem lehet biztosan tudni, hogy honnan mibe „megyünk át”, tény, hogy egyre kevesebben kérnek a román jólétből, legyenek azok az ősi dák nép leszármazottjai vagy egyéb „idetévedt” nemzetiségek. Mert faramuci demokráciánkban semmi sem az, aminek látszik, és álszakértők találnak látszatmegoldásokat minden problémára.
A szociáldemokraták hatalmát – amely különböző elnevezés alatt (FSN, FDSN, PDSR, PSD) valamilyen módon évtizedek óta rátelepedett a politikai életre – végre sikerült legalább kormányszinten megdönteni. Ezzel együtt eltűnt a közéletből – legalábbis ideiglenesen, reményeink szerint mindörökre – néhány olyan elem, amelyről senki sem tudta kideríteni, milyen érdemek alapján került a vezetésbe, csimborasszói magasságokat ostromló hozzá nem értése pedig rendkívül káros volt minden szempontból. (A szocdem kormány bukása után egy volt miniszterelnöki tanácsadó például karácsony táján petárdákat árult a főváros egyik piacán. Ennyit a szakértelemről).
A parlamentben viszont a szocdemek és csatlósaik megtartották a többséget. Ebből aztán az új kormánynak millió gondja fakad. Elég nyilvánvaló és nem kell hozzá politikai szakértőnek lenni, hogy belássuk: a liberálisok nehezen tudják az országot úgy kormányozni, hogy közben a képviselők bármelyik törvényjavaslatukat meggátolhatják. És meg is gátolják. Ha nem másért, azért, hogy bebizonyítsák, bezzeg ők jobbak voltak utódaiknál.
Itt térünk vissza az eredeti demokrácia fogalmához. Ugyanis a liberálisok látszólag rádöbbentek: a kormányzás megszerzése távolról sem jelenti a harc végét. És úgy tűnik, hogy miután kiderült, milyen örökséggel kell szembenézniük, kissé elment a kedvük a játéktól. Bár elég nyilvánvaló volt a hatalom átvételekor, mintha csak most ébredtek volna rá, miszerint nincs meg a megfelelő képviselői támogatottságuk a kormányzáshoz. Ilyen körülmények között az egyetlen megoldást az előrehozott választásokban látják.
Igen ám, de ez sem ennyire egyszerű. Ludovic Orbanék siettetnék a választások kiírását, hiszen tisztában vannak azzal, hogy amúgy sem túl nagy támogatottságukat idővel elveszíthetik. Ezzel számolnia kell minden olyan pártnak, amelyik csupán ideig-óráig élvezi a hatalmat. Elég egy-két vélt vagy valós hiba, a választónak nem tetsző döntés, és kezdődhet elölről az építkezés.
Ami a legeredetibb az egész forgatókönyvben: a jelenleg kormányzó pártnak lett érdeke, hogy minél előbb megbuktassák őket, az ellenzéknek pedig az, hogy ne siessenek kiírni az előrehozott választásokat. Azért drukkol az újdonsült kormányzópárt, hogy az ellenzék benyújtsa végre a parlamentben a bizalmatlansági indítványt ellene. Ez a furcsa ellentmondás újabb vitákat szül, véget nem érő politikai harcokat eredményez, a nép pedig csak kapkodja a fejét, hogy amit elvárna egy normális társadalomtól, az sehogy sem következik be.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.