Emlékszem, a kilencvenes évek vége felé már küldözgettem cikkeket az Erdélyi Naplónak. Akkor, amikor a lapot még Nagyváradon szerkesztették, és ott is nyomtatták. Szerettem szókimondó stílusát, s egy idő után rájöttem: bizonyos véleményanyagok más erdélyi lapban nemigen jelenhetnének meg. Ezért aztán egyre többször jelentem meg a lap hasábjain. Néhány év múlva pedig (2004-ben) igencsak megörvendtem, amikor bejelentették: a hetilap Kolozsvárra költözik. Azonnal tudtam, valamilyen formában szeretnék a lap szerkesztésében részt venni akár belső, akár külső munkatársként: interjút készíteni, véleményanyagot írni, vagy éppen a hobbimnak élni, azaz sportot szerkeszteni. Igaz, a kilencvenes évekhez képest a kiadvány példányszáma csökkent, de hát ezt szinte minden más lap elmondhatta magáról. A Napló azonban megélt saját lábán, mellékleteket indított, Erdély-szerte író-olvasó találkozókat rendezett.
Azóta 18 esztendő telt el,
a lappal együtt öregedtem, amely a tizennyolc év alatt Kolozsváron is „nagykorúvá vált”. Éppen ezért volt számomra megdöbbentő és fájdalmas, amikor néhány héttel ezelőtt bejelentették: a nyomtatott Erdélyi Napló januártól megszűnik.
Megdöbbentő, hiszen konzervatív, keresztyén, egyedi stílusa miatt már korábban is sok támadás érte az erdélyi magyar sajtóprérin, többször igyekeztek megfojtani, s ez ideig-óráig (talán másfél évet) sikerült is, ám a lapot korábban is pártoló önzetlen jóakaróknak, közéleti személyiségeknek köszönhetően a lap újraindult – megújult erővel 2010-ben.
Idővel aztán folyamatosan „fogyni” kezdett. A 24 oldalból egyre kevesebb lett, később nyolcoldalas, végül négyoldalas mellékletté zsugorodott. De még így is üde színfolt volt az erdélyi magyar sajtóban, hiszen riportjai, elemzései, véleményanyagai a nemzeti érzelmű jobboldalt erősítették. Ennek azonban januártól vége – egy fájdalmas és megdöbbentő döntés következtében.
Tudom, bizonyos értelemben meg kell békélni a helyzettel, el kell fogadni az új idők kihívásait, a változásokat. Azt, hogy egyre kevesebb az újságot olvasó ember, egyre többen fordulnak a digitális világ irányába. Mint ahogy azt sem szabad elhallgatni, hogy az újság példányszámának csökkenéséhez nemcsak az előbb felsoroltak vezettek, hanem a korábbi vezetőség kiadót csődközeli helyzetbe juttató dilettáns (vagy rosszindulatúan tudatos?) hozzáállása, a felületes és nemtörődöm lappolitikája vagy 2012-től néhány évig a lapra kívülről ráerőltetett ideológiai irányváltás.
Az Erdélyi Napló tehát – amely 1990-ben napilapként indult, majd néhány év múlva hetilapként élt tovább az erdélyi magyar sajtóban – januártól megszűnik. Fájdalmas és megdöbbentő a szerkesztők és – gondolom – a lap sorsát szívükön viselők számára egyaránt. Szívszorító volt olvasni egyes kollégák búcsúzkodó körlevelét, hallani mások kényszerű, idő előtti nyugdíjba vonulási vergődését vagy bolyongani a szinte teljes mértékben kiüresített szerkesztőség kongó falai között. S ezzel egy időben olvasni a Médiatér önreklámját, miszerint „teret adunk a magyar szónak”.
Mindezek ellenére azt mondom:
legyünk bizakodóak, s gondoljunk arra, hogy ha Isten valahol becsuk egy ajtót, talán kinyit egy ablakot.
Ezzel a reménnyel búcsúzom az Erdélyi Naplótól, az olvasóktól, az éveken át velem együtt dolgozó külső és belső munkatársaktól.
Isten veled, Erdélyi Napló! Boldog új esztendőt, 2023!
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.