HIRDETÉS
Hogy a centenárium évében sok magyarellenes provokációt kellett elviselni, nem meglepő. Sajnos már megszoktuk, régóta edzve vagyunk. Az sem meglepő, hogy sok esetben a sportban is másodrangúnak számítunk. Emlékezhetünk a 90-es évek elejére, amikor egy-egy magyarszereplős mérkőzés esetében a román bemondó vagy szakkommentátor kimondottan az ellenfélnek szurkolt – rosszindulatúan és nyilván etikátlanul. Az erdélyi magyar sportolók is rég megszokták, hogy ötször olyan jónak kell lenniük saját súlycsoportjukban, saját kategóriájukban, saját területükön, hogy elismerjék vagy értékeljék őket, netán felnézzenek rájuk.
Annak is tanúi vagyunk, ahogy Ilie Năstase osztja az észt, ha magyar származású teniszezőt sodor a románok útjába a sorsolás. Közismert, hogy az FCSB patronja mennyire szeret minket, meg úgy általában azokat, akik nem románok és nem ortodoxok. A CFR-t sem viselik sokan a szívükön, holott magyar kötődése már tulajdonképpen nincs is a csapatnak. És akkor mit mondjanak Kilin Tündéék egy kolozsvári U elleni kosármérkőzés után vagy a Sepsi OSK szurkolói egy idegenbeli kiszállást követően? Hadd ne említsük a csíki–bukaresti jégkorongmeccseket, valamint a köréjük köthető történeteket, skandálásokat, amelyek külön fejezetet érdemelnek.
Szóval igencsak megszoktatták velünk, hogy ne érezzük magunkat kényelmesen. És ami ennél is rosszabb: sok esetben meg is szoktuk, fel sem tűnik, zokon sem vesszük. A Diszkriminációellenes Tanács néha-néha megszólal, de többnyire csak hallgat, mint valami a fűben. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat pedig hiába tesz feljelentést, mert – főleg ugye a centenáriumi évben – többnyire süket fülekre talál. Lehet, egy-két szakszövetség elnöki szintjén el-elhangzik egy ejnye-bejnye vagy éppen egy sajnálom. Talán az is, hogy a rasszizmus megengedhetetlen. De érdemi megoldások még nem születtek. Egyszer Kovács István futballíró két perccel hamarabb lefújt egy labdarúgó-mérkőzést az ő magyarságát pocskondiázó bekiabálások miatt, de hosszú távú következménye mégsem lett az ügynek.
Legutóbb azonban olyan történt, ami engem is kiakasztott. Vagy legalábbis meglepett. Nem arra gondolok, hogy nemrég Pintilii szidni kezdte Ovidiu Hațegant, amiért az állítólag a CFR-t részesíti előnyben. És nem is arra, hogy az említett játékos szerint Kovács István néha magyarul beszél vele meccs közben, hogy ne értsen belőle semmit. Nem. Ezek inkább a vicc kategóriába tartoznak. És arra sem, hogy Ionuț Popa meg akarta ölni az egyik játékosát, a körülötte levőknek kellett lefogniuk a feldühödött szakembert (volt már erre példa korábban is). Hanem arról, hogy az aradi csatárt, János Norbertet – aki állítólag a mérkőzés utolsó pillanataiban kecsegtető helyzetet puskázott el –, úgy szidta, hogy közben a Ferencvároshoz küldte. Felindultságában ugyanis nem azon mérgelődött, hogy játékosa kétballábas, hogy túl éretlen, hanem egyből az jutott eszébe: magyar. Hát akkor menjen ugyebár Budapestre! (Igaz, később hozzátette, a húszéves csatár folyamatosan csúfot űz a labdarúgásból.)
Mennyire ismerős a helyzet. Román kenyeret eszünk? Akkor beszéljünk románul! Ha nem, mars Magyarországra! Nos hát eddig még nem hallottam ilyesmit edzőtől. Vagy legalábbis nem nyilvánosan. Vajon meddig süllyedhetünk még? Mi következhet ez után?
Orbán Viktor erdélyi látogatása újfent táptalajt szolgáltatott bizonyos román politikusok és véleményformálók számára, hogy hangot adjanak a magyar miniszterelnökkel szembeni ellenérzésüknek, és megismételjék untig emlegetett összeesküvés-elméleteiket.
Az erdélyi magyar pártok rájöttek, széleskörű összefogás nélkül az erdélyi magyarságnak nincs esélye autonómiatörekvéseit megvalósítani, de az újabb botrányokkal „színesített” romániai magyarellenességet sem tudja egymagában kezelni egyikük sem.
Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. Csak a kárpátaljai magyarság már meglévő jogait akarja vissza a Kijevtől. Némi nyomásgyakorlással ugyan, de a diplomáciai szokásjog keretein belül.
Európa keresztény lakosságának negyede jár rendszeresen templomba. A többség, amely most a Notre-Dame tragédiáját siratja és jajveszékel, hogy a keresztény Európa egyik jelképe dőlt majdnem össze, valószínűleg életében nem tette be a lábát Isten házába.
Dan Tanasă egyesülete külön fejezetet érdemel e kafkai világban. A titkosszolgálati háttérrel működő magyarellenes holdingban futószalagon születnek olyan ítéletek, amelyet egy szakmájára valamit is adó törvénybíró jogállamban ne tudna kimagyarázni.
A globalisták minden erővel tüzelnek Orbánra és a Fideszre. Ennek tudható be az útszéli mocskolódásoktól sem mentes európai szintű rágalomkampány, ami elsősorban a fősodratú balliberális sajtóból zúdul a magyar kormányra, de a konzervatívnak mondott média is kiveszi belőle a részét.
A kirakatpernek számító székely terroristaügy két vádlottjával példát mutat a román állam, hogy a továbbiakban senkinek ne forduljon meg a fejében olyan „szélsőséges” szervezetekben tevékenykedni, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM).
Újabb „botrányt” szimatoltak ki a román lapok, mégpedig azt, hogy modern, hivatásos labdarúgó-akadémiát hoz létre Szatmárnémetiben a magyar kormány, amelynek előkészületi munkálataira már el is különítettek 216 millió forintot.
Több eset is jól mutatja, mennyire veszélyes kezdeményezés olyan ügyekről rendezni népszavazást, amihez a lakosság többsége csak érzelmileg viszonyul. Egy-egy ilyen referendum hosszú távra meghatározza az ország vagy a tágabb régió életét.
Új csillagos éttermünk a kézdivásárhelyi, sokat látott, sokat tanult séf-zseni, Veres István által fémjelzett Babel, amelynek már korábban is volt érintőlegesen köze a csillaghoz.
Orbán Viktor erdélyi látogatása újfent táptalajt szolgáltatott bizonyos román politikusok és ...
Az erdélyi magyar pártok rájöttek, széleskörű összefogás nélkül az erdélyi magyarságnak ...
Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. ...
