Somogyi Botond

2018. december 12., 21:12

Elrontottad? Irány Budapestre!

Hogy a centenárium évében sok magyarellenes provokációt kellett elviselni, nem meglepő. Sajnos már megszoktuk, régóta edzve vagyunk. Az sem meglepő, hogy sok esetben a sportban is másodrangúnak számítunk. Emlékezhetünk a 90-es évek elejére, amikor egy-egy magyarszereplős mérkőzés esetében a román bemondó vagy szakkommentátor kimondottan az ellenfélnek szurkolt – rosszindulatúan és nyilván etikátlanul. Az erdélyi magyar sportolók is rég megszokták, hogy ötször olyan jónak kell lenniük saját súlycsoportjukban, saját kategóriájukban, saját területükön, hogy elismerjék vagy értékeljék őket, netán felnézzenek rájuk.

Annak is tanúi vagyunk, ahogy Ilie Năstase osztja az észt, ha magyar származású teniszezőt sodor a románok útjába a sorsolás. Közismert, hogy az FCSB patronja mennyire szeret minket, meg úgy általában azokat, akik nem románok és nem ortodoxok. A CFR-t sem viselik sokan a szívükön, holott magyar kötődése már tulajdonképpen nincs is a csapatnak. És akkor mit mondjanak Kilin Tündéék egy kolozsvári U elleni kosármérkőzés után vagy a Sepsi OSK szurkolói egy idegenbeli kiszállást követően? Hadd ne említsük a csíki–bukaresti jégkorongmeccseket, valamint a köréjük köthető történeteket, skandálásokat, amelyek külön fejezetet érdemelnek.

Szóval igencsak megszoktatták velünk, hogy ne érezzük magunkat kényelmesen. És ami ennél is rosszabb: sok esetben meg is szoktuk, fel sem tűnik, zokon sem vesszük. A Diszkriminációellenes Tanács néha-néha megszólal, de többnyire csak hallgat, mint valami a fűben. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat pedig hiába tesz feljelentést, mert – főleg ugye a centenáriumi évben – többnyire süket fülekre talál. Lehet, egy-két szakszövetség elnöki szintjén el-elhangzik egy ejnye-bejnye vagy éppen egy sajnálom. Talán az is, hogy a rasszizmus megengedhetetlen. De érdemi megoldások még nem születtek. Egyszer Kovács István futballíró két perccel hamarabb lefújt egy labdarúgó-mérkőzést az ő magyarságát pocskondiázó bekiabálások miatt, de hosszú távú következménye mégsem lett az ügynek.

Legutóbb azonban olyan történt, ami engem is kiakasztott. Vagy legalábbis meglepett. Nem arra gondolok, hogy nemrég Pintilii szidni kezdte Ovidiu Hațegant, amiért az állítólag a CFR-t részesíti előnyben. És nem is arra, hogy az említett játékos szerint Kovács István néha magyarul beszél vele meccs közben, hogy ne értsen belőle semmit. Nem. Ezek inkább a vicc kategóriába tartoznak. És arra sem, hogy Ionuț Popa meg akarta ölni az egyik játékosát, a körülötte levőknek kellett lefogniuk a feldühödött szakembert (volt már erre példa korábban is). Hanem arról, hogy az aradi csatárt, János Norbertet – aki állítólag a mérkőzés utolsó pillanataiban kecsegtető helyzetet puskázott el –, úgy szidta, hogy közben a Ferencvároshoz küldte. Felindultságában ugyanis nem azon mérgelődött, hogy játékosa kétballábas, hogy túl éretlen, hanem egyből az jutott eszébe: magyar. Hát akkor menjen ugyebár Budapestre! (Igaz, később hozzátette, a húszéves csatár folyamatosan csúfot űz a labdarúgásból.)

Mennyire ismerős a helyzet. Román kenyeret eszünk? Akkor beszéljünk románul! Ha nem, mars Magyarországra! Nos hát eddig még nem hallottam ilyesmit edzőtől. Vagy legalábbis nem nyilvánosan. Vajon meddig süllyedhetünk még? Mi következhet ez után?

0 HOZZÁSZÓLÁS
Nánó Csaba 2018. december 07., péntek

Az évszázad mérkőzése

Miért égett ennyire bele a köztudatba az Aranycsapat? Az egyik válasz kézenfekvő: azóta sem akadt olyan magyar válogatatott, amelyik hasonló eredményekkel büszkélkedjen.

Makkay József 2018. december 07., péntek

Balkán a javából

Az Európai Unió soron következő elnökségére készülő Romániában régóta nem volt ennyire kiéleződött harc a különböző politikai táborok között. A belpolitikai helyzet jobban hasonlít egy háborús övezethez, mint egy európai uniós tagország hétköznapjaihoz.

 

Nánó Csaba 2018. december 01., szombat

Ízlések és igények

Alig 20–25 esztendővel ezelőtt, ha elmentem színházi vagy operai előadásra, minden harmadik szembejövő rám köszönt az előcsarnokban. Ehhez képest manapság jó, ha két, három ismerősömmel összefutok. Kicserélődött a baráti kör, a közönség, a színészek.

Makkay József 2018. november 29., csütörtök

Megszívlelendő vélemény a román ünnepre

Legtöbbünkben ott lapul a félelemérzettel vegyes elutasítottság, a kifosztottság érzete, hiszen miközben szomszédunk ünnepel, keserű szájízzel arra gondolunk, hogy nekünk van igazunk, és neki igazából nincs is mit ünnepelnie.

Borbély Zsolt Attila 2018. november 28., szerda

Migráció vagy európai jövő?

Érdemes felidézni, hogy három esztendővel ezelőtt a migránsválságnak nevezett mesterséges „népvándoroltatás” kezdetén az elemzők spontán folyamatnak gondolták azt, amiről mára bebizonyosodott: háttérből irányított és tudatosan előkészített akció volt.

Makkay József 2018. november 24., szombat

Autonómiaküzdelem kérdőjelekkel

Jól látható, hogy az eddig megszokott módon és jelszavakkal az autonómiaüzenet nemcsak a bukaresti román vezetőkhöz, hanem a székelyföldi magyarok többségéhez sem jut el.

Nánó Csaba 2018. november 24., szombat

Az ünnep diszkrét bája

Azzal, hogy a román többség immár egy évszázada hatalmi helyzetben van Erdélyben, sok mindent rákényszerít a Romániában élő kisebbségekre. Azt is, ami nagyon távol áll tőlünk, és amihez semmi közünk. Ez mindig is így volt az utóbbi száz évben. 

2018. november 20., kedd

A politikai tőkeszerzés legkönnyebb módja a gyűlölködés

Nincs új a nap alatt: zaklatott lelkiállapotú román nacionalisták mindenütt etnikai érzékenységüket sértő jeleket vélnek felfedezni. Mint ahogyan legutóbb a Románia alakú flekkennel megjelent színházi plakát esetében.

Pataky István 2018. november 20., kedd

Centenáriumi túlélőshow

Bevallom őszintén, magyarként rosszabbra számítottam a román centenárium évében. A pesszimizmus és a több mint két évtizedes újságírói tapasztalat azt sejtette velem, hogy ebben az esztendőben erős idegrendszerre, s végtelen toleranciára lesz szükség. 

Makkay József 2018. november 18., vasárnap

A Nagy Háború magyar tanulságai

Magyar történészek ma is keresik a választ a Károlyi Mihály miniszterelnök, majd államfő nevéhez, illetve a Tanácsköztársasághoz fűződő, 1918. október végétől 1919 nyaráig terjedő időszak értelmezésére, amelyek megpecsételték Magyarország 20. századi sorsát.

HIRDETÉS
Vélemény
Nánó Csaba: Az évszázad mérkőzése

Miért égett ennyire bele a köztudatba az Aranycsapat? Az egyik válasz kézenfekvő: azóta sem akadt olyan magyar ...

Makkay József: Balkán a javából

Az Európai Unió soron következő elnökségére készülő Romániában régóta ...

Nánó Csaba: Ízlések és igények

Alig 20–25 esztendővel ezelőtt, ha elmentem színházi vagy operai előadásra, minden harmadik szembejövő rám ...

HIRDETÉS
Legnézettebb
HIRDETÉS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS