Elmulasztott viharjelzés

Nyolc halálos áldozat, több tucat sérült, hatalmas károk: e sorok születésekor ez annak a múlt vasárnapi viharnak a mérlege, amelyről a hatóságok elmulasztották idejében és hatásosan figyelmeztetni a polgárokat.

Mert ez történt. A román Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap 15.07-kor bocsátott ki egy sárga jelzésű figyelmeztetést, amely 13 (!) perc múlva lépett életbe. Túl kevés, túl későn.

A meteorológiai figyelmeztetések közül a sárga jelzésű a legenyhébb. Tájékozódásul a magyar Országos Meteorológiai Szolgálat leírásait hívjuk segítségül: a riasztási rendszer alapjai ugyanazok, uniós szabályozásúak. „Az ebbe a kategóriába sorolt időjárási események nem szokatlanok, de potenciális veszélyt jelenthetnek, ezért tanácsos elővigyázatosnak, óvatosnak lenni, főként az időjárási hatásoknak jobban kitett tevékenységek során. Különösen a bizonytalanabb kimenetelű, gyorsan változó időjárási helyzetekben célszerű a szokásosnál gyakrabban és részletesebben tájékozódni a várható időjárás felől” – ez a meghatározása az ilyen figyelmeztetésnek, a „sárga kódnak”. Ehhez képest, ami történt, az nagyjából ez: „veszélyes, komoly károkat okozó, sok esetben emberi életet is fenyegető időjárási jelenségek, amelyek rendszerint kiterjedt területeket érintenek. Érvényben lévő veszélyjelzés esetén legyünk különös figyelemmel értékeinkre és saját biztonságunkra. Folyamatosan kísérjük figyelemmel a legfrissebb hivatalos meteorológiai információkat. Minden körülmények között kövessük a hatóságok utasításait. Tartózkodjunk biztonságos helyen. A veszélyjelzés e legmagasabb (piros) szintjére már csak a meglehetősen ritkán előforduló események kerülnek.”

Persze ebben semmi meglepetés: ha emberek haltak meg, a figyelmeztetés, a riasztás, a veszélyjelzés nem lehetett volna semmi más a történtek fényében, mint a lehető legmagasabb fokozatú.

Vajon mi történhetett a romániai időjárás-előrejelző hatóságok irodáiban vasárnap délután, hogy ily keveset tettek az emberek figyelmeztetése érdekében?

Hogy közeledett a nagy idő, nem lehetett különösebb meglepetés, ugyanis nem Romániában alakult ki. Mielőtt a vihar lecsapott volna az ország nyugati-délnyugati részén, azaz a Bánságban, Szerbiában már órákkal korábban tombolt, sőt, embert is ölt.

Az eseményeket követő órákban a nyilvános térben nem oktalanul bukkantak fel a meteorológusok felelősségét firtató kérdések. Az általunk, azaz a romániai magyar sajtó által a magyarokkal kapcsolatos sérelmes ügyekben (legutóbb az udvarhelyi kauflandos „miccsügyben” folytatott átható oknyomozást) is gyakran idézett Lucian Mândruță újságíró rámutatott: a román hatóságok tudhattak arról, hogy mi történt Szerbiában néhány órával a temesvári vihar kitörése előtt. De ha erre nem is figyeltek volna, saját eszközeikkel is könnyen be tudták mérni a közeledő vihar erejét. Ennek ellenére nem tettek semmit azért, hogy a lakosság idejében értesüljön a rá leselkedő veszélyről.

Hogy miért nem? Erre Mând­ruțának indulatos, dühös válaszai vannak: „Mert bohóc-hatóságok vagytok! Picasso-kódos meteorológusok! Isten hozott Temesvárra holtan-polgármesterek!” Legutóbbi beszólása nyilván arra a városbejárati pannóra való utalás, amely a szél erejétől összedőlt, és agyonütött egy épp arra közlekedő autóst.

Tény: a szintén a napokban az Egyesült Államok délkeleti részére lecsapó, a bánságinál azért jóval erősebb Irma hurrikánt napokkal korábban beharangozták. Ezt a meteorológusok felkészültségével és a figyelmeztetések hatékonyságával magyarázták.

Hogyne lenne Mândruță dühös, amikor azt látja, hogy a romániai hatóságok inkább gyakorlatoznak, és jelentéseket írnak, minthogy életeket mentsenek?

De én egyebet is látok:

Romániában az életmentés helyett a hatóságok tengernyi pénzt fektetnek abba, hogy saját polgáraikat vegzálják, őshonos közösségeiket izgassák.

Naná, hogy hazabeszélek: ha azoknak az elpazarolt forrásoknak a töredékét költenék hasznosabb dolgokra, minthogy a magyar nyelv és a kisebbségi jelképek használatát üldöznék, lehet, hogy most meg lett volna fizetve egy olyan meteorológus, aki idejében felismerte volna a veszélyt. Esetleg gyakorlatba volna ültetve már az a riasztási rendszer, aminek köszönhetően a polgárok telefonjaira érkezhetne figyelmeztető üzenet.

Szokás szerint sokat fognak rágódni most azon Romániában, hogy ki mit hibázott, s mi volt a rendszerben a probléma. De akárcsak a Colectiv-tragédiát követően: eső után köpönyeg. Úgy tűnik, nincs mit tenni: ebben az országban az állam képtelen más feladatra koncentrálni, mint saját „feldarabolhatatlanságára”. S amíg foggal-körömmel kapaszkodik az ország területi egységébe, addig a benne élő polgárok – akik nincsenek még árkon-bokron túl – hullanak, mint a legyek.