avatar
Makkay József

2020. március 27., 09:19

Ellenzéknek való idő?

Politikai ellenzéknek való időket élnek világszerte a kormánypártok. A mai válságos időszakban ugyanis nincs az a kormányzati döntés, amit ne licitálhatna túl az ellenzék. Főleg akkor, ha olyan pártokról van szó, amelyek a legnagyobb krízishelyzetben is szívesen sütögetik pecsenyéjüket. A mai kilátástalannak tűnő helyzetben – amikor még becsülni sem lehet a Földön végigsöprő koronavírus-járvány gazdasági következményeit – nehéz olyasmit ígérni, hogy nyárra minden rendben lesz, és mindenki ott folytatja munkáját, ahol a több hetes vagy több hónapos kényszerszünet után abbahagyta. Ez egyszerűen nem igaz, ilyesmit józanul gondolkodó politikus nem ígérhet. Azt azonban megteheti, hogy minden lehetséges eszközzel csökkenti a várható negatív következményeket. Megelőzve ezzel a hirtelen és tömeges elszegényedést, ami hatékony kormányzati beavatkozás nélkül a világ bármelyik táján kialakulhat.
Pénzügyi lehetőségeik szerint Európa kormányai a helyzet magaslatán állnak, hiszen a legtöbb uniós országban igen komoly pénzügyi támogatásokat hirdettek meg a legnagyobb bajban levő cégeknek, illetve alkalmazottaiknak. Magyarország kormánya ötpontos gazdasági mentőcsomagot dolgozott ki, amely adók elengedésétől a lakossági és a vállalati bankhitelek törlesztőrészleteinek év végi felfüggesztéséig több mindent felölel.
A román kormány egyik legfontosabb gazdasági döntése azoknak az alkalmazottaknak a megsegítését jelenti, akiket munkaadójuk kényszerpihenőre küld. A helyzet jelenlegi állása szerint ez több százezer embert érint, de a számuk akár egymillió is lehet, ha a járvány elhúzódik. De ígért a kormány egyéb gazdaságserkentő intézkedéseket is, csak éppen legyen rá pénz. Ismerve a romániai költségvetés kritikus helyzetét, nehéz elképzelni, hogy mindenre lesz forrás. Ezek inkább olyan mentőövnek számító intézkedések, amelyek átmeneti ideig tartó gazdasági beavatkozásként jöhetnek szóba.
Az ellenzéknek persze most sem kerül semmibe túllicitálni a helyzetet. A szociáldemokrata kormányzat által hátrahagyott csődtömegben evickélő nemzeti liberális kormány gyakorlatilag 19-re húz újabb lapot, amikor mentőcsomagokat ígér és állít össze, nemhogy a PSD-s ellenzék időről időre felhangzó követeléseit vehetnénk komolyan.
De még ennél is tragikusabb a budapesti kormány és az ellenzék kapcsolata. Ahogyan egy jeles publicista írta, Magyarországnak nemcsak a kommunistákból, hanem a balliberális ellenzékből is a legalja jutott. Érdemes belehallgatni ennek a mindent elgáncsoló, mindent meghazudtoló, minden kormányzati intézkedést megtorpedózni akaró és állandóan diktatúrát kiáltó ellenzéki „népfrontnak” a vádaskodásaiba. Az az érzése az embernek, hogy Európa országai közül azon ritka ellenzéki magatartással állunk szembe, amikor testületileg a vírusnak drukkolnak, hátha ezzel sikerül megbuktatni az Orbán-kormányt. Ami nem valószínű, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján Orbán Viktor kabinetje most is a helyzet magaslatán áll.
A neheze még hátra van, hiszen egyelőre a szakemberek is csak találgatják a járvány lecsengésének lehetséges időpontját. Ilyenkor higgadtságra és visszafogottságra van szükség. És lehetőleg senki ne üljön fel a felelőtlen politikai hőzöngőknek.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Páva Adorján 2025. november 12., szerda

Ki merészel még röhögni azon, hogy az asszony verve jó?!

Talán ezen már az asszonyt, gyereket néha-néha jól elnáspángoló, gyepáló, agyabugyáló, puháló, döhölő „tisztességes” erdélyi magyar emberek sem röhögnek egy jót a kocsmában: tizenöt késszúrás a közös kisgyermeket karjaiban tartó fiatalasszonynak.

Balogh Levente 2025. november 10., hétfő

PSD-s tisztújítás: maradhat az ellenzéki retorika és a kampányüzemmód

Felszállt hát végre a fehér füst a román kormánykoalíció legerősebb tagjában, a Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután a múlt heti kongresszuson az összes harcba szálló Sorin Grindeanu közül Sorin Grindeanut választották pártelnökké.

EN-összeállítás 2025. november 09., vasárnap

A PSD a kormányon lévő ellenzék, amely az Iliescu-korszakot hozná vissza

Az ideológiai újraértelmezés, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán bemutatott – ahol a hangsúly az általános fegyverszünetre esett – egy átfogó stratégia része: a párt újrapozicionálása démonizálható ellenség megalkotásával, s ezá

2025. november 03., hétfő

Legionárius leckék gyerekeknek – A Román Ortodox Egyház kármentése

A Román Ortodox Egyház múlt héten átadott bukaresti Nemzeti Katedrálisában a fasiszta legionárius mozgalom ismert költőjének, Radu Gyrnak a versét énekelte az egyház gyerekkórusa. A hírre a román sajtó is felkapta a fejét.

2025. október 25., szombat

Szegény koalíció, odalesz!

Attól a pillanattól kezdve, hogy Sorin Grindeanu egy „munkacsoport” létrehozását javasolta az igazságügyi nyugdíjtörvény ügyében, nyilvánvalóvá vált, hogy a PSD irányt váltott. Cornel Nistorescu vezércikke a Cotidianul.ro bukaresti portálon.

Páva Adorján 2025. október 16., csütörtök

Miért veri ki a biztosítékot a villanyszámla?

Bő három hónappal az elektromos energia árának liberalizálása után a lakosság továbbra is nagy villanyszámlákat kap. Az ágazati, illetve a fogyasztói érdekek, de a politikai kommunikáció és a piaci valóság között is nagyon nagy a távolság.

2025. szeptember 24., szerda

A választások érvénytelenítése még mindig napirenden van

A kérdés egyszerű: van-e összefüggés az amerikai vizsgálatnak a romániai választások érvénytelenítésére vonatkozó szála, Călin Georgescu bíróság elé állítása és Alex Florența főügyész „produkciója” között? De mi a helyzet Nicușor Dan kijelentésével?

Balogh Levente 2025. szeptember 22., hétfő

Palesztina elismerése csak elodázza a konfliktus megoldását

Jóformán divattá vált a magukat haladónak hirdető, zömmel baloldali vagy balliberális vezetésű nyugati országok körében, hogy az emberi jogok melletti fenenagy elkötelezettségük kinyilvánításaként sorozatosan jelentik be a palesztin állam elismerését.

EN-összeállítás 2025. szeptember 15., hétfő

Tőkés László munkásságáról tartottak konferenciát Nagyváradon

A Legato Alapítvány és az Erdélyi Magyar Kultúráért magyarországi civil szervezet a Protestáns életutak a diktatúrában című kutatói projektje keretében 2025. szeptember 13-án Nagyváradon tartott konferenciát Tőkés Lászlóról.

Somogyi Botond 2025. szeptember 13., szombat

Ítélet vita helyett – Charlie Kirk meggyilkolása és a liberális diktatúra

Felbolydult a világ. Meghalt Charlie Kirk. Sokan persze nem tudják, hogy ki volt. Őt elsősorban a fiatalok ismerték, akik Amerikában hallgatták előadásait. Vagy azok a fiatalok, akik világszerte követték bejegyzéseit.

Vélemény
avatar
Páva Adorján: Ki merészel még röhögni azon, hogy az asszony verve jó?!

Talán ezen már az asszonyt, gyereket néha-néha jól elnáspángoló, gyepáló, agyabugyáló, ...

avatar
Balogh Levente: PSD-s tisztújítás: maradhat az ellenzéki retorika és a kampányüzemmód

Felszállt hát végre a fehér füst a román kormánykoalíció legerősebb tagjában, a ...

avatar
Páva Adorján: Miért veri ki a biztosítékot a villanyszámla?

Bő három hónappal az elektromos energia árának liberalizálása után a lakosság továbbra ...

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.