„Őszintén úgy gondolom, hogy az ország 1918 óta írt történelme során nem leselkedett nagyobb veszély a román állam területi integritására és függetlenségére ennél a szemléletnél”. Az idézet a kormányzó román Szociáldemokrata Párt egyik politikusától származik, aki annak kapcsán kongatta meg a vészharangot, hogy négy erdélyi város szövetségre lépett az uniós források hatékony lehívása és a gazdasági fejlődés előmozdítása érdekében, merthogy szerintük Bukarest nem képes szavatolni az előmenetelükhöz szükséges feltételeket, hatékonyan képviselni az érdekeiket.
És itt álljunk is meg egy pillanatra, az államellenes összeesküvésként beállított megállapodás aláírói, a román állam ellenségének kikiáltott főszereplők ugyanis – az elmúlt három évtized tendenciáival ellentétben – nem székelyföldi, de még csak nem is erdélyi magyar településvezetők. Hanem éppenséggel román polgármesterek, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár és Temesvár elöljárói. Némi kárörvendéssel elintézhetnénk a dolgot annyival: lám, az összefogás útjára lépett többségi városgazdák most megtanulhatják, milyen az, amikor szeparatistáknak, az egységes román nemzetállam szétszabdalására törekvő hazaárulóknak kiáltják ki őket. A helyzet azonban ennél sokkal komolyabb azok után, hogy Nyugati Szövetség (AVE) néven társulást hozott létre a négy nyugat-erdélyi nagyváros. Bármennyire is igyekeznek kihangsúlyozni Emil Bocék, hogy összefogásuknak nincs köze semmiféle tervhez, amely területi szeparatizmust céloz vagy megkérdőjelezi a román állam egységes voltát, vagy hogy ez a projekt nem irányul Bukarest ellen, a képlet roppant egyszerű. A rendszerváltás óta dinamikus fejlődésnek indult megyeszékhelyek vezetői nagyon jól látják, hogy fenntartható fejlődésük útjában egyetlen akadály tornyosul: a bukaresti adminisztráció. A román állam képtelen megfelelni a társadalom elvárásainak, a fővárosban kicsúcsosodó bürokrácia és korrupció a központi apparátushoz hasonlóan a vidéket, az egész országot is egy helyben topogásra ítéli. Napjainkra a többségi lakosság egyre szélesebb rétege, a román közszereplők közül pedig egyre többen osztják, amit a magyar politikusok, önkormányzati vezetők hangoztatnak harminc éve: ahelyett, hogy a gyarapodást segítené elő, a román állam sokkal inkább hátráltatja a települések, régiók előmenetelét. Az infrastruktúra-hálózat kiépítésének elszabotálásától a regionális kórházak megépítésének bűnös halogatásáig rengeteg példát lehetne sorolni Bukarest működésképtelenségének, rosszindulatának alátámasztására, amit román önkormányzati vezetők immár nem restellnek szóvá tenni. Persze nem úgy, ahogy tette azt Sabin Gherman az éppen húsz évvel ezelőtt közzétett Elegem van Romániából elnevezésű kiáltvánnyal, nekik ugyanis „csak” Bukarestből lett elegük. Zene a fülnek hallani, amint román polgármesterek érvelnek a szubszidiaritás fontossága mellett, a fejlődés egyik hajtóerejének azt nevezve, ha a döntések a lehető legközelebb születnek meg az állampolgárokhoz.
Természetesen nem hagyható figyelmen kívül, hogy az erdélyi városok jogilag frissen szárba szökkent együttműködésének motorjai ellenzéki polgármesterek, akik ideológiai szempontból is szemben állnak a jelenlegi balliberális román kormánnyal. Ez azonban még nem von le semmit a kezdeményezés jelentőségéből. Bármennyire is igyekeznek eltolni maguktól a szeparatizmus vádját, szabadulni próbálva a magyar önrendelkezési törekvésekkel történő cinkos összejátszás bélyegétől, a Temesváron elindult összefogás kiszabadította a szellemet a palackból. Amúgy pedig öreg hiba lenne elintézni annyival a dolgot, hogy mindössze négy liberális elöljáró politikai-választási akciójáról van szó, elvégre a négy város összlakossága súrolja a milliót, a társuláshoz pedig a hírek szerint hamarosan új települések csatlakoznak.
Bukarest számára alaposan föl van adva a lecke...
Ilyenkor tudatosítom magamban, mennyire igaz, hogy a felnőttek megjelenésükkel, viselkedésükkel, cselekedetükkel példaképek tudnak lenni a gyermekek, fiatalok számára. Számomra keresztapám az volt.
,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői irányába írott LMBTQ- és woke-ellenes véleményem nem tetszett a Facebook-oldalakat folyamatosan ellenőrző szemeknek-füleknek.
Az erdélyi magyar temetőkről soha nem készült részletes értékleltár. Nem tudni pontosan, hol vannak és melyek azok a hagyatékok, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Egy dolog biztos: ezek jelentős része gyorsuló ütemben pusztul.
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
Ilyenkor tudatosítom magamban, mennyire igaz, hogy a felnőttek megjelenésükkel, viselkedésükkel, cselekedetükkel ...
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői ...
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.