A politikai pártok valahogy úgy vannak a hitelességgel, mint a szépasszonyok a jó hírnévvel: ha egyszer elveszítik, nagyon nehezen szerzik vissza. Ha egyáltalán. Márpedig egy politikai alakulat számára az idő elteltével jobbára ez az egyetlen erény marad – ha marad –, amivel kiállhat választói elé, minden egyéb körülmény (hányszor volt hatalmon, sikerült-e végrehajtania maradéktalanul a kormányprogramot, betartotta-e a választási kampányban tett ígéreteit stb.) viszonylagos.
Nos, az RMDSZ-nek ugyanvalóst megcsappant a hitele az elmúlt időszakban.
De vegyük sorra. Két nappal a Viorica Dăncilă vezette kabinet megalakulása előtt a szövetség vezetői ízekre szedték, a földbe döngölték, szétcincálták a 2016 decemberében hatalomra jutott román balliberális koalíció harmadik kormányának programját. Helyettese és jobbkeze jellemzésével élve Kelemen Hunor elnök azt mondta, a dokumentum olyan, mintha a mezőgazdasági minisztériumban írták volna két sör között. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök szerint a kormányprogram több fejezetét más programokból ollózták össze copy-paste módszerrel, innen-onnan összegyűjtött gondolatokat vetettek papírra egymás után. Cseke Attila szenátusi frakcióvezető minderre rátromfolt azzal, hogy elementáris szerkesztési hibák vannak a dokumentumban, és amelyből leginkább azt hiányolta, hogy csak egy félmondatos utalás van benne a decentralizációra.
Tiszta beszéd, amelyből az elemista is megérti, hogy vállalhatatlan dologról van szó. De nehogy az a vád érjen bennünket, hogy csak úgy, a levegőbe beszélünk. A helyzet illusztrálására emeljünk ki egy fejezetet a Dăncilă-kabinet programjából. A dokumentum szerint „a következő években” 350 kilométer autópálya fog épülni az országban. Mármost félretéve azt az amúgy nem mellékes körülményt, hogy egyetlen dátumot sem rögzítettek az infrastruktúra-fejlesztés terén, az autópálya-építés romániai ismerői számára nyilvánvaló, hogy ez az ígéret fedezet nélküli kijelentés, egyszerű parasztvakítás csupán. Nem is nevezhető másnak, amikor tudjuk, hogy az elmúlt harminc év során 750 kilométernyi sztrádahálózatot sikerült kiépíteni Romániában, amelyet az elmúlt két év során írd és mondd: tizenöt kilométernyi szakasszal sikerült „bővíteni”. Vagy vegyük a mintegy háromszáz oldalas programból mintegy hármat kitevő kisebbségi fejezetet, ami hemzseg a semmitmondó közhelyektől, egyetlen „konkrét” ígérete pedig az, hogy a bukaresti kormány továbbra is támogatja a kisebbségi törvény parlamenti elfogadását. Azaz éppen tizenhárom éve...
Mindezek ismeretében a józan ész azt diktálta volna, hogy az RMDSZ köszönje meg az iránta – pardon: a szavazatai iránt – tanúsított érdeklődést, és közölje a román balliberálisokkal, hogy ezúttal nem tudja támogatni az új kormány beiktatását. Merthogy különben is, milyen koalíció az, amelyik fél évente váltogatja a miniszterelnököket? Ennek ellenére az RMDSZ honatyái megszavazták az új balliberális kormányt, ahogy tették azt a Grindeanu- vagy a Tudose-féle kabinettel. Majd másnap eldöntötték azt is, hogy folytatják a 2016. decemberi választások után a PSD–ALDE-koalícióval kötött parlamenti együttműködést. Amiből, talán mondani sem kell, ugyancsak nem valósult meg jóformán semmi.
Nehéz megérteni, miért csinál hülyét magából az RMDSZ. Miért adja a nevét egy olyan hatalomhoz, amelyről egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, hogy katasztrófába sodorja az országot,
többek között az igazságszolgáltatás térdre kényszerítéséért folytatott offenzívával, a fenntarthatatlan gazdaságpolitikával, a pénzügyi és adórendszer felforgatásával, a kormányzóképtelenségével. Ráadásul mindennek már most, az első Dragnea-féle kormány beiktatása után egy évvel isszuk a levét: az állami beruházások a nullával egyenlőek, az infrastruktúrafejlesztés csigalassú, másrészt a beígért béremelésekről bebizonyosodott, hogy szemenszedett hazugság, mivel közalkalmazottak tízezrei, valamint a versenyszférában dolgozók milliói visznek haza kevesebbet februártól a kormány „fiskális forradalma” nyomán. Ezzel egyidőben a parlamenti képviselők és szenátorok fizetése mintegy tíz százalékkal emelkedett.
„Nem vagyunk a koalíció csatolmánya!” – hangoztatták bőszen az RMDSZ politikusai, miközben a valóságban úgy viselkednek, mintha a szövetség tényleg a PSD–ALDE tartozéka lenne. „Nem az én nevemben!” – adott hangot az RMDSZ politikájával szembeni csalódottságának és elégedetlenségének számos erdélyi magyar a közösségi oldalakon. Semmi kétség, hogy ennek a hitelvesztésnek szavazatokban mérhető hatása lesz. Mínuszban.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.