Család, megélhetés vagy meggazdagodás?

 Nem vesszük vissza az iskolába – mondták az iskola vezetőségi tanácsának gyűlését követően. Az ülésen úgy határoztak, a kislány kérését elutasítják. Pedig több mint öt évig, első osztálytól járt a tanintézménybe. És hogy külföldre ment, nem az ő hibája volt: az édesanya határozott úgy, hogy Nyugat-Európában próbál szerencsét. És lányát magával vitte.

„Nagyon jó, szuper az egész” – írta a suliról a messze távolból egykori osztálytársainak a kislány. Még az első hónapokban. Aztán mintha minden megváltozott volna. Az üzenetek lassan elmaradtak. A hírek, amelyek a csonka családról haza-hazaszállingóztak, egyre elgondolkodtatóbbakká váltak. Sőt ijesztőkké. Nem kell a gyerek a mamának. Csak nyűg a hátán – hangzott el állítólag.

Most ismét itthon van. Haza kellett jönnie. Úgy látszik, a mama beváltotta ígéretét, és lányát hazaküldte. Csakhogy az egykori iskola nem úgy döntött, ahogy azt egyesek elvárták volna. Talán nem is meglepő módon. Merthogy a tinédzserről időközben sok minden kiderült: dohányzás, ivászat, drogozás. Hogy mi vezetett idáig, nehéz megmondani. Az viszont biztos, hogy az idegen környezetbe került fiatalnak nem tett jót az országváltás. És az sem mellékes, hogy a szülők korábban már elváltak.

De hány ilyen esetet tud felsorolni az ember? Szinte nincs olyan személy, akinek hozzátartozói, ismerősei ne lennének külföldön. Naponta hallunk híreket arról, hogy ez is, az is elhagyta az országot. A fiatal családok közül sok felbomlott. Ideiglenesen.

A szülők dolgozni mentek, a gyerekek itthon maradtak, többnyire nagyszülőknél. Rosszabb esetben távolabbi rokonoknál. Ideiglenesen – gondolják a szülők, és nyilván a gyermek is.

Csakhogy a távolság és az idő mindent elrág és megemészt: elsősorban a családi kapcsolatokat. Ha pedig azok elszakadtak, akkor hiába a hazautalt sok pénz. Ezeket az elpattant lelki szálakat nem lehet már összekötözni, csak visszabogozni. Legjobb esetben. Hiába a hazaküldött sok játék, több ezer euró, ha a gyermek itthon magát egyedül érzi, legtöbb esetben elhagyottnak. Arról nem is szólva, hogy az ilyen fiatalok a többiekkel szemben jogvédelmi, tanügyi, egészségügyi szempontból is hátrányban vannak. Hozzáértő pszichológusok szerint a mentális egészségügyi problémáik mintegy háromszor nagyobbak azokénál, akik hagyományos családban nőnek fel.

Mi hát a megoldás? Nehéz erre a kérdésre jó választ adni. Itthon maradni? Vannak, akiket a szükség hajt, mert hazai környezetben nem vagy csak nyomorogva tudnának megélni. Megint másokat a divat űz messzire, mondván, miért ne próbáljunk mi is szerencsét külföldön. A megnyílt határok, a felgyorsult kommunikáció, az olcsó fapadosok lehetővé tették, hogy hipp-hopp néhány perc vagy óra alatt Európa különböző városaiban találjuk magunkat. A jólétet látva a fiatalok okostelefonjukkal az iskolapadból kikerülve egyből azt szeretnék, hogy sokszobás villájuk, terepjárójuk legyen – lehetőleg minimális munkával, kínlódás nélkül. Erre ráerősít az is, hogy ha az itthon megszerzett képesítéssel hazai körülmények között viszonylag keveset kereshetnek, így miért ne menjenek olyan országba, ahol ugyanazért a munkáért legalább 1500 eurót kapnak.

Egy biztos,

a kimutatások szerint Romániában a szülők nélkül felnövő gyerekek száma egyre nő.

Egy tavalyelőtti felmérés alapján az országban mintegy negyedmillió fiatal élt apa vagy anya, sok esetben mindkettő nélkül. Az ország gazdasági helyzetét, az európai negatív népszaporulatot és az ennek tulajdonítható munkanélküliséget látva sajnos nehezen körvonalazódhat egy minden fél számára előnyös megoldás. Azt pedig egyre kevesebben veszik figyelembe, hogy a pénz és meggazdagodás mellett sokkal jobban kellene figyelni a családra.