HIRDETÉS
Nagyjából tízéves koromban két labdarúgócsapat összetételét fújtam kívülről: az egyik a brazil válogatott volt – Pelével, Gersonnal, Tostaóval és a csapatkapitány Carlos Albertóval –, a másik pedig az Aranycsapat. Érthető, hiszen a brazilok voltak a világbajnokok, Puskásék teljesítménye pedig még nem is volt olyan távoli emlék a 70-es évek elején, hogy apáinktól ne hallottuk volna állandóan a csapat névsorát. Az 1953. november 25-én lejátszott angol–magyartól sem telt el még olyan sok idő, hogy a gyerekek ne az Aranycsapatot bálványozzák: a grundon csupa Puskások, Bozsikok, Cziborok futkároztak, a kapuban pedig az „új Grosics” védett.
Azóta jó néhány évtized eltelt, és manapság is ugyanazokat tartják a kölkök példaképnek, akiket mi négy-öt évtizeddel ezelőtt. Pedig felnőtt már jó néhány generáció, ám kevesen emlékeznek például az 1986-os vb-n részt vett válogatott tagjaira.
Miért égett ennyire bele a köztudatba az Aranycsapat? Az egyik válasz kézenfekvő: azóta sem akadt olyan magyar válogatatott, amelyik hasonló eredményekkel büszkélkedjen. Bár később is születtek remek magyar labdarúgók, soha többé nem állt össze olyan nemzeti tizenegy, amelyik a fél világot végigverje. Ennél sokkal érdekesebb azonban, hogy a magyar válogatott minden idők legkiemelkedőbb eredményének szakemberek és laikusok egyaránt a londoni győzelmet tartják. Pedig az „csak” egy barátságos találkozó volt. Még akkor is, ha Magyarországon javában tombolt a Rákosi-korszak, és az egész kommunista tömb úgy fogta fel a sikert, mint a kapitalistákra mért csapást. A wembley-i 6–3 mérföldkőnek számít a magyar – és általában a világ – labdarúgásában, noha azelőtt és azután is értünk el kiemelkedő eredményeket. Az első nagy siker még az 1938-as franciaországi világbajnokságra nyúlik vissza, ahol a magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Talán erre emlékeznek a legkevesebben, pedig a sorrendben harmadik vb-n csak az olaszok győzték le a mieinket. Tegyük hozzá, az akkori szövetségi kapitány egy Dietz Károly nevű ügyvéd volt, aki egyben Budapest rendőrfőkapitányaként is működött. Aztán 1954-ben jött még egy vb-ezüst, és három olimpiai aranyérem 1952-ből, 1964-ből és 1968-ból, amit már csak kevesen emlegetnek. Ám a „hatháromról” minden kisiskolás tud…
Tulajdonképpen elég egyszerű a magyarázat arra, miért íródott be a közösségi emlékezetbe és a történelembe a londoni mérkőzés, amiről versek, dalok, filmek és színházi előadások születtek (a siker dátuma ugyanakkor 1993 óta a magyar labdarúgás napja). Mindenekelőtt az angol válogatott a mérkőzés időpontjában hazai pályán kilencven (!) éve veretlen volt. Tehát a magyar volt az első nemzeti tizenegy, amelyiknek sikerült majdnem egy évszázad után legyőznie a magát focinemzetnek tartó angolokat a saját otthonukban. Ez az elsőség adott súlyt az eredménynek, olyan volt a világ számára, mint a Mount Everest első megmászása, az első ember a Holdon, vagy az első sportoló, aki 10 másodperc alatt futotta a száz métert.
Az emberiség történetében mindig kellettek elsők. A másodikra pedig senki sem emlékszik. Ez lehet a titka a „hathárom” jelentőségének és feledhetetlenségének.
Orbán Viktor erdélyi látogatása újfent táptalajt szolgáltatott bizonyos román politikusok és véleményformálók számára, hogy hangot adjanak a magyar miniszterelnökkel szembeni ellenérzésüknek, és megismételjék untig emlegetett összeesküvés-elméleteiket.
Az erdélyi magyar pártok rájöttek, széleskörű összefogás nélkül az erdélyi magyarságnak nincs esélye autonómiatörekvéseit megvalósítani, de az újabb botrányokkal „színesített” romániai magyarellenességet sem tudja egymagában kezelni egyikük sem.
Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. Csak a kárpátaljai magyarság már meglévő jogait akarja vissza a Kijevtől. Némi nyomásgyakorlással ugyan, de a diplomáciai szokásjog keretein belül.
Európa keresztény lakosságának negyede jár rendszeresen templomba. A többség, amely most a Notre-Dame tragédiáját siratja és jajveszékel, hogy a keresztény Európa egyik jelképe dőlt majdnem össze, valószínűleg életében nem tette be a lábát Isten házába.
Dan Tanasă egyesülete külön fejezetet érdemel e kafkai világban. A titkosszolgálati háttérrel működő magyarellenes holdingban futószalagon születnek olyan ítéletek, amelyet egy szakmájára valamit is adó törvénybíró jogállamban ne tudna kimagyarázni.
A globalisták minden erővel tüzelnek Orbánra és a Fideszre. Ennek tudható be az útszéli mocskolódásoktól sem mentes európai szintű rágalomkampány, ami elsősorban a fősodratú balliberális sajtóból zúdul a magyar kormányra, de a konzervatívnak mondott média is kiveszi belőle a részét.
A kirakatpernek számító székely terroristaügy két vádlottjával példát mutat a román állam, hogy a továbbiakban senkinek ne forduljon meg a fejében olyan „szélsőséges” szervezetekben tevékenykedni, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM).
Újabb „botrányt” szimatoltak ki a román lapok, mégpedig azt, hogy modern, hivatásos labdarúgó-akadémiát hoz létre Szatmárnémetiben a magyar kormány, amelynek előkészületi munkálataira már el is különítettek 216 millió forintot.
Több eset is jól mutatja, mennyire veszélyes kezdeményezés olyan ügyekről rendezni népszavazást, amihez a lakosság többsége csak érzelmileg viszonyul. Egy-egy ilyen referendum hosszú távra meghatározza az ország vagy a tágabb régió életét.
Új csillagos éttermünk a kézdivásárhelyi, sokat látott, sokat tanult séf-zseni, Veres István által fémjelzett Babel, amelynek már korábban is volt érintőlegesen köze a csillaghoz.
Orbán Viktor erdélyi látogatása újfent táptalajt szolgáltatott bizonyos román politikusok és ...
Az erdélyi magyar pártok rájöttek, széleskörű összefogás nélkül az erdélyi magyarságnak ...
Magyarország nem kíván határmódosítást, de még azt sem, hogy Ukrajnát átkereszteljék. ...
