Magyar nyelvterületen minden év február 25-én tartják a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Magyarországon hangsúlyosabban, az utódállamokban élő magyar közösségekben vérszegényebb hozzáállással. A társadalom belefásult a közelmúlt emlegetésébe, amit súlyosbít, hogy az idősebb korosztály tagjai közül sokan megszépült emlékekkel idézik fel a kommunizmus örökségét – volt munkahely, ingyenlakás, stabil fizetés, stb. –, miközben arról feledkeznek meg, hogy ezért a „stabilitásért” milyen árat fizettünk.
A kommunizmus öröksége nem egy megfoghatatlan fogalom, nem a messzi múlt ködébe vesző balos propaganda, hanem egy 45 éves időszak szörnyű kísértetjárása – a Szovjetunióban ennél sokkal hosszabb –, amely milliók igazságtalan bebörtönzésével, meghurcolásával és kivégzésével írta be nevét a történelembe. A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Országos Intézet honlapján és közösségi oldalain folyamatosan teszi közzé kutatásainak eredményeit a kivégzettek, az elhurcoltak és a bebörtönzöttek listájáról, amely napról napra hosszabb, hiszen a kutatók a különböző archívumokból bányásszák elő a rég feledésbe merült hősök neveit és meghurcoltatásuk történetét.
Nem tudom, hogy a közelmúlt tisztába tétele ma hány embert érdekel Romániában, de nagy valószínűséggel nem tömegeket. Ami nem romániai, hanem közép-kelet-európai jelenség. A Magyar Patrióták Közössége például internetes oldalon aláírható petíciót indított, amelyben többek között ez áll: „Mintegy harminc évvel a rendszerváltás után joggal gondoljuk azt, hogy a bolsevik típusú diktatúrák velünk élő hagyatékának felszámolása nem tűr halasztást”. A kezdeményezők azt kérik a magyar kormány illetékeseitől, hogy töröljék el a kommunista diktatúra bűnöseit éltető utcaneveket, hogy egyetlen magyar gyermek se nőjön fel olyan utcában, vagy tanuljon olyan iskolában, amit árulókról, gyilkosokról neveztek el! A kezdeményezést felkapta a jobboldali sajtó, mintegy jelzésként arra, hogy ezen a területen mekkora lemaradás van egy olyan országban is, ahol bevallottan antikommunista kormány működik. Ezzel szemben mi lehet a valós helyzet Romániában, ahol a baloldali kormányzat nemcsak a rendszerváltás előtti évtizedek örökségével nem tud mit kezdeni, hanem a kommunista elit 1989. decemberi hatalomátmentésének az örököse. Az elmúlt két évtizedben több remek tanulmány és olvasmányos könyv is megjelent a témában – Grigore Cartianunak a 2010-ben kiadott A forradalom gyilkosságai című kötete román bestseller lett –, amelyek elég pontosan körülírják, mi is történt a temesvári népfelkelés után, közvetlenül a Ceauşescu házaspár menekülését követő órákban és napokban, amikor országszerte tömeggyilkosságokat „felügyelt” a hatalmat megszerző új politikai elit. Noha az 1989-es forradalom ügyében bűnvádi eljárások folynak, még messze állunk az események megnyugtató tisztázásától és a főbb bűnösök felelősségre vonásától. Másrészt ki tehetné jóvá a rendszerváltás utáni évek kommunista gyökerű elitjének gazdasági és erkölcsi pusztítását, amellyel évtizedekre meghatározták e szerencsétlen sorsú ország jövőjét.
A kommunista áldozatok emléknapja felkiáltójel a társadalom számára: ezt a szörnyű örökséget nemcsak a történelemkönyvekben, hanem a fejekben is rendezni kell.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Az orosz-ukrán háború legnagyobb kelet-európai áldozata a mezőgazdaság. Ez megmutatkozott az ukrajnai termékek exportjának uniós liberalizálása után, amikor az Európai Unió keleti felének piacát hetek alatt elöntötte az olcsó mezőgazdasági importtermék.
Amit ma az ukránok elkövetnek az ország területén élő nemzeti kisebbségekkel – elsősorban a kárpátaljai magyarsággal – szemben, nagyon hasonlít a Nicolae Ceașescu román kommunista pártfőtitkár idejében megélt magyarellenességre.
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok ...
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.