Több mint másfél hónappal az orosz–ukrán háború kirobbanása után egyre inkább az a pesszimista forgatókönyv tűnik megvalósulni, amely szerint Európának és az egész világnak hosszan tartó háborúra kell berendezkednie. Az orosz haderő – egyelőre legalábbis – felhagyott Kijev ostromával, kivonult az észak-ukrajnai frontról, és erejét átcsoportosítva a luhanszki és donyecki területek teljes elfoglalására összpontosítja.
Ez a harc legalább olyan véresnek ígérkezik, mint a február 24-én elindított megszállás, és akárcsak a háborúnak, ennek is megjósolhatatlan a végkifejlete.
A béketárgyalások eddig nem vezettek eredményre (kivéve néhány szórványos humanitárius folyosót és fogolycserét). Kezdeti álláspontját módosítva Kijev nem hajlandó lemondani a 2014-ben elcsatolt Krím-félszigetről, Moszkva szándékai pedig kifürkészhetetlenek. Vagyishogy a Putyiné, akinek helyzete a hadserege által elszenvedett veszteségek, a Nyugat foganatosította büntetőintézkedések, Oroszország egyre nagyobb nemzetközi elszigetelődése ellenére egyelőre rendíthetetlen. Sőt saját népszerűsége, valamint az általa kirobbantott háború támogatottsága egyaránt nő az orosz lakosság körében. Persze ha hihetünk az oroszországi felméréseknek.
Itt tartunk tehát a hetek óta tartó, a közvetlen közelünkben dúló öldöklés, határtalan szenvedés és milliós menekülthullám közepette. Amely ismét bizonyítja Nobel-díjas tudósunk, a háború borzalmait maga is testközelből átélt Szent-Györgyi Albert következtetését, miszerint az erőszak korunk egyensúlyzavarának egyik tünete. Még ha ennek a szláv testvérháborúnak a végkifejlete nem is ismert, a pusztító harc alapján néhány alaptétel azért kijelenthető. Bár a Nyugat – itt is elsősorban az Egyesült Államok – által alaposan támogatott kijevi nacionalista kormányok a posztszovjet korszakban nyilvánvaló oroszellenes elnyomó politikát folytattak (aminek ugyanúgy szenvedő alanya volt a többi nemzeti kisebbség, köztük a magyar és a román), a Moszkva által a különleges hadműveletként emlegetett háború kirobbantásának indokaként emlegetett népirtás nyilvánvalóan nem történt Ukrajnában. Putyin Oroszországa egy független államot támadott meg a Kreml urának nagyhatalmi törekvésétől hajtva. Ezért
az orosz elnök a továbbiakban nem lehet ugyanolyan tárgyalópartner a Nyugat számára, mint február 24. előtt volt.
Bármennyire is sérelmezi Moszkva, hogy az Egyesült Államok, a NATO és az EU évtizedeken keresztül nem vett tudomást, vagy legalábbis nem akarta komolyan venni Oroszország „biztonsági garanciákra”, saját érdekszférájára formált igényeit, mindez nem indokolja Ukrajna lerohanását, a bucsai, kramatorszki vérengzést. A nemzetközi jog szerint legalábbis.
A Kijevnek – fegyverek révén is – nyújtott széleskörű támogatás miatt világméretűvé terebélyesedett orosz–ukrán viszály nagyobb kitekintésű elemzésére most nem vállalkozunk, mindössze erdélyi, romániai lecsapódásaira térnénk ki. Első perctől nyilvánvaló volt, hogy az erdélyi magyarok közül sokan nyíltan támogatják az orosz megszállást az ukránokat, Volodimir Zelenszkijt, valamint a mögötte felsorakozó nyugati hatalmakat téve felelőssé. Persze békepártiként nem helyeselhetjük, ahogy Kijev megpróbál minél több országot belerángatni a háborúba (bár ukrán szempontból érthető), mert az Egyesült Államok, az EU és a britek fegyverszállítmánnyal egy harmadik világháborút kockáztatnak. Egészen elképesztő azonban, amikor közösségi oldalakon egyesek abban látják a viszály lezárását, ha az ukránok leteszik a fegyvert, megadják magukat. Vajon tényleg az jelentené a megoldást, ha a hazájukat védők behódolnak az államiságukra, létükre, népükre rárontó ellenségnek? Mi, magyarok ezt tennénk? Dobó Istvánék ugyanígy gondolkodtak a török ostromolta Eger várában? Az igazán ijesztő az, amikor erdélyi magyarok mosolygó fejecskékkel „tetszikelik” a bombázásokat, civilek tucatjainak halálát, a második Srebrenicaként emlegetett Kijev környéki tömegsírokat. És ez a viszonyulás sajnos nem elszigetelt jelenség. Egy nemrég zártkörű eseményen bemutatott, az orosz–ukrán háborúnak az erdélyi magyar közösségre gyakorolt hatását vizsgáló – közösségi oldalak elemzése és telefonos interjúk alapján készült – kutatás is rávilágít: az erdélyi magyarok, ezen belül pedig a székelyföldiek jelentősebb mértékben állnak Moszkva pártján a jelenlegi vitában, mint a románok. Hogy ennek mi lehet a magyarázata, az társadalomkutatók szerint is sokrétű. Közrejátszhat többek között a koronavírus-járvány idején megizmosodott Nyugat-ellenes hozzáállás, amelynek fő jellemzője: „nekünk ne mondja meg senki, miként vélekedjünk a világ dolgairól, mert tudjuk mi azt jól”.
Véleménye persze mindenkinek lehet, viszont elemzők szerint a román többség, sőt a nemzetközi közvélemény szemében akár biztonságpolitikai kockázatot is jelenthet ez a felfogás.
S ez lényegesen gyengítheti az erdélyi, székelyföldi magyarság érdekérvényesítési képességeit. Még úgy is, hogy a közösség legnagyobb politikai alakulata, a kormányon lévő RMDSZ elnöke révén – azonosulva Bukarest álláspontjával – egyértelműen elítélte az orosz erőszakot.
Adjanak igazat Moszkvának vagy Kijevnek, legyenek az ukránok bármennyire is ellenszenvesek számunkra a kárpátaljai magyarok megbocsáthatatlan zaklatásáért, az erdélyi magyaroknak azt nem szabad elfelejteniük, hogy Keletről hiába remélik jogaik felkarolását.
Furcsának tűnhet, de a közösségi médiában lassacskán immár senkit nem köszöntök fel születésnapján. Megvan ennek is a magyarázata: társadalmunk mérhetetlen felületessége.
A téma örök aktuális: a román tanügyi rendszer, azon belül is elsősorban a közoktatás. A politikusok és a választó nép szerint az óvónők, tanítók, tanárok heti 18 órát dolgoznak, ami botrányosan kevés a polcfeltöltő tanulatlanok heti 40 órájához képest.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására hozott intézkedéseivel, amit a közalkalmazottak többsége nem fogad el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az állami alkalmazottak kellene a legkevésbé tiltakozzanak.
Miközben sztrájkhullám fenyegeti az országot – a közalkalmazottak mindent elkövetnek, hogy kiváltságaikat megőrizzék –, a román államháztartás hiányát csökkenteni akaró Bolojan-kormány kitart eltökélt szándéka mellett.
A napokban egy egyetemi ballagási bulin voltam. A végzősökkel való rövid beszélgetésekből hamar kirajzolódott, hogy a három tanulmányi év végén ugyanolyan sokféleképpen éreznek, mint egykor a saját évfolyamom.
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ismerősei, barátai által megosztott tartalmakkal. A baj csak, hogy amit látunk, az nem mindig a valóság – a mesterséges intelligencia szüleménye lehet.
Nicușor Dan elnök folytatja a többség kialakítására irányuló műveletet, amelynek célja egy terv kidolgozása a „költségvetési hiány” csökkentésére. Bukarest főpolgármestereként nagyjából ugyanezt próbálta meg.
Most már nem harcoltok a miniszterelnöki posztért, sem a minisztériumokért! Persze, hiszen most dolgozni kell, nem lehet légvárakat kergetni! – fogalmaz a Szociáldemokrata Párt figyelemelterelő manővereire reflektálva a Republica. ro.
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik napon következik, és a Szentlélek kitöltetését ünnepeljük. Karácsony és a feltámadás ünnepe után pünkösd csupán a „harmadik helyre szorul” a fontossági sorrendben.
Az ukrajnai háború lezárása, a gázai konfliktus rendezése, új, az Egyesült Államok számára kedvezőbb kereskedelmi kapcsolatok kidolgozása a külföldi partnerekkel – ambiciózus, már-már bombasztikus külpolitikai és gazdasági célokat tűzött ki Donald Trump.
Ilie Bolojan új kormánya nagyon nehéz helyzetben van a költségvetési hiány lefaragására ...
Aki jelen van a közösségi média felületein, óhatatlanul szembe kerül számos reklámmal, valamint ...
A keresztyén egyházi év egyik legfontosabb ünnepe a pünkösd, amely a húsvét utáni ötvenedik ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.