Nánó Csaba

2019. december 11., 13:38

A fiúból lett Júlia és a kínai fehér ember

November közepén vált bizonyossá, hogy Magyarország nem vesz részt a jövő évi eurovíziós megmérettetésen. A dalfesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége ugyanis nyilvánosságra hozta a jövő évi verseny résztvevőinek listáját, ebben pedig nem szerepel Magyarország. A távolmaradás okait a média és a dalverseny rajongói – ha még vannak ilyenek – csak találgatják. Egyes hírportálok azt írták, valószínűleg most lett elege az Orbán-kormánynak az eseményt körülvevő LMBTQ-közegből, a multikultiból és a toleranciát támogató kommunikációból. A magyar közmédia felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja ezeket az állításokat. „Ezek a szexuális beállítottságra utaló sajtóvélemények sértik az emberi méltóságot, a sajtóetikai normákat, valamint a jogállamiságot. Az a szakmai döntés született, hogy jövőre az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítjük. Szeretnénk leszögezni, hogy semmilyen produkció, esemény, vagy rendezvény kapcsán sem tartjuk számon senkinek a szexuális beállítottságát” – áll a közmédia közleményében.
Nem tisztem megállapítani, mi igaz és mi nem a magyar részvétel körül. Szerintem, ahogyan azt megszokhattuk, valahol középen lehet az igazság. De tény, hogy e verseny már rég nem a zenéről, a színvonalról szól, hanem egészen másról. Nem számít, hogy az előadók milyen hanggal, dallal szerepelnek, teljesen másfajta kritériumok mentén dőlnek el a helyezések. Hol van már az a világ, amikor egy tisztahangú Gigliola Cinquetti, egy kiváló Udo Jürgens, egy csodálatos Sandie Shaw (emlékeznek még a kiskutyás dalára, ugye nem? De Conchita Wurst megjelenése valószínűleg egész életünkben kísérteni fog), az ABBA vagy netán Céline Dion tudott győzni a versenyen? A mai „kritériumok” alapján ezek a kiváló előadók valószínűleg labdába sem rúgnának. Túlságosan „normálisak”...
Mielőtt valaki meglincselne mondván, elutasítom a másságot, tisztázzuk: hiszem azt, hogy mindenkinek demokratikus joga részt venni bármilyen versenyen, megmérettetésen nemtől, bőrszíntől, de még tehetségtől is függetlenül. Hogy nincs az illetőnek egy bizonyos műfajhoz semmi köze, azt döntse el a zsűri. Csakhogy a politikai korrektség jegyében átestünk a ló túlsó oldalára, és egyre gyakrabban adódnak olyan helyzetek, amikor a normálist utasítják el és a magamutogató másságot emelik piedesztálra. Kérdezhetjük persze: mi a normális?
Nos, két – mondhatni világszerte ismert – hazai rendezővel készült interjú, amelyeket véletlenül egymás után olvastam, meggyőzött arról (ha még kellett), hogy kezdünk egy nem éppen épelméjű világban élni. A két színházi szakember (neveket azért nem írok, mert itt a jelenség a lényeges) példákkal igazolja, hogy a mindent felülíró gondolkodásmód, amit egy bizonyos réteg szeretne minél több emberre ráerőszakolni, milyen fonák helyzeteket idéz elő. Nem szeretnék olyan nagy szavakat használni, hogy ez már az Armageddon kezdete, de hogy nem jó irányba mennek a dolgok, az biztos.
Az első történet arról szól, hogy egy amerikai egyetemen az egyik diáknak megtiltották, hogy A szecsuáni jólélek című Brecht-darabot rendezze meg vizsgaelőadásként, mert kiderítették, hogy sértő az, ha fehér színészek játsszák a kínai szereplőket. Ezt fanatikusan hitték is – teszi hozzá a rendező. Ő pedig hiába próbálta megmagyarázni, hogy a színház fikció, hogy itt nem az a lényeg, hogy igazi kínaiak játszák-e vagy sem. A darab szerzője olyan európai író, aki éppen a kínai kultúra iránti rajongása miatt helyezte a darab cselekményét abba a környezetbe, mert egyébként a mondanivalója egyetemes, a világnak bármelyik pontján történhetne.
A fentebb idézett erdélyi rendező aztán elmeséli egy másik élményét is, miszerint néhány évvel ezelőtt egy filippínó lány került be az általa vezetett évfolyamra. Meg is kereste az amerikai Méltányosság, Sokszínűség és Befogadás Irodájának kancellárja, aki gratulált a választásához. Az illető sehogy sem tudta megérteni, hogy a lányt nem azért vették fel, mert filippínó, hanem azért, mert ő volt a legjobb a jelentkezők közül.
A második interjúban egy világhírű román rendező árulja el, miért mondott fel egy szintén amerikai egyetemen. Ő azzal indítja a beszélgetést, hogy hite szerint a politikai korrektség gátat szab az emberek közötti kommunikációnak, és ez megbénítja a kreativitást. Kívülállóként talán el sem hisszük, hogy milyen kikötéseket állított az intézmény vezetősége ahhoz, hogy egy új tanárt alkalmazzanak. Először is a dékánasszony kijelentette, hogy már túl sok a heteroszexuális fehér férfi az egyetemen, ajánlott lenne egy néger nőt alkalmazni, ha leszbikus, az sem baj, ha pedig férfi, lehetőleg származzon Puerto Ricóból, vagy legyen fekete. „Nem számított, ki mennyire jó a szakmájában, ilyen kritériumok alapján alkalmazták a munkatársakat. Úgy éreztem, a kommunizmusba csöppentem vissza, amikor mindenkinek megmondták, mit kell tennie” – panaszolja a rendező. Végképp pedig az tette be nála az ajtót, amikor egy meghallgatáson megjelent egy transzszexuális fiatal, aki fiú létére úgy döntött, ő márpedig lány. Kérdezte tőle a rendező: mivel készült? Júlia monológjával – válaszolta az illető. Nos, Shakespeare Júliája egy 14 éves, romlatlan kamaszlány, az emberi tisztaság jelképe. Rendezőnk rákérdezett, nem szeretne-e esetleg valami mást előadni, ő ugyanis elképzelni sem tudja, hogyan játszhatja el ezt a szerepet egy olyan lány, aki nem sokkal azelőtt még fiú volt. Erre kitört a botrány, tanártársai elkezdték blamálni, amiért nem tudja elfogadni, hogy egy fiú, aki lánynak hiszi magát, tökéletesen megfelel a szerepre.
Azt hiszem, a fentiekhez sajnos semmilyen kommentárt nem kell fűzni…

0 HOZZÁSZÓLÁS
Somogyi Botond 2019. december 09., hétfő

Mitokondriumok. De minek és kinek?

A gyerekek meg vannak terhelve: egyrészt a régi tantervek alapján óriási mennyiségű tananyagot kell elsajátítaniuk. Ezért inkább a gondolkodásra, a logikára, a kísérletekre kellene összpontosítani. Másrészt rengeteg időt kell iskolában tölteniük.

Makkay József 2019. december 05., csütörtök

Ha a medve az úr

Se szeri, se száma a székelyföldi medvetámadásoknak. Már ott tartunk, hogy a gazda fellélegzik, ha a nagyvad nem embert, hanem „csak” haszonállatot veszélyeztet.

Sütő Éva 2019. november 29., péntek

Európa számkivetettjei

A történelem során nem egyszer bebizonyosodott, hogy a választópolgár, ezen belül egy bizonyos társadalmi kategória mindig eszközként szolgál a hatalom, illetve a politikusok kezében, ha konszolidálni kell valamilyen politikai felállást.

Makkay József 2019. november 28., csütörtök

Távolmaradó magyarok

A hatalmas magyar közönynek egy magyarázata van:betelt a pohár. A magyar közösségi öntudat eljutott egy olyan szintre, hogy határozott nemet kell mondani az összromán színjátékra, amely lassan minden reménytől meg akarja fosztani az erdélyi magyarságot.

Pataky István 2019. november 26., kedd

Menthetők-e a Mentsétek meg Romániát Szövetség magyar szavazói?

A Szerbiában és Szlovákiában már évek óta létező „probléma”, a kisebbségi magyarok „átszavazása” különböző ideológiák mentén szerveződő országos pártokra, mifelénk is megjelent. A romániai „áttörést” a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) érte el.

Makkay József 2019. november 21., csütörtök

A románság államfőjelöltjei – „Egy brancs maguk, ne is tagadja!”

Nehéz eldönteni, hogy a magyarsággal szemben ki volt elutasítóbb a rendszerváltás utáni államfők közül. A Tanú című film gátőrének, Pelikán elvtársnak mondotta börtönőre: „Egy brancs maguk, ne is tagadja!” Tökéletesen érvényes ez mindkét mai jelöltre.

Borbély Zsolt Attila 2019. november 20., szerda

Magyarországi politikusok magyarellenes erők mellett

Az erdélyi magyarok számára egyik román elnökjelölt sem kínált semmiféle sorsrendezési lehetőséget. Mindegyik ugyanazt a román etnokrata programot képviseli. Ennek lényege az 1923-ban alkotmányszinten rögzített homogén román nemzetállam megteremtése.

Szucher Ervin 2019. november 18., hétfő

Ha ilyenek a lovagok – Makkai Gergely kis abszurdja

Majdnem fél évszázada, kiscsoportos ovis koromban a homokozóban voltam szem- és fültanúja olyan ribilliónak, mint amilyent Makkai Gergely, az RMDSZ által delegált, majd nagy nehezen visszahívott marosvásárhelyi alpolgármester a leváltásakor csapott.

Nánó Csaba 2019. november 14., csütörtök

Verseny nélküli győztes

Nem kell csodálkozni a masszív távolmaradáson, hiszen a 14 (!) államelnök-jelölt többsége senkit és semmit sem képviselt. Olyan volt a voksolók válasza, amilyen a választék. Egy felduzzasztott semmi…

Nánó Csaba 2019. november 08., péntek

Csocsó, az elnökjelölt

Csocsóban érlelődött a gondolat: miért ne lehetne valódi államelnök? Úgy érezte, teljesen megfelel a követelményeknek: semmihez sem ért, semmi sem érdekli, az írás és olvasás nagy kihívás számára, hazudozásban utolérhetetlen.

Vélemény
Somogyi Botond: Mitokondriumok. De minek és kinek?

A gyerekek meg vannak terhelve: egyrészt a régi tantervek alapján óriási mennyiségű tananyagot kell elsajátítaniuk. ...

Makkay József: Ha a medve az úr

Se szeri, se száma a székelyföldi medvetámadásoknak. Már ott tartunk, hogy a gazda fellélegzik, ha a ...

Makkay József: Távolmaradó magyarok

A hatalmas magyar közönynek egy magyarázata van:betelt a pohár. A magyar közösségi öntudat eljutott egy ...