Kis lajstrom a székely szabadságról a székely szabadság napján a mai Romániában.
Mint köztudott, Klaus Johannis államelnök visszavonta Tőkés László Románia Csillaga elnevezésű állami kitüntetését. Az érintett találóan mutatott rá, hogy ugyanazért büntetik most, amikor állítólag szólásszabadság van, mint anno a Ceauşescu-rendszerben.
Ha az ember kicsit is megpiszkálja a román statisztikák felszínét, rádöbben, mit takar a mély. Merthogy ebben az országban semmi nem az, mint aminek látszik. Pontosabban, más a statisztika és más a valóság.
Csak a vak nem látja, hogy nagy bajban van az RMDSZ. A választások közeledtével vezetői ugyan görcsösen próbálják az erő látszatát kelteni, magabiztosnak tűnni.
Újból bebizonyosodott számomra az, amit már évek óta látok, tapasztalok: a magyar politikusok valamiért nagyon félnek a román közvéleménytől vagy a román politikusoktól.
A romániai magyarság elmúlt negyed századának megaláztatását jellemzi dióhéjban az a történet, amely a Tőkés Lászlónak odaítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásáról szól.
Amit a napokban művelnek azon a bizonyos tévéadón, azt az újságírói egyetemeken kellene tanítani, mint a legmocskosabb manipuláció, a félrevezetés, a hazugság, az önimádat és önsajnálat, a felbujtás és a megalázás fényes példáját.
Klaus Johannis „banális adminisztratív intézkedésnek” nevezte az adóhatóság igyekezetét, hogy érvényt szerezzen egy bírósági ítéletnek. Mondja ezt az államfő, akit az elnökválasztás kampányában a Voiculescu-tröszt gyerekkereskedőnek állított be.
Gyanítható az összefüggés az idei választások és a költségvetés között, az előbbiek nélkül az említett három tétel közül legfeljebb az egyik, ha bekerül a költségvetésbe. Ami persze még korántsem jelenti azt, hogy meg is valósul, arra semmiféle garancia.
Nemrég két svéd hölgyet akartak megerőszakolni migránsok Svédországban. Mondhatnánk, nincs is ezzel semmi baj, hiszen ezt teszik már régóta. Sőt, liberális szemmel akár frusztrációcsökkentő akciónak is lehet nevezni.
Ma már tudjuk, hogy az európai uniós csatlakozásnak ára volt. Erről hivatalosan egyik kormány sem szívesen beszél, de a hétköznapok embere a bőrén érzi, hogy ígéretekkel tele a padlás, miközben az életszínvonala lényegesen nem javult.
Nézem ezt a szelfit, amin Európa legerősebb asszonya, a vélhetően német Angela Merkel kancellárnő látható egy nem európai, nem keresztény, és nem fehérbőrű felmenőkkel rendelkező, vélhetően menekült atomfizikus vagy agysebész migráns úr társaságában.
Orbán Viktor több ízben is látni engedte: tisztában van a „pusztító világerő” mibenlétével. Bár a létező mozgásteret nem játssza be teljesen, de érezhetően úgy tekint a magyar államra, mint a magyar nemzet önvédelmi és érdekérvényesítő eszközére.
A Házasság hetéhez kapcsolódó pódiumbeszélgetések, a tematikus gyülekezeti találkozók nem ideálokat kergetve engednek bepillantást a házasság kulisszatitkaiba, hanem hús-vér embereket bemutatva nyíltan és őszintén beszélnek a párkapcsolatról.
Ósdi, régimódi vagy. Nem értesz hozzá, meg különben is, szűklátókörű és szélsőséges is – mondják, amikor csóválgatom a fejem látva, milyen érthetetlen néha a mai kultúra.
A rendszerváltás óta szinte közhelynek tűnt kimondani és leírni, hogy erdeink jelentik a zöld aranyat. Az eszement erdőirtások és fatolvajlások évtizedei alatt az erdő minden volt, csak zöld arany nem.
A közel-keleti menekültek tavalyi első milliója után egyre több európai országban gondolják úgy, hogy a vendégszeretet előírásainak az eddigiekkel már bőven eleget tettek, Európa betelt, következésképpen...
Ha végignézzük az utóbbi negyedszázad román gazdaságpolitikáját, arra gyanakodhatunk, hogy az ország politikai elitje kifacsarható járulékos veszteségként kezeli a mezőgazdaságban dolgozókat és a magukat saját vállalkozásból eltartani akaró polgárait.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
