Az illegális bevándorlás kihívás Európa számára, ezért európai választ kell rá adni – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Lampedusa szigetén vasárnap, ahol Giorgia Meloni olasz kormányfővel felkereste a helyi migránstábort.
Együttműködést ígért az európai és olasz hatóságok között a migráció okozta vészhelyzetben, és közösségimédia-oldalán tízpontos akciótervet hirdetett meg. A második pontban azt javasolja, hogy a Lampedusára eljutott embereket szállítsák el más uniós tagállamokba az önkéntes szolidaritási mechanizmus keretében.
Az Európai Bizottság elnöke az olasz kormányfő meghívására személyesen mérte fel a helyzetet az európai migráció egyik déli kapujának tartott, hatezer lakosú szigeten, ahol az utóbbi hetekben naponta több ezren kötöttek ki. Giorgia Meloni pénteken egy videoüzenetben kérte erre. A látogatáson részt vett Ylva Johansson belügyi EU-biztos és Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter is.
Von der Leyen és Meloni együtt járta be az olasz vöröskereszt kezelésében lévő migránsközpontot, ahol négyszáz férőhelyen továbbra is kétezren vannak.
Végigsétáltak a migránscsónakokkal teli kikötőn is.
A politikusokat a szigetre érkezvén helyi lakosok tüntetése fogadta, a kialakult helyzet miatt tiltakoztak. Giorgia Meloni meghallgatta a lampedusaiak panaszait, majd biztosította őket afelől, hogy kormánya folyamatosan dolgozik a biztonsági és a higiéniai helyzet javításán.
Az Ursula von der Leyennel közös sajtótájékoztatón Meloni azt mondta: véleménye szerint a tömeges migráció okozta problémákat soha nem lesznek képesek megoldani, ,,ha szétosztásról beszélünk. Az egyetlen lehetséges megoldás az illegális átkelési kísérletek megállítása”. Hangsúlyozta: nem jelent megoldást, ha az egyik ország migrációs terhének enyhítésére más tagállamoknak is problémát okoznak az emberek áthelyezésével.
A kormányfő kifejtette: komoly, többrétű és tartós beavatkozásra van szükség, arra, hogy mindenki egy irányban cselekedjen:
Meloni már videoüzenetében is hangsúlyozta, hogy szerinte egyes európai erők ,,ideológiai akadályokkal” nehezítik az illegális bevándorlással szembeni fellépést.
Megjegyezte: az Európai Bizottság elnökének látogatását nem a szolidaritás, hanem a felelősség jelének tartja, miután az olasz határok egyúttal európai határok is.
A kormányfő szorgalmazta, hogy az EU indítsa újra a földközi-tengeri embercsempészet megállítását célzó, úgynevezett Sophia-misszióját. Ezenkívül sürgette az Európai Bizottság és Tunézia között nyáron aláírt szándéknyilatkozat minél előbbi végrehajtását, az észak-afrikai országnak megígért összegek átutalását.
Giorgia Meloni emlékeztetett arra, hogy kormánya rendkívüli intézkedésekkel fogja szigorítani az olaszországi partokhoz eljutók visszatartását egyebek között zárt táborok kialakításával és az illegális bevándorlók kitoloncolásával.
A jobboldali olasz kormány miniszterelnök-helyettese, Matteo Salvini, a Liga vezetője külföldi tudósítóknak nyilatkozva Rómában úgy vélte, amikor egyszerre százhúsz vízi jármű tesz partra migránsokat, ,,az nem számít spontán jelenségnek, hanem háborús üzenet”.
A jobboldali római kormány miniszterelnök-helyettese, aki jelenleg a kikötőkért felelős infrastrukturális és közlekedési tárcát vezeti, arra utalt, hogy Lampedusa szigetére egy nap alatt több száz csónak kötött ki több ezer migránssal. Hangoztatta, hogy nem kizárólag Lampedusa problémájáról van szó, a helyzet ,,összeomlással fenyegeti az egész olasz társadalmat”.
Az MTI tájékoztatása szerint azt mondta, meggyőződése, hogy a tömeges kivándorlásnak rendezői vannak, akik között az emberkereskedő bűnszervezeteket említette. Kifejtette, Európa teljesen magára hagyta Olaszországot a szárazföldi és tengeri határok védelmében, ezért Rómának önállóan kell lépnie a nemzetbiztonsági és migrációs rendeletek további szigorításával.
,,A közel egy éve kormányra került egységes jobbközép jól dolgozik Olaszországban, ugyanez az egységes jobbközép ad reményt arra, hogy Európában is változást tudjunk elérni” – jelentette ki Salvini. Hozzátette, hogy az európai konzervatívok és mérsékeltek egységesítése az egyetlen mód arra, hogy ,,hazaküldjük a szocialistákat", utalva a jövőre esedékes európai parlamenti választásokra.
Megjegyezte, hogy a választások tétjének Európa megváltoztatása számít.
Nem jobb a helyzet számos nyugat- és észak-európai országban sem. A V4 hírügynökség tájékoztatása szerint idén, év végére egymilliónál is több migráns érkezhet Európába.
A menedékkérelmek száma az EU 27 tagállamában, valamint Norvégiában és Svájcban az év első felében több mint félmillióra emelkedett. Mint a máltai székhelyű uniós menekültügyi ügynökség, az EUAA (Európai Menekültügyi Ügynökség) közölte, január elejétől június végéig 519 ezren kértek védelmet az úgynevezett EU+ keretében. Ez 28 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában.
2023-ban az ügynökség arra számít, hogy a jelenlegi tendenciák folytatódása esetén 2023 egészében több mint egymillió kérelmet regisztrálnak majd.
Az intézmény szerint ezek a legmagasabb féléves adatok 2015 és 2016 óta, amikor a szíriai polgárháború miatt 2015-ben mintegy 1,3 millió, a következő évben pedig mintegy 1,2 millió menedékkérelem érkezett a 29 államba. 2022-ben a kérelmek száma 994 945-nél alig maradt az egymilliós határ alatt.
A jelentés szerint 2023 első felében a legtöbb menedékkérelmet Szíriából, Afganisztánból, Venezuelából, Törökországból és Kolumbiából érkezők nyújtották be. Ők tették ki az összes kérelmező mintegy 44 százalékát. A kérelmek legnagyobb hányadát (mintegy 30 százalékot) Németországból jelentették. A menekültügyi ügynökség szerint sok országra nyomást gyakorol a megnövekedett számú új kérelem feldolgozása. A török állampolgárok például az elmúlt négy évben egyre ritkábban kaptak védelmet; az arány a 2019-es 54 százalékról jelenleg 28 százalékra csökkent. Az oroszok esetében viszont az elismert menedékkérelmek aránya a 2021-es 20 százalékról most 35 százalékra emelkedett, az irániak esetében pedig a 2020-as 31 százalékról most 47 százalékra. Az ukránok különleges eljárásban részesülnek.
A Welt című újság arról számolt be, hogy a Németországba történő illegális belépések száma is jelentősen emelkedett. A jelentés szerint a szövetségi rendőrség augusztusban mintegy 15 100 illegálisan az országba belépő migránst regisztrált. Így júliushoz képest, amikor 10 714 illegális belépést regisztráltak a rendőrök, mintegy 40 százalékos növekedés történt. Az év első nyolc hónapjában már több mint 71 ezren voltak – tavaly összesen 91 986-an.
A mostani számok nyersen és világosan mutatják: a 2015-ös év ismétli önmagát, a szövetségi kormány pedig csak nézi az eseményeket.
Az elmúlt hetek ismét megmutatták, hogy ez a fejlemény nem fog változni, amíg a mostani német kormány irányít. Az állampolgári juttatás emelésével összefüggésben 2024 januárjától a menedékkérőknek járó összes pénzbeli juttatás is 12 százalékkal emelkedik. Ennél egyértelműbben aligha lehetett volna megfogalmazni a szociális rendszerekbe történő tömeges bevándorlásra való meghívást – reagált az Alternatíva Németországért (AfD) ellenzéki párt a jelentésre. A párt szerint a tömeges szociális migrációt meg lehetne állítani, csak politikai akarat kellene hozzá, írja a V4 hírügynökség.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | erdelyinaplo.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | erdelyinaplo.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Statisztikai célú sütik
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.
A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.
Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.
Statisztikai célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül
ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül
Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.