Csak a bizonytalanság nőtt Franciaországban a Macron által rajtaütésszerűen kiírt előre hozott választások után

A fő célt, az EP-voksolást fölényesen megnyerő, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) győzelmének és kormányra kerülésének megakadályozását sikerült elérni, miután a második forduló előtt a Macron-féle centrista balliberális erők és a baloldal számos választókerületben visszaléptette jelöltjeit a másik javára – cserében viszont az ország kormányozhatósága vált még bizonytalanabbá.

A választást ugyanis némi meglepetésre a szélsőbalos alakulatokat is a soraiban tudó baloldali szövetség nyerte meg a Macron-féle Együtt és az RN előtt, azonban a három erő közül egyik sem rendelkezik a kormányzáshoz szükséges stabil többséggel.

A radikális baloldali Engedetlen Franciaország (LFI), a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség ugyan a voksok 25,68 százalékát megszerezve 182 képviselői hellyel az élen végzett, ami több az eddigi 151-nél, azonban

édeskevés a többséghez szükséges 289-hez képest.

A Macronhoz köthető, centrista Együtt 23,15 százalékkal 168 helyet szerzett az eddigi 246 helyett, míg Le Penék a francia választási rendszer sajátosságai miatt hiába kapták meg a voksok 32,05 százalékát, ez csupán 143 helyre volt elég – igaz, ez 54 mandátummal több, mint eddig, vagyis akkora kudarcnak nem nevezhető a párt szereplése.

A jobbközép Republikánusok és egyéb jobbközép alakulatok 66 mandátumot szereztek.

Mint ismeretes, a választás előtt a fő jelszó az volt, hogy a „szélsőjobboldal”, azaz a Nemzeti Tömörülés ne kerülhessen az ország élére.

Az RN természetesen távol áll attól, hogy szélsőjobboldalinak lehessen nevezni, bár korábban – még Marine édesapja, Jean-Marie Le Pen idején –, valóban voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek szélsőjobboldalinak tekinthetők. Marine Le Pen a szélesebb választói rétegek megszólítása érdekében átfazonírozta a pártot, lenyeste a vadhajtásokat, és a közép felé kormányozta a Nemzeti Tömörülést, amely ma a mérsékelt, jobbközép pártok sorába tartozik.

A szélsőjobboldalizás azonban ma már olyan bélyeg, amelyet Európában és világszerte a neomarxista gondolkodás által befolyásolt balliberális, sőt akár centrista fősodratú véleményformálók is gondolkodás nélkül ráaggatnak azokra a pártokra és politikusokra, amelyek és akik a hagyományos jobboldali, sőt a klasszikus liberális értékeket tűzik a zászlajukra a divatos woke agymenések helyett.

Mindeközben a baloldalon igazi szélsőbalos erők is szalonképesnek számítanak – hiszen a diadalt arató tömbben a kommunisták is ott vannak, és a Jean-Luc Mélenchon vezette Engedetlen Franciaország is radikális baloldali pártnak számít.

Minden esetre

a vasárnapi második forduló előtt számos helyszínen kiegyeztek egymással az RN visszaszorításában érdekelt erők.

Az 577 fős nemzetgyűlésben 76 képviselőt választottak meg a múlt vasárnapi első fordulóban, s a nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány következtében 306-ban mind a három nagy politikai blokk – az elnöki tábor, az RN és a baloldali szövetség – jelöltjei is továbbjutottak a második fordulóba. Ez utóbbi körzetek több mint kétharmadában azonban visszaléptek a baloldal, a jobbközép Köztársaságiak vagy az elnöki tábor jelöltjei annak érdekében, hogy megakadályozzák az adott választókerületben az RN győzelmét, ezért végül csak 89 körzetben mérkőzött meg egymással három jelölt, 409 helyen ketten, míg két helyen négyen, egy körzetben pedig egy jelölt indult a második fordulóban, összesen 1094-en az 501 körzetben.

A baloldal 130, az elnöki tábor 80, míg a jobbközép három jelöltjét vonta vissza az elmúlt héten.

Ennek nyomán végzett az élen a baloldali Új Népfront. A tömörülés, amely korlátozni akarja az olyan alapvető termékek, mint az üzemanyag és az élelmiszerek árát, havi nettó 1600 euróra emelné a minimálbért, növelné a közszférában dolgozók fizetését, eltörölné a nyugdíjkorhatár emelését és vagyonadót vezetne be, azonnal kijelentette, hogy kormányozni akar.

„A nép akaratát szigorúan tiszteletben kell tartani, az elnöknek kormányra kell hívnia az Új Népfrontot” – mondta Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali vezető.

Az alkotmány nem kötelezi Macront arra, hogy az NFP-t bízza meg kormányalakítással, bár ez lenne a szokásos lépés, mivel ez a legnagyobb frakció a parlamentben.

De – amint már fentebb megjegyeztük – az Új Népfront bizonytalan szövetsége, amelyet a szavazás előtt sietve barkácsoltak össze, nemcsak heterogén, de messze van az abszolút többségtől is.

A kulcskérdés az, hogy ez a szélsőbaloldaliakat, a zöldeket és a szocialistákat tömörítő szövetség együtt marad-e, és meg tud-e állapodni az előre vezető útról.

Ezek a pártok

a múltban kritizálták egymást, és ideológiájukban és az aktuális témák megközelítésében is alapvető különbségek vannak közöttük.

A miniszterelnök-jelöltjük személye sem világos, olyan politikusok, mint a szocialista Raphael Glucksmann hangsúlyozták, hogy valószínűleg nem Mélenchon lesz a szövetség által támogatott kormányfőjelölt.

Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország párt vezetője kizárta a különböző irányultságú pártok széles koalícióját, és azt mondta, Macronnak kötelessége felkérni a baloldali szövetséget a kormányzásra.

Sok múlik majd az LFI kompromisszumkészségén – és a mérsékelt baloldal válaszán, ha Mélenchon pártja nem hajlandó kompromisszumot kötni.

Az LFI már régóta kijelentette, hogy csak azért lép kormányra, hogy „a mi politikánkat hajtsa végre, és senki másét”.

A mérsékeltebb baloldalról Raphael Glucksmann, a Szocialista Párt képviselője arra szólította fel szövetségi partnereit, hogy viselkedjenek felnőttként.

„Mi vagyunk az élen, de egy megosztott parlamentben vagyunk” – mondta. „Tárgyalnunk kell, vitatkoznunk kell, párbeszédet kell folytatnunk” – sürgette.

Amiben igaza van, hiszen még az első helyen végzett tömörülés is szinte fényévnyi távolságra van a többséget jelentő mandátumszámról.

Gabriel Attal miniszterelnök minden esetre hétfőn felajánlotta a lemondását, de ez azért nem jelenti azt, hogy Franciaország kormány nélkül marad, ugyanis Macron a helyzetre való tekintettel nem fogadta el, így

várhatóan mindaddig a helyén marad, amíg sikerül felállítani az új kormányt.

Ez azonban hihetetlenül nehéz lesz.

Bár a kívülállók számára adná magát az a megoldás, hogy ha már az RN elgáncsolására a két forduló között szövetkeztek, a baloldal a Macron-párttal együtt alkothatna koalíciót.

Bár ez nem kizárható teljes mértékben, azért az is tény, hogy

a szélsőbalodal számára a Macron-féle politika ugyanolyan elfogadhatatlan, mint Le Penék.

Igaz, hogy a politikában alapvető igazság a Soha ne mondd, hogy soha, azonban az ellentétek egyelőre nehezen felszámolhatónak tűnnek.

Már csak azért is, mert a francia politikában nem nagy hagyománya van a koalíciós kormányoknak.

Ezért az ötletelések szintjén

egyes elemzők már a szakértői kormány lehetőségét is bedobták, de az is fölmerült, hogy egy kisebbségi kormány megalakulása után a frakciók az egyes ügyek mentén kötnének egyedi megállapodásokat a szavazások előtt.

Mindez jól jelzi, mekkora a tanácstalanság a Macron által az EP-választások után rajtaütésszerűen kiírt előre hozott választás után. És mindez akár júliusig is elhúzódhat, a francia alkotmány értelmében ugyanis legközelebb egy év múlva lehet újabb választást kiírni.

Ezért most gyakorlatilag egy dolog biztos: hogy semmi sem biztos.

Valamint az, hogy a megerősödött Nemzeti Tömörülés nem adja fel: Marine Le Pen, aki már a 2027-es államfőválasztásra készül, a választások eredményének ismeretében arról beszélt: az RN győzelmét csupán elhalasztani sikerült, „a dagály pedig egyre csak emelkedik”.