A lengyel–magyar barátság szószólója

Kolozsváron mutatták be a napokban Okos Márton kalotaszegi származású közíró és közösségszervező Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába című könyvét. A kötet nem most jelent meg, de több utánnyomást és bővítést is megért már. A könyv két erdélyi fiatalembernek,

Okos Mártonnak és Juhos Gábornak az erdélyi falurombolás elleni tiltakozásként megszervezett gyalogútját mutatja be Budapesttől Párizsig 1989 nyarán.

Az 1989-es romániai rendszerváltás előtt még tomboló kommunista hatalom megtorló gépezetének árnyékában egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás a „gyalogtúra”. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a két erdélyi fiatalember 1989-ben Magyarországon menekültstátust élvezett, még bonyolultabbá tette az út előkészületeit, hiszen a magyar hatóságok nem hittek a fiatalok terveiben. Inkább arra gyanakodtak, hogy a két erdélyi menekült így akar könnyebben Nyugat-Európába jutni. Összességében tehát a gondviselésnek köszönhető, hogy a hónapokon át szövögetett tervből valóság lett, és a magyar hatóságok által kibocsátott útlevélbe végül bekerült néhány nyugati ország vízuma, ami szabad beutazást biztosított a magyar–osztrák határon túli európai szabad világba.

A könyv lapjain az út minden érdekessége megelevenedik. És egyben az a fajta nyugati naivitás is, ami a magyar üggyel kapcsolatban ma is jellemzi a nyugat-európai országokat, amikor román–magyar viszonylatban nem tudnak vagy nem akarnak érdemben tájékozódni. A Ceaușescu-rendszer hamis propagandájától megfertőzött országokban a „román ideológiai utánpótlás” napjainkban is változatlan. A könyvét Erdélyben és a Kárpát-medence több utódállamában, illetve Magyarországon is bemutató szerző kötetét elvitte Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe is. A kiadvány lapjain olyan kordokumentumok elevenednek meg, amelyek a közelmúlt kutatásával foglalkozó történészek számára is jelenthetnek érdekességet, ugyanakkor a harminc évvel ezelőtti események iránt érdeklődő átlag olvasó is haszonnal forgathatja.

A Budapesten élő és kalotaszegi szőlőfalujába, Kalotaszentkirály–Zentelkére rendszeresen hazalátogató Okos Márton életében a bő harminc évvel ezelőtti tízhetes tiltakozó út fontos állomás volt, ami későbbi közéleti szerepét is megalapozta. A Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület vezetőjeként az elmúlt években számos Lengyelországhoz kapcsolódó magyarországi és erdélyi kulturális esemény résztvevője, illetve szervezője volt. Az Erdélyi Naplónak elmondta: a Lengyelországhoz fűződő ragaszkodása ifjú korára nyúlik vissza. A történelem iránt érdeklődő gyerekként megragadta a Kalotaszegen közkedvelt II. Rákóczi Ferenc élete, akit – a német császár vérpadjától menekülve – a lengyelek fogadtak be. A lengyel–magyar barátság korai megszállottjaként egyre többet foglalkozott a témával, mígnem ráeszmélt: „örökre szívembe lopták magukat a lengyelek”.

Okos visszaemlékszik arra is, hogy már a rendszerváltás előtt rendszeresen követte a Szabad Európa Rádió adásaiban a Lengyelországgal kapcsolatos híreket.

Később szinte lélegzetvisszafojtva követtem az éteren keresztül Jerzy Popiełuszko, a Solidarność papjának bátor küzdelmét. Eltűnése, majd halálhíre mérhetetlen lelki fájdalmat okozott. Akkor megfogadtam, hogy egyszer emléket állítunk Popiełuszkónak Erdélyben” – magyarázza Lengyelországgal kapcsolatos 1989 előtti emlékeit.

A lengyel–magyar civil együttműködés egyik fontos szószólójának, Okos Mártonnak azonban hosszú időbe telt, amíg más kezdeményezések után lehorgonyzott a lengyel–magyar közös ügy mellett. 2001 nyarán járt először Lengyelországban, amikor Török Viola zenetanárnő a sepsiszentgyörgyi művészeti iskola diákjaival bemutatta a Szent Kinga gyűrűje című misztériumjátékot Ószandecen, Tarnówban és Krakkóban. A csapatot elkísérő Okos akkor ismerkedett meg több olyan magyarországi és lengyelországi emberrel, aki őszintén hisz a két nép történelmi barátságában. Ez adta az ötletet a Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület későbbi megalakításához.

„Örömmel tapasztaltam, hogy a magyar–lengyel barátság a 21. században reneszánszát éli. Sőt egyre jobban kiteljesedik politikailag is a visegrádi együttműködésben. Az viszont rögtön feltűnt, hogy ebből Erdély kimarad. Ezért döntöttem úgy, hogy egy budapesti bejegyzésű civilszervezettel próbáljam felkarolni az erdélyi lengyel–magyar barátság vonalát” – fogalmaz az egyesület vezetője.

Az utóbbi években az egyesület képviseletében rendszeresen részt vettek a Lengyelországban márciusban megrendezésre kerülő lengyel–magyar barátság napján,

de hivatalosak a jaroszlói Rákóczi-megemlékezésre, illetve a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) által szervezett november 11-i lengyel függetlenségi ünnepre is. A lengyelországi utak sok ismerőst és barátot hoztak össze, így az egyesület teljes gőzzel bekapcsolódott a munkába.
Jarosław (magyarul Jaroszló) a Rákóczi életútját követők számára fontos történelmi hely, hiszen a fejedelem elárulása után II. Rákóczi Ferenc itt töltötte 1711 tavaszát és nyarát, mielőtt Franciaországba indult volna. „2015 szeptemberében a jaroszlói Rákóczi rendezvényen, a magyar napra egy Rákóczi-domborművet adományoztunk és avattunk.

– magyarázza az indulás körülményeit. Ezt 2017 áprilisában Szent Lászlótól Rákócziig címmel egy erdélyi zarándoklat és konferencia követte több erdélyi helyszínnel magyarországi lengyel szervezetek és lengyelországi meghívottak részvételével.
A magyar és a lengyel kormány létrehozta a Waclaw Felczak Alapítványt, illetve a felügyelete alatt működő intézetet. Az alapítvány támogatásával szerveztek 2018 nyarán nemzetközi Báthory-konferenciát Szilágysomlyón és Kolozsváron. 2019-ben sikerült újabb Erdély-barát lengyeleket elhozniuk Krosnóból Szilágysomlyóra. Közösen a helyiekkel arra törekednek, hátha sikerül megmenteni valamit a szilágysomlyói várkastély romjaiból. Tavaly augusztusban első alkalommal Erdélyből szilágysági borászok vettek részt a krosnói XVII. magyar borfesztiválon a Portius Társaság szervezésében. A Magyar Borok Krosznói Portius Fesztiváljának stílusosan a jeles lengyel király, Báthory István volt a fővédnöke.

Okos Márton sikertörténetnek tartja, hogy egyre több lengyel érdeklődik Erdély iránt,

illetve egyre többen fedezik fel a jeles lengyel király, Báthory István erdélyi gyökereit. Tavaly szeptemberben a hagyományos Báthory Napokon Szilágysomlyón az egyesület kezdeményezésére kopjafát avattak a boldoggá avatott mártír Jerzy Popiełuszko emlékére lengyelek, románok és magyarok részvételével.

Kevesen tudják, hogy Okos Márton kezdeményezte a 2017-es Szent László Évet, aminek megszervezéséhez magyar kormányzati forrásokból biztosítottak támogatást. Noha személyes sérelemként rója fel, hogy ötletét – kedvenc költőjének, Ady Endrének szavaival élve – „percemberkék” sajátították ki, úgy látja, az emlékév sokat segített a magyar–lengyel–erdélyi barátság elmélyítésében. „Lovagkirályunk Lengyelországban született, édesanyja lengyel hercegnő, majd magyar király lett, és halála után Erdély védőszentjévé vált” – magyarázza a történelmi előzményeket.

A lengyelek különösen érzékenyek az egyházi hátterű személyiségek iránt, hiszen Lengyelország „utcahosszal” vezet Kelet-Európában – Nyugatról nem is beszélve – az egyház iránti elköteleződés és a hit terén.

„A lengyeleknek sokat jelent, hogy volt egy pápájuk, akit a 20. század legjelesebb államférfiaként tart számon Lengyelország. Egyik ismerősöm – aki több mint két évtizede él Lengyelországban – mindig azt szokta mondani: sajnos ott is vannak liberálisok. Tudjuk, nincsen rózsa tövis nélkül. Viszont az is igaz, hogy hétköznaponként a városok templomaiba nemcsak a turisták térnek be, hanem lengyel fiatalok is egymásnak adják a kilincset, ami mindenképpen jó jel” – magyarázza Okos Márton, aki azt szeretné, hogy minél több lengyel jöjjön Erdélybe, ugyanakkor minél több erdélyi látogasson el legalább Dél-Lengyelországba.