Az utolsó hercegprímás szenvedései

Nánó Csaba 2015. május 04., 09:52

Negyven esztendeje, 1975. május 6-án, Bécsben hunyt el Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, a Rákosi-korszak egyik legismertebb politikai elítéltje.

Az utolsó hercegprímás szenvedései
galéria

Pehm József néven született 1892. március 29-én a Vas vármegyei Csehmindszenten, családjának a nemességet III. Károly magyar király adományozta. Huszonhárom évesen szentelték pappá, majd Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Már a Tanácsköztársaság ideje alatt letartóztatták és internálták. Szabadulása után plébános, illetve 1924-től címzetes apát, 1937-ben pedig pápai prelátus lett. 1944. március 15-én szentelték püspökké, és helyezték a Veszprémi Egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen. Mindszentyt ellenséges magatartásáért a nyilasok 1944. november 26-án elfogták, Sopronkőhidán, majd Sopron városában tartották fogva hazaárulás vádjával. Csupán 1945 áprilisában térhetett vissza székhelyére, és miután Serédi Jusztinián esztergomi érsek cukorbetegségben elhunyt, XII. Pius pápa Mindszenty Józsefet nevezte ki érsekké, október 7-én iktatva be tisztségébe az új prímást. A pápa tisztában volt azzal, hogy a háborút követően Magyarországon is fokozódik a kommunisták térnyerése, így – hogy Mindszenty tisztségét megerősítse – választottját 1946 februárjában bíborossá kreálta.

Mindszenty 1947. augusztus 20-án tartott körmenetén mintegy félmillió fő vett részt, ezzel végképp kivívta a kommunista párt ellenszenvét, és hamarosan egy újabb diktatórikus rendszer börtönében találta magát. Bírálta a kommunista rendszert és szembeszállt vele, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót az 1947. évi választási csalások, az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben börtönbüntetését megszakították, Felsőpeténybe vitték, ahol házi őrizetbe került.

„Mindig és mindenütt csak az történhetik velünk, amit az Úr rendel vagy megenged. Tudtán kívül még egyetlen hajszál sem esik le a fejünkről.
Annyi más után elveheti a világ tőlünk ezt vagy amazt, de nem veheti el tőlünk Jézus Krisztusban való hitünket. Ki választ el minket Krisztustól? Sem élet, sem halál, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől... Nem lehetünk tehát olyanok, és nem viselkedhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük és hitük... Éreznünk kell, sokkal inkább, mint bármikor: látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is... Tőlünk telhetően munkálkodjunk Krisztus Király országáért, amely az igazság és kegyelem világa. Az odavezető úton nem felejtjük el Tertullián szavait: bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.” (Mindszenty József: Emlékirataim)

Az amerikai nagykövetségen

1956. október 23-án kitört Magyarországon a forradalom, röviddel ezután a hercegprímást Pálinkás-Pallavicini őrgróf kiszabadította a házi őrizetből, és Budapestre vitte. November 2-án megáldotta a forradalmi tömeget, majd november 4-én a Parlamentbe érkezett Tildy Zoltán (a Magyar Királyság utolsó miniszterelnöke, a Nagy Imre-kormány miniszterelnök-helyettese) hívására, de ezen a napon a szovjetek már megkezdték Budapest megszállását. Időközben rádióbeszédben szólt a nemzethez, majd a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. Mindszenty 1971-ig a nagykövetség falai között élt, és bár a Vatikán megpróbálta őt kimenekíteni az országból, nem volt hajlandó távozni addig, amíg garanciát nem kap arra, hogy hívei elnyerik lelkiismereti szabadságukat. Kádár János és VI. Pál 1971-ben aztán megegyezett, ennek értelmében Mindszenty a Vatikánba távozhatott, de cserében nem beszélhetett magyarországi élményeiről, le kellett mondania posztjáról és a Pápai Állam területén kellett volna maradnia. Mindszenty végül nem tartotta be ezeket a feltételeket, érsek maradt és hamarosan a bécsi Theresianumba költözött, élete hátralévő évei során pedig bejárta a világot, a keresztény és nemzeti szellemet erősítve az emigráns magyarok körében.

Pasztorációs utak

A rákényszerített hallgatást Mindeszenty megaláztatásként élte meg – ami természetes, ha arra gondolunk, hogy ő volt a vérbefojtott magyar forradalom és szabadságharc egyik jelképe –, ennek ellenére folytatta pasztorációs útjait. 1975-ben, kevéssel halála előtt, Mindszenty egy hétre ellátogatott a venezuelai magyar közösséghez. Felkereste a kolumbiai magyar közösséget is, visszaútján – gyenge egészségi állapota miatt – ismét Venezuelában állt meg. Vesebaja azonban egyre súlyosbodott, amelyhez prosztatarák is párosult. Ez utóbbi műtéti beavatkozást igényelt, s ezt el is végezték az érseken, az altatásból azonban már nem ébredt föl.

1975. május 6-án halt meg a bécsi Irgalmasok Kórházában. Holttestét végakarata szerint Mariazellben helyezték el, majd a rendszerváltás után, 1991. május 4-én az esztergomi érseki kriptában talált végső nyugalomra az esztergomi bazilika altemplomában.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.