Valóság és illúzió a Helios Galériában

Pacsika Emília 2016. június 03., 08:50
•  Fotó: Pacsika Emília
galéria
Fotó: Pacsika Emília

Negyedszázada Szekernyés János műtörténész, művészeti szakíró mutatta be nekünk, Temesvárra látogatóknak a Bega-parti műteremlakásokat és az ott együtt barátságban élő magyar és román művészeket, akik akkoriban bizony előtte jártak a kelet-európai és így a magyar kortárs művészeti szemléletnek is. Mint valamely nyugati művésztelepen, úgy éreztem magam, mikor többek között Szakáts Béla szobrászművész alkotásait láthattam, de élt még akkor Vitályos Magda is, akinek rusztikus textiljeit megcsodálhattam. Kiállítást is huszonöt évvel ezelőtt láttam utoljára a temesvári Helios Művészeti Galériában (milyen öröm, hogy még létezik), Kazinczy Gábor festő-grafikus-kollázs művészét, aki azóta áttelepült Magyarországra és az anyaországi művésztársadalom által létrehozott értékeket gyarapítja. S most a TESZT Eurorégiós színházi találkozó meghívottjaként az esti-éjszakai három színházi előadás előtti, délutáni sétáim során betévedtem a Heliosba, ahol egy kollektív tárlatra, a temesvári képzőművészek közös kiállítására bukkantam, melyet a Temesvári Magyar Szövetség rendezett a XXI. Bánsági Magyar Napok alkalmából. Nem csalódtam, legfeljebb amiatt, hogy a régi művészek közül már sokak alkotását nem láthattam, számosan közülük nyilván már az örök vadászmező közönségét kápráztatják el munkáikkal.

A mostani kiállítás címe Valóság és illúzió, mely téma alkalmas arra is, hogy az éteri csodák világába, a szemnek tetsző, s idegeket elringató kalandozásba hívja meg a befogadót. Ezeket az alkotásokat – a téma is indokolja – a filozofikus gondolkodás, a szépség keresése jellemzi, dinamikus hevület is legfeljebb a tűz élményének dekoratív vagy impulzív megidézésében jelentkezik. Hogy nem a keményen üzenő szándék rejtezik e művekben, mint a kilencvenes évek elején születettekben, az természetes. Akkor törvényszerűen valamiért és valami ellenében szólaltak meg tartalmak és formák, ma már nincs szükség arra a drámai züfecre, „elzúgtak forradalmaink”. Hamis nosztalgia, csalóka anakronizmus lenne ezeket a művészetet ihlető kemény időket visszaálmodni, miközben mégis eszünkbe juthat, hogy teher alatt milyen nagyra is tudnak nőni a pálmák.

Torony Edith Debris field című festménye a virágzó rét színességét hozza elénk, a Zero gravityvel az űrbeli lebegés könnyedségét. N-Kiss Hédy Időutazása impresszionista hangulatkép, poentilista módon szervezett alkotás, lírai pasztelltörténet, Marosán-Micota Ildikó Átváltozások, Forróság című képein pillangók röpködnek és horgolt virágok lenyomatai hirdetik a művész tavasz-nyár érzeményeit, Gidó Zoltán Mozaik alkotása valamiféle ornamentikus wellness-játék.

Szűcs Enikő két pop art szellemében fogant képe már inkább képzettársítás, mint hangulat. Az Egy ház emlékei és a Szenvedélyek című képein egy színes meander arc „emlékezik” különböző rekvizitumokra, az egyiken egy faházra, a másikon a színes arc telefonkészülékkel, nagybőgővel, biciklikerékkel filmfelvevő géppel és egy tölcséres gramofonnal tárul. Neagu Katalin Mesebirodalom képén mintha Manhattan felhőkarcolói nézegetnék magukat a víztükörben, Parée-Hahn- Magdaléna Az álmok labirintusában járva pedig egy görbe tükörben elfolyt szürreális látomást fogalmaz szürkéskékbe. Bajkó Attila „arannyal hímzett” képei a népmesékből tekintenek ránk. Az Utolsó fa a földet és az eget összekötő életfaként küzd a létezésért.

Tar Béla Terra és a Határon című olajképe a drámaiság jegyében született. Az amorf fragmentumokból, terrakotta színű négyzetekből összerakott, festékfújással készült kompozíciót széles ecsetnyomokkal húzott gesztusok tartják össze, feszültséget kölcsönözve ezzel a képeknek. Torony Pál Romlandó címet viselő alkotásán is drámai fekete, lila és világos vörös színekkel fest meg valami megfogalmazhatatlan rejtélyt. Krematóriumi halottégetést is sejthetünk a kép láttán. Novák Nóra Tűz című munkája dinamikus, attraktív alkotás: a sárga, narancs és vörös izzást csak itt-ott törik meg a barna átlózott ecsetcsík nyomok s a tüzes ragyogást arany fóliából rakott foltok erősítik föl. A Tűzmadár Igusztin Stanga Patrícia alkotása robbanást idéz. A plasztikusra gyűrt, vörösre mázolt papírfelületekre feketére „kormolt” tűzifaszilánkokat kollázsolt a művész. A nagyméretű hatásos képben akár egy háború is benne lakik.

A kiállítás legerősebb alkotói a szobrászok. Az utolsó vacsora, Varga Luigi István szuggesztív kisplasztika-kompozíciója hangsúlyos helyet kért magának a tárlaton. A mű-együttes a tizenkét apostol, de akár a kerekasztal lovagjainak szellemét is megidézi, a tányérszerű körlapon elhelyezett bronzból készült cipóformák meglékelt koponyákra is emlékeztetnek. Nuelenau Bogdan A világ magva című alkotása nemes anyagokba foglalt filozofikus szépségű formai bravúr. Egy bronz gömbön, mint valamiféle ősmagon a fényes inox foltok, mint az ősrobbanás csírái, lehetőségei jelennek meg. Szakáts Béla Látomás-plasztikája két oldalon mutatja föl a homorú-domború játék szépségeit, kozmikus erőket rejtő két lábon álló bronz reliefjében. Kocsis Rudolf Nyomok című szellemes bronzplasztikája tulajdonképpen egy hatalmas ujjbegy, mely egy potenciális lenyomat hordozója.

Pataki Annamária kisplasztikája, az Önismeret, egy csigavonalban tekeredő virágbimbó, melynek belső kanyarulatát a művész tükrökkel mozaikolta ki, így a forma önmaga belső világát tükrözi vissza. Szellemes, elgondolkodtató alkotás ez. Farkas Endre Jelek és Átváltozás című plasztikái letisztult világban és anyagszeretetben fogant művek, Péter Ildikó áttört, színes szépen installált ruhái szoborszerű hangsúllyal jelennek meg a kiállítási térben. Élmény volt a temesváriak alkotásait és nekik évtizedek óta helyet adó Helios Galériát látni.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.