Valahol Európában: a fergeteges kultmusical

Bardocz Sándor 2013. május 24., 13:24 utolsó módosítás: 2013. május 24., 13:27

 Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége, illetve a rendező-koreográfus-karmester/karigazgató trojka. Ezidáig a színházi munka, a színpadi mozgás, a közös éneklés és együtt táncolás fortélyait, csínját-bínját egyáltalán nem ismerő különböző korú gyermekkel, fiatallal színre vinni egy, már-már „szent” mérceként számon tartott musicalt, mérhetetlen bátorságra és hitre vall. Hogy a siker nem maradt el, az abból is lemérhető, hogy a kolozsvári közönség percekig állva tapsolt a Valahol Európában című musical bemutatójának végén. A gyermekszereplők pedig bizonyították, hogy ők az előadás sava-borsa. Ez a produkció bárhol Európában megcsillogtatná a szemeket, mosolyra húzná az ajkakat, tapsra ösztönözne. 


•  Fotó: Szabadi Péter
galéria
Fotó: Szabadi Péter

A zene, az kell, fújják, éneklik lelkesen felnőtt- és gyerekszínészek közösen a Valahol Európában című musical sláger-betétdalát a Kolozsvári Magyar Opera legutóbbi bemutatóján. Én pedig azt mondom: a musical kell, és elkel Kolozsváron is. Folytatódik az intézmény jó irányú nyitása az úgymond korszerűbb zenés műfajok, a rockopera, musical, rockmusical felé. Vannak és lesznek természetesen fanyalgók is, akik ezt az irányultságot értékveszejtőnek tekintik, de ajánlom a figyelmükbe ezt az új repertoárdarabot. Ebben az évadban még kétszer nyílik alkalmuk megnézni. Feltéve, ha jegyhez jutnak...

Charles Dickens, Victor Hugo, Jules Verne, Molnár Ferenc és William Golding óta tudjuk : gyerekekről írni – tegyük hozzá, nem akármilyen szinten –, gyerekszereplőket megformálni hálás feladat. Oliver Twist (hasonló című regény), Gavroche (Nyomorultak), Nemecsek Ernő (Pál utcai fiúk) vagy Ralph (Legyek ura) csak az ismertebbek azon irodalmi szereplők közül, akik sikert, elismerést hoztak szerzőjüknek. Radványi Gézának, a Valahol Európában című film rendezőjének sikerkovácsai Kuksi (a csibészkedő, de tiszta szívű-lelkű gyerekcsavargó az elmaradhatatlan micisapkájával), Hosszú, Éva alias Suhanc, Pötyi és még sokan mások. Ha már filmről van szó.

De nem arról van szó! Hanem Dés László zeneszerző, Nemes István dalszövegíró, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter szövegkönyvírók hasonló című 1995-ben bemutatott, azóta magyar kultmusical rangra emelt daljátékáról, illetve annak kolozsvári premierjéről, amelyet telt házzal játszanak. Nem mindennapi feladatra vállalkozott az opera vezetősége, illetve a rendező-koreográfus-karmester/karigazgató trojka. Harminchárom, ezidáig a színházi munka, a színpadi mozgás, a közös éneklés és együtt táncolás fortélyait, csínját-bínját egyáltalán nem ismerő  különböző korú gyermekkel, fiatallal színre vinni egy, már-már „szent” mérceként számontartott musicalt, mérhetetlen bátorságra és hitre vall. Hit  abban, hogy képesek lesznek rá. Hit önmagukban, hit a gyermekekben.

A musical kötött műfaj, itt valóban meg kell adni a császárnak azt, ami a császáré. Itt énekelni kell, adott esetben fergeteges vidámsággal, de amennyiben a darab úgy kívánja, melankolikus szomorúsággal, vagy éppen lírai üdeséggel, esetenként drámai szigorúsággal. Itt táncolni kell vadul, szilajul, elegánsan és akrobatikusan. Itt beszélni kell szépen, érthetően, cizelláltan. De hiszen – mondhatnám – ez a feladata a színésznek, énekesnek. Igaz. De annak a 33 gyermeknek? És a velük együtt színpadra lépő felnőtt szereplőknek, akik ezúttal nem velük „egyenlő”, egykorú partnerekkel játszanak? (Játszanak?) Ezért – is – tekintem kihívásnak azt a feladatot, amelyet vállaltak és amelyet sikeresen abszolváltak.

Engedtessék meg nekem, hogy ezúttal a felnőttek produkcióját külön-külön ne értékeljem, mindannyian jól teljesítenek. Talán csak a Suhanc/Éva szerepét megformáló Kerekes Mária intonációját éreztem bizonytalannak a bemutatón, a második előadásra azonban már javított. Az a gondoskodó odafigyelés, amellyel a „nagyok” viseltetnek a kicsik iránt – és nem csak a darab librettójából fakadóan! –, és amely „ lejött” a színpadról, megható, szívmelengető.

A „kicsik” pedig... Nos, ők az előadás sava-borsa. Három nap telt el a bemutató és a második előadás között, mindkettőt láttam. Kíváncsi voltam, sikerül-e a bemutató feszültsége, stressze számlájára írható félszegségeket, bakikat, kisebb hibákat kiküszöbölni. Amelyek amúgy nem voltak túl zavarók, de jobb lenne nélkülük. Jelentem, sikerült. Tánc, zene, ének, prozódia, minden sokkal jobban működött másodszorra. Tulajdonképpen beérett, aminek be kellett érnie. A gyerekszereplő(k) használata – amennyiben jól  „használják” őket – filmben, színpadon egyaránt hálás feladat. A kolozsvári előadás esetében pláne bejött. Ennyi könnytől csillogó, meghatódott szempárt, ennyi szipogó orrot én még nem láttam/hallottam a sétatéri teátrumban. De ennyi vastapsoló, a záróéneket/slágerdalt a fellépőkkel együtt éneklő, dúdoló nézőt sem. Mindezt részben magyarázza, hogy a több hónapos munkafolyamat során kolozsvári magyar családok sokasága vált a produkció tevékeny részesévé. Ez az előadás azonban bárhol Erdélyben megcsillogtatná a szemeket, mosolyra húzná az ajkakat, tapsra ösztönözné a kezeket, jobbá tenné a lelkeket.

Mert a zene, az kell.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.