Újabb belépő Verdi szépséglaboratóriumába

Néhány hónappal ezelőtt e rovat keretében a Kolozsvári Magyar Opera rendkívüli teljesítményéről írtunk, Giuseppe Verdi úgynevezett operatrilógiájának, a Szent Johannának, a Haramiáknak és a Luisa Millernek nagy sikerű bemutatásáról. A hármas országos premier záróestjén Selmeczi György karmester, ötletgazda Verdi szépséglaboratóriumáról beszélt nagy lelkesedéssel. És teljesen jogosan.

Hogy az intézmény vezetősége már akkor tervbe vette-e a Trubadúr műsorra tűzését, ma teljesen lényegtelen, a fontos az, hogy a döntés megszületett, a darab színpadra került. Szépséglaboratóriumhoz méltó minőségben, hála a „laboránsok” kiváló teljesítményének. „Főlaboránsként” mindenféleképpen Szabó Jenő rendezőt jelölném meg, ő volt az, aki elképzelte, kidolgozta, színre vitte a képtári környezetbe ágyazott történetet. Ezzel találkozunk már az előtérben is, ez köszön ránk a színpadról, esetenként majdnem rembrandti vagy talán inkább késő spanyol reneszánsz kompozíciókat állítva elénk. Legfőbb asszisztensei Venczel Attila díszlettervező és Ledenják Andrea jelmeztervező voltak.

A mű eredetileg négy, a jelenlegi kolozsvári változat két felvonásos. A nyitány rövidsége azonban Verdi ötlete volt, és aki nem figyel oda kellőképpen Ferrando áriájára, annak mondanivalójára, az talán meg sem érti a zenemű cselekményét. A zenét, persze, azért még élvezheti... Apropó Ferrando: Szilágyi János újból kiválóan teljesít. Meggyőző, jelenlévő, „el nem kenhető” karakter. Így kell ennek lennie, hiszen ő a történet egyik mozgatórugója, vagy talán inkább a megoldás egyik kulcsa. Verdi is az ő szájába adta a nyitány áriáját. Balla Sándor Luna grófja szintén kiváló. Kegyetlen, fennhéjázó, önző, sértett szerelméből fakadóan bosszúvágyó. A bemutató Leonórája Carmen Gurban volt, lélekmelengető előadásmóddal – zárdába vonulása előtti, a női énekkar apácakórusa által kísért dalbetétje pedig a darab egyik csúcsteljesítménye. Jó volt ezt leírni, hiszen több alkalommal is az opera kórusának férfikarát dicsértem.

No de itt van ez a Trubadúr! A rangot nem tisztelő, cigánysorból való (Verdi írta így...), megátalkodott vitéz, heves természetű énekes, ez a Hector-Lopez Mendoza. Ez a Hector, aki berobbant a kolozsvári zenei életbe, meglehetősen nagy repertoárral, „egzotikus” habitussal, lendületes színpadi megjelenéssel és mindenre kapható csibészséggel. Példának okáért bevásárló-központi mozgólépcsőn történő áriaéneklésre. (Az Erdélyi Figyelő és a Kolozsvári Magyar Opera koprodukciójában elkészült első megfilmesített kolozsvári zenei flashmob látható a Youtoube-on, túllépte a 20 ezres nézőszámot!). Emelem kalapom mélyen a földig, hosszasan Veress Orsolya, alias Avicena előtt is. Szóltam-írtam róla a Carmen címszerep kapcsán, dicsértem a Luisa Millerben nyújtott alakításáért, és örömmel írom, hogy most is tetszett. Tetszett a hangja, megjelenése, színpadi átváltozásai (még haja őszbe csavarodása is), őszinte drámaisága.

Tisztelt főlaboránsok, asszisztensek, melléklaboránsok és a többiek Verdi szépséglaboratóriumából: szép volt!