Természetvédelem gyönyörű képekben

Demeter Zsuzsa 2015. július 09., 17:55 utolsó módosítás: 2015. július 11., 09:40

Az első ízben megszervezett Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválnak két erdélyi díjazottja is van. Gál László a Médiatanács és Pusztaszer különdíját, Juhász Ágota a Kárpát-medencei Alkotói Fesztivál Díját, valamint az Echo Tv különdíját nyerte el. A Hegyi kaszálók című film kapcsán a film témájáról, az erdélyi természetfilmesek helyzetéről beszélgettünk Juhász Ágotával.

galéria


– A Gödöllői Természetfilm Fesztiválon két különdíjat is nyert filmjével, a Hegyi kaszálókkal. Mit kell tudni erről a filmfesztiválról?

– A gödöllői fesztivál előzményeiPusztaszerhez köthetők, 2005–2012 között ott szerveztek természetfilm-fesztivált, amely éves találkozóra hívta a magyar természetfilmeseket. Miután az megszűnt, a pusztaszeri és gödöllői fesztivál szervezői összefogtak, és megszervezték a Gödöllői Természetfilm Fesztivált, amely, szándékaik szerint, a Kárpát-medencei alkotók kiemelt találkozóhelye lenne.

– Mindennapi embernek aligha jutna eszébe, hogy filmtéma is lehet, ha a gyimesi ember kaszál. Az alkotásból azonban kiderül, hogy ennek a több évszázados munkának milyen fontos természetvédelmi funkciója van. Hogyan jön rá minderre egy természetfilmes?

– Az alapötlet nem tőlem származik. A Pogány-havas Kistérségi Társulás és férjem, Demeter László biológus megpályáztak egy EU-s környezetvédelmi projektet, s pályázás közben jött az ötlet, hogy jó lenne filmvásznon, képileg is megmutatni a térséget. A film ugyan a teljes projekt töredékét képezi – költségvetés szempontjából is –, de a cél az volt, hogy valamiképp a helyiekben is tudatosítsuk: milyen fontos és ma már egyedülálló egész Európában, amit ők évszázadok óta évről évre elvégeznek. És nemzetközi szinten is megmutatni filmes eszközökkel, milyen értékekkel rendelkezünk mi Erdélyben. Laci volt az, aki tudta, mikor érdemes menni filmezni, a mezei munka melyik fázisa zajlik éppen, mikor húzza fel kék nászruháját a mocsári béka hímje, mint ahogy az a filmben is szépen látszik.

– Számomra az volt az érdekes, hogy ebben a természetfilmben állat, növény és ember egyaránt fontos szerepet játszik. Nem azzal szembesülünk, hogy az ember már megint mekkora kárt okozott puszta jelenlétével...

– Ez egy kivételes eset – épp az emberi tevékenység tartja fenn e kaszálók élővilágát. A filmben két biológus is megjelenik, akik elmagyarázzák, tudományos szempontból miért is fontos, hogy a falusi ember évről évre kimenjen hagyományos módon, kaszával, szekérrel kaszálni, trágyázni stb. Az ember nélkül ugyanis ezek a kaszálók elavarosodnak, bebokrosodnak, majd beerdősödnek. Fajgazdagság szempontjából ugyanis a kaszálók sokkal gazdagabbak, mint például az erdők, ezért is fontos a fenntartásuk.

– Mennyire kell biológusnak lenni, hogy tudja ezeket a dolgokat? Mert hogy a filmes végzettség mellett biológia szakos diplomával is rendelkezik. Kamatoztatta ezt a tudását?

– Természetesen előnyt jelent, ha tudom, mit filmezek és miért, értem is, miről beszélnek körülöttem. Nagy plusz, több mindenre rááll a szemed, de nem feltétlenül szükséges a szakmai hozzáértés, nagyon sok jó természetfilmes van biológusi végzettség nélkül. Van szakértő, aki melletted van, aki felhívja a figyelmed a fontosabb dolgokra, részt vesz a filmezés folyamatában.

– A magyarországi biológus jelenlétét még érteni vélem a filmben. De hogy sikerült szert tenni egy brit tudósra?

– Molnár Zsolt magyarországi ökológus több évtizede jár a Gyimesekbe, rég együttműködik az itthoni biológusokkal. Most Sáfrány József neves természetfilmes készít egy filmet a pásztorkodásról, ott is ő az egyik szakértő. Az angol biológus, Barbara Knowles története nagyon érdekes. Jó néhány évvel ezelőtt járt itt látogatóban Kálnoky grófnál Miklósváron, utána többször visszalátogatott. Annyira elbűvölte, amit itt látott, hogy úgy döntött, ide költözik. Csíkdelnén lakik, ő is biológus végzettségű. A kapcsolatok szép lassan kialakultak, megismerte a Pogány-Havas Kistérségi Társulás tagjait. Közben kiderült, hogy egy gyógyíthatatlan betegség miatt tolószékbe kényszerül – a filmben is látszik ez. Kérdeztem tőle, szeretné-e, hogy látszódjék a tolószék vagy inkább csak a portré. Ő szerette volna, ha látszana, mert azt tapasztalta, hogy Székelyföldön mintha az emberek elrejtenék a beteg, tolószékbe kényszerült családtagjaikat, nem nagyon viszik ki őket az utcára. Azóta viszont eltelt három év, s bár szellemileg teljesen ép, beszélni már nem tud. Ám a mai napig dolgozik politikatudományi szakértőként, afféle híd politika és tudomány között. És nem akar visszaköltözni Angliába, támogatja és tanácsadással segíti a Pogány-havas projektjeit. Így került ebbe a filmbe.

– Mennyire tudják a helyiek, hogy amit csinálnak, természetvédelmi szempontból milyen fontos?

– Jó kérdés, van, aki tud róla valamennyit. De a vetítés után volt, aki odajött, s elmondta: ő nem is tudta, hogy ennyi állat lakik azokban a kis tócsákban a kaszálókon. Hogy környezetvédelmi szempontból mennyire fontos, amit ők évszázadok óta, a természet ritmusát követve nemzedékről nemzedékre elvégeznek, s hogy a körülöttük lévő táj éppen attól olyan, hogy ők megművelik, biztos nem volt ennyire tudatos. Épp Barbara mondja el a filmben: ha az államnak kellene embereket bérelnie erre a munkára ilyen hatalmas területeken, nem lenne elegendő pénz a kivitelezésre. Gyakorlatilag ezek az emberek „ingyen dolgoznak”, hogy legyen mit ennie az állatnak, közben pedig fontos természetvédelmi feladatot végeznek el. Nyugaton a még megmaradt aprócska kaszálófoltokat iszonyatos anyagi ráfordítással próbálják fenntartani. Magyarországon több nemzeti parkban ezért tartanak szürke marhát, a vizesebb területeken bivalyokat, hogy elvégezzék azt a munkát, amit a Gyimesekben az emberek ingyen elvégeznek. Ha Angliában egy kaszálón él egy orchidea, hatalmas anyagi ráfordítással próbálják megvédeni és fenntartani, itt meg hatalmas területeken nagy fajgazdagságú növény- és állatvilággal lehet találkozni. Nálunk még fennmaradt egy változatos, mozaikos jellegű táj. Nyugat-Európát nagyrészt nagy monokultúrák uralják, hatalmas kukorica- és egyéb táblák. Egy angol számára olyan ez, mintha egy picit visszamenne az időben, hiszen Angliában ötven éve nincsenek az ittenihez hasonló kaszálók, de mondhatni, Európában sem találni ezekhez mérhetőt.

– A filmben történik utalás arra, hogy a gyimesi gazdálkodásban is megjelent a kaszálógép, beszüremlik a modern technika a hagyományos paraszti gazdálkodásba. Megváltoztatja a kaszálók művelésének szokását?

– Talán van esély arra, hogy nem változnak meg annyira hamar a dolgok. Az uniós támogatások ma már nagyon sokat lendítenek a hagyományos gazdálkodás fenntartásán. Több olyan idős embert láttam, aki szíve és ereje szerint már nem művelné meg ezeket a területeket, de mivel van támogatás, kimegy és lekaszálja a füvet. Kérdés, az információ mennyire jut el az emberekhez. Vannak helyek, ahol szakcégekhez vagy civil szervezetekhez lehet fordulni a pályázat megírása érdekében.

– Mire szoktak pályázni?

– Többféle támogatás van, a területalapú támogatásnál például azért kapnak pénzt, hogy az adott területet lekaszálják vagy lelegeltessék, megszabott feltételek szerint megdolgozzák. Ezeket a támogatásokat épp azért találták ki, hogy ellentételezzék a jövedelemkiesést, tekintve a mezőgazdaság ráfizetéses jellegét. Nagyon sok munkát jelent, és nem arányos a belőle származó haszonnal: a haszon általában nem a termelőé, hanem a kereskedőé. Ugyan van, amit enni adni az állatnak, s így az alapélelmet is biztosítja az ember magának, de ebből ma már nem tud megélni, hacsak nem növeli meg nagyon az állatállományt. Az agrár-környezetvédelmi támogatásnál viszont a pályázó bizonyos extrákat is vállal: például csak július elseje után, vagy kézileg kaszál, tehát környezetbarát módon gazdálkodik. A filmben mi is említettük a harist: ez a madár Angliában teljesen kihalt a tájhasználat megváltozása miatt, Lengyelországból hozott példányokkal telepítették újra. A Székelyföld pedig valóságos harisparadicsom.

– A filmben gyönyörű képek vannak a kaszálók tócsáinak állatvilágáról. Hogyan sikerült ezeket lefilmezni? Mekkora például egy tócsarák?

– Egy-másfél centiméteres állatocskák, ezekkel dolgoztunk a legtöbbet, nagyon nehéz volt lefilmezni őket. A férjemnek van egy akváriuma, abba tettük ezeket a pici élőlényeket, s próbáltuk fotózni őket. Sok minden számít ilyenkor: a háttér – kiderült, hogy a fekete háttérrel látszanak a legjobban. Kell hozzá sok-sok fény, polárszűrő, hogy ne tükröződjek az akvárium üvegfalán a kamerával, de így is kellett hátulról árnyékolni. Az első filmezés után kiderült, hogy az akvárium üvege tele van apró kicsi karcolásokkal, így új akváriumot kellett készíttetni.

– A film több díjat is nyert. Mennyire volt fontos a helyiek számára?

– Fontos nekik is, szerették a filmet, az első vetítés náluk volt. Hat díjat kaptunk eddig, két ízben az előbb is említett képi világot díjazták. Nagyon büszke vagyok persze rá, a Magyar Operatőrök Társaságának van egy operatőri fesztiválja, 2013-ban a legjobb természetfilmes operatőri díjjal tüntettek ki. Az operatőri munkában egyébként besegített Imecs István biológus barátom is, a film zenéjét pedig a sepsiszentgyörgyi Folker Együttes szerezte. A szerbiai Csodakút Természetfilm Fesztiválon is elnyertük a legjobb profi operatőri díjat. Olaszországban, a Nemzeti Parkok és Természetvédelmi Területek Fesztiválján második díjat kaptunk, ott a zsűri meg is indokolta döntését: az ember és a természet együttélésének példáját emelték ki. A szakmai elismerés mellett és a téma népszerűsítése mellett ezek azért is fontosak, mert a filmbe fektetett rengeteg munkát valamiképp honorálják. A gödöllői fesztiválon a legnagyobb díjakat a magyarországiak vitték el, mert egyrészt többen vannak, másrészt tudnak csapatban dolgozni, segíteni egymást, még ha ez néha azzal is jár, hogy egymással versenyeznek egy-egy pályázat esetében vagy fesztiválon. A magányos munkának ára van, lassan készül. Mire ez a film elkészült, két gyerekem is született, akik kalandos módon kivették a részüket a forgatásokból.

– Egy másik erdélyi természetfilmes, Gál László is két különdíjat kapott ezen a fesztiválon.

– Tudtunk egymásról, de Gödöllőn találkoztunk először. A továbbiakban szeretnénk segíteni egymás munkáját. Ezért is volt jó ez a gödöllői találkozás, a magyarországi természetfilmesek is felfigyeltek ránk, szeretnék, ha itt is lenne valamiféle munkaközösség, akikkel együtt tudnak dolgozni. Nekünk is nagy lehetőség ez, hiszen a természetfilm a leginkább technikaigényes műfaj, márpedig egy magányos alkotónak nincs esélye lépést tartani a technikai változásokkal. Ők felismerték, milyen nagy előnye van az együtt dolgozásnak, hiszen a műhelymunkának mindig nagyobb a hozadéka, mint a buktatói.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.