Szabadság, színjátszás, Vitéz Lelkek

Botházi Mária 2015. november 01., 18:06

Huszonöt éves a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium emblematikus diákszínjátszó csoportja, a Vitéz Lelkek – az évfordulót maratoni előadássorozattal ünnepelték a múlt héten. A több neves színészt is kinevelő, egyedülálló szellemiségű, negyedszázada töretlen sikerrel működő csapat történetét vezetőjével, Szász–Mihálykó Máriával elevenítettük fel.

•  Fotó: Barabás Ákos
galéria
Fotó: Barabás Ákos

Szerencsés ember az, akit olyan lelki és szellemi csomaggal indítanak útra a nagybetűs felé, mint ami a Vitéz Lelkek színjátszókört áthatja. Mert olyan hely ez, amely többet ad egyszerű színjátszó foglalkozásoknál: otthonérzetet, ráfigyelést, elfogadást. Emellett pedig – nem tudunk másként fogalmazni – erkölcsi nevelést is, olyan alapokat, amelyek tankönyvből nem tanulhatók, s amelyek örökre az ember mellé szegődnek, ha fogékony rájuk. E sorok szerzője a kilencvenes évek elejének euforikus, szabadságillatú időszakában színjátszott Szász-Mihálykó Mária (képünkön) irányításával. S bár színpadi megjelenítése csúcsát – itt még mindig magáról beszél a szerző – egy meglehetősen statikus és szűkszavú hóember alakítása jelentette, ma mégis azt mondja: világlátását, létérzékelését az az időszak, az onnan hozottak nagyban meghatározták.

Vitéz léleknek lenni életérzés, véli az ismert magyarországi humorista, Maksa Zoltán, aki a csoport jó ismerőjeként és barátjaként az évfordulós rendezvénysoron is önálló esttel jelentkezett. Hogyan fogalmazná meg ezt az életérzést? – kérdeztük meg Szász–Mihálykó Máriától. A „vitézlelkes” gondolkodás alapja a szabadság – válaszolja. „A gondolkodás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága. Valahol a kicsiket is arra nevelem, hogy ne ítélkezzenek, ne ítéljék el a másikat azért, mert másként gondolkodik, másmilyen, hanem próbálják megérteni. Az empátia korunkból nagyon hiányzik. Azt hiszem, amióta élek, ez volt a vesszőparipám: hogy emberekként emberek közt viselkedjünk emberként, legyen valami méltóság kapcsolatainkban, tiszteljük egymást. Állandóan tanulok, olvasok én is, meglehetősen jó kommunikációs ismeretekre tettem szert a nevelgetés során. Most már tudatosan tanítom a gyermekeket arra, hogy mit üzen, mit kommunikál mindaz, amit tesz, ahogyan beszél, ahogyan viselkedik. És ezt nagyon szeretik.”

A csoportba felvételivel lehet bejutni, az érdeklődést jól jelzi, hogy idén harmincöt új tag jelentkezett. A felvételi, amely nem csak tamásisoknak szól, lényege csupán az, hogy a színpadi megjelenést megnézzék a tagok, hogy a színvonal ne essen az elődök által megteremtetett alá. Ami azért néha nem is lehet könnyű, tekintve például azt a sikert, amit a rendszerváltás után igen aktuális, az újrakezdésről szóló Vitéz lélek című Tamási-darab diákbemutatója hozott 1990. október végén. A darabot a Tamási Áron Gimnázium névadó ünnepségére az iskola akkori némettanára, a hetvenes évek végétől a késő nyolcvanasokig a székelyudvarhelyi Népszínházat vezető Szász-Mihálykó Attila rendezte – a  színjátszócsoport az előadás után fellelkesült diákok kezdeményezésére jött létre Vitéz Lelkek Kft. néven. Tíz évig vezette a csoportot Szász–Mihálykó Attila, 2000-ben bekövetkezett halála után a korábban is közreműködő, szintén rendezői és színjátszó-képesítéssel rendelkező, drámapedagógiával is foglalkozó felesége vette át a csapatot.

Szász–Mihálykó Mária, aki 1973 óta magyar és francia szakos tanárként dolgozik, ma az ötnapos munkahét négy délutánját tölti a „vitézekkel” („az ötödik nap az unokámé” – mondja nevetősen). Mintegy 120 gyerekkel foglalkozik három csoportban és egy – szintén huszonöt éve működő – felnőtt csoportot is irányít. Utóbbi a drámapedagógiát tanulni vágyó pedagógusok csoportjaként indult, s mára kicserélődve, átalakulva amolyan mentálhigiénés találkahellyé vált. Minthogy a különböző korú gyermekszínjátszók mást-mást igényelnek, az ötödik-hatodikosok, a hetedik-nyolcadikosok és a középiskolások külön csoportokban dolgoznak. Bár ez komoly szó ide, hisz a foglalkozások alapja a játék és a beszélgetés. Nem is lép mindenki színpadra, a kisiskolások csak alkalomszerűen. „Vannak próbák és foglalkozások. Utóbbin mindig azt csináljuk, amit az aktualitás hoz. Valahogy érzem azt, hogy most szeretnének beszélgetni, vagy hogy most nem lesz energiájuk hozzá, és játszunk inkább. Általában másfél órás foglalkozásaink vannak. Mindig van egy rakás mondandójuk, sokat-sokat beszélgetünk.”

Mindeddig huszonegyen lettek hivatásos színészek a csoport tagjai közül, köztük a temesvári színház igazgatója, Balázs Attila, a jelenleg Budapesten szabadúszó Katona László, a kolozsvári színház színésze, Kali Andrea és Kovács Annamária, aki a Jóban Rosszban című sorozatban szerepel. A gazdag kínálatú, napi két előadást műsorra tűző jubileumi hétre, főként a családi hangulatú zárógálára többen is hazajöttek a világban szétszóródott „vitéz lelkek” közül. Szász–Mihálykó Mária úgy fogalmaz: „ahogy a tízéves találkozóra hazajönnek az osztály tagjai, úgy jöttek haza »az öreg vitézek«, hogy találkozzunk. Nagyon jó érzés volt. Azt szoktam viccesen mondani, hogy életem fő műve a Vitéz Lelkek, és tényleg az.”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.