Negyven év rock and roll drog és orgiák nélkül

EN-összeállítás 2014. augusztus 15., 18:37

Augusztus 23-án a budapesti Kongresszusi Központban lép fel a legendás fuvolista-énekes-dalszerző, Ian Anderson és zenekara, a Jethro Tull. A budapesti koncerten egyaránt játszanak régi, ismert dalokat és új Anderson-szerzeményeket is.

galéria

Ian Anderson a hatvanas évek közepén alapította meg első zenekarát. Az iskolai barátokból álló társaság The Blades néven játszotta az akkor divatos amerikai bluesszámokat. Anderson azonban valami mást, jellegzetes brit zenét keresett, a kelta hangzás és kultúra felé fordult. Jethro Tull nevű zenekarával azóta is ezt az utat járja. Méghozzá meglehetősen sikeresen, amit egyebek mellett több mint hatvanmillió eladott lemez is igazol.

A Jethro Tull 1972-ben robbant be a világ zenei élvonalába az azóta legendássá vált Thick as the Brick albummal.  A lemez egy kitalált fiatalember, egy bizonyos Gerald Bostock verseire épül. A szövegeket természetesen Ian Anderson írta, de sokan azt hitték, a költő valódi személy. Legújabb, Homo Erraticus Britannicus című lemezén Bostock újra visszatér. „Bostock az én alteregóm, olyan alteregó, aki valójában nem is hasonlít hozzám. Na jó, egy kicsit – nevetett a mester. – Mindig is szerettem olyan karaktereket létrehozni, akiknek saját világszemléletük van. Képviselnek valamit, amit én, akár egy színész, a színpadra vihetek” – magyarázta a Magyar Nemzet újságírójának. A világjáró zenész Budapesten is gyakori vendég. Egyik száma a magyar főváros nevének címét viseli. „Az a szám egy nagyon régi budapesti élményem hatására született meg, de nem a városról szól. A zenekarok körül forgolódó lányok ihlették. Rockzenészekkel gyakran megesik, hogy ismeretlen fiatal hölgyek érdeklődnek irántuk. Ennek bizony erős szexuális töltete is van, de a morál és az etika azt tanítják: epekedj csak, de ne érj hozzám! Számukra fontos a dal üzenete: van, amikor nemet kell mondani.” – mesélte a mester. Ian Anderson soha nem tartozott azok közé a rock and roll csillagok közé, aki élt a zenekarok körül nyüzsgő készséges lányok, a grouppie-k ajánlataival. „A gruppie-jelenség inkább Amerikára volt jellemző… Mi nem használtunk drogokat, és sosem voltak ilyenfajta rajongóink. Nem engedtük be őket” – nyiltakozta a zenész Víg Györgynek, a Magyar Nemzet riporterének.

Ian Anderson öreg legénynek titulálja magát. Csakhogy a valódi öreg legények már inkább pihengetnek, míg ő világ körüli turnékon vesz részt. Idén jelent meg legújabb lemeze, dalokat ír, legendásan jó szövegeket szerez, zenét komponál. Hatvanhat évesen is tele van energiával: „Nincs ebben semmi különös, ezt csináltam egész életemben – mondta a muzsikus. Megtehetném persze, hogy kevesebb koncertet adok, nem készítek új lemezeket, élvezem a nyugalmat és a szabadidőt. Ennél azonban sokkal fontosabb nekem, hogy kihívásokat találjak, olyan feladatokat tűzzek ki magam elé, amik érdekesek, embert próbálóak.”

A budapesti koncertre hosszú műsort terveznek. Először a Homo Erraticus anyagát adják elő, sok színpadi és videoelemmel „dúsítva”. A szünet utáni második, valamivel hosszabb részben pedig a Jethro Tull több mint negyvenéves pályafutásának legjobb dalait játsszák el.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.