Marosvásárhely régi arcai

Antal Erika 2016. március 05., 20:06

Miért érdekesek a régi, száz évvel ezelőtti képeslapok? És miért érdekesek és hasznosak azokat könyv formájában megjelentetni és az olvasó asztalára letenni? Mert egy olyan korról vallanak, amelyek ma már a történelemhez tartoznak, és jó érzés albumként bármikor kézbe venni, átlapozni őket.

•  Fotó: Boda L. Gergely
galéria
Fotó: Boda L. Gergely

Hol volt az egykori Makariás-ház vagy a meggyesfalvi szesz- és táglagyár? Az emlékezet kopik, a generációk nem adják át egymásnak pontosan az információt, a világhálóra feltöltött képeslapokat pedig – azon túl, hogy sok esetben téves magyarázatok kísérik – utólag lehetetlen előkeresni a rendszertelen adathalmazból. Csepreghy András és fia, Csepreghy Henrik több mint harminc éve gyűjti megszállottan a régi képeslapokat, amelyekből a legtöbb Marosvásárhelyt ábrázolja. Korabeli lapjaikból már a harmadik kötet látott napvilágot a Mentor Könyvek kiadásában, Volt egyszer egy város – Képeslapok igézetében címmel.

A történész szemszögéből

Néha egy korabeli felvétel, egy megsárgult, barnára sötétedett fotográfia többet mondhat el, mint egy felületes tanulmány, pontatlan város- vagy helytörténet – mutatott rá a régi képeslapok jelentőségére Spielmann-Sebestyén Mihály a napokban tartott könyvbemutatón, a Bernády Házban. A történész szerint egy korabeli felvétel még akkor is kordokumentum, ha csak a pillanatot ragadta ki az idő végtelenjéből, hisz állapotokat rögzít, helyzeteket köt röghöz, pillanathoz, történeti időhöz. Hogy mi mindenről tanúskodik egy régi képeslap? Például a bámészkodó utcagyerekek öltözékéről, az utcán megörökített járművekről – szekerekről, autókról, buszokról, bérkocsikról, taxikról, taligákról, targoncákról – polgárokról és polgárasszonyokról, akik mögé egész élettörténetet lehet feltételezni. Tanárok, hivatalnokok szerepelnek e lapokon, kereskedők az üzlet ajtajában, segédek, ahogy cipekednek vagy éppen valamely ünnepet ülik, de cselédek vagy nagyságos asszonyok is láthatók egyik-másik lapon. A szakáll- és bajuszdivatok vagy az éppen aktuális rendőr-, katona- vagy tisztiszolga egyenruhák mind sokat elmondanak a régi időkről. A helytörténész számára ma már nélkülözhetetlen munkaeszköz egy ilyen album, ugyanis az információkat helyhez, képhez, utcához, ingatlanhoz köti. „A Csepreghy-könyvek nagy többlete, hogy a szerzők utánajártak a képeken ábrázolt adatoknak, megfordították a lapokat, elolvasták a címzést, megfejtették a régi emberek odavetett sorait, sorsok bontakoztak ki előttük, a kép mögötti történelmet is igyekeztek elérhetővé tenni” – emelte ki a gyűjtők szakértelmét a méltató.

A gyűjtés szenvedélye

Csepreghy András és fia, Henrik 31 év alatt 2200 darabos, a régi Marosvásárhelyt ábrázoló képeslapgyűjteményt hozott létre. „Egy nagy kaland volt ez” – vallotta az apa, a nyugalmazott pedagógus, aki egykor apjától „fertőződött meg” a bélyeggyűjtés szenvedélyével, amit aztán sikerült fiának, Henriknek is átörökítenie, majd a képeslapgyűjtéssel. A képes levelezőlapokat 1962-ben kezdte el gyűjteni külföldi útjai során, illetve levelezéssel. Az európai építészet gyöngyszemeiről, a történelmi városokról készült felvételekből is szép gyűjtemény jött létre. Ahogy elmondta, a gyűjtemény kialakításához sok mindenre szükség volt, de elsősorban a család segítségére, támogatására, no meg kitartásra, fáradozásra, és nem utolsósorban anyagi áldozatvállalásra is. „Egyszerre mindig hat–nyolc partnerrel leveleztem és csereberéltem, küldtünk és kaptunk olyan példányokat, amelyek gyűjteményünket gazdagították” – magyarázta Csepreghy András, aki fáradtságot nem kímélve több száz kilométert is utazott, ha egy-egy régiségvásáron képeslapokra „vadászhatott”. Antikváriumokban, ócskapiacokon, kirakodóvásárokban kutatott rendszeresen, alkudott, cserélt, levelezőpartnerei igényeire is tekintettel volt, ahogy azok is őrá. Az 1980-as években a Szakszervezetek Házában tartották vasárnap délelőttönként a gyűjtők találkozóit, ahol bélyeget, papírpénzt, pénzérmét és képeslapot lehetett venni, eladni vagy cserélni – idézte fel azt a korszakot, amikor rácsodálkozott egy régi marosvásárhelyi képeslapra, amely egy főtéri részletet ábrázolt.

A múlt, amit a képeslapok őriznek

Marosvásárhelyen 1902-től kezdődött az utcakövezés, aszfaltozás, Bernádyhoz köthetők a nagy utcarendezések, átépítések, városrendészeti elgondolások és azok megvalósításai. Ez a folyamat is végigkövethető a korabeli levelezőlapokon. Van olyan kép, ahol az úttest még csak kaviccsal felszórt, marosi kövekkel kikövezett, a fák még hiányoznak a városképből. Van egy kép a Református Kollégium előtti térről – hosszú ideig fapiac volt a neve –, ahol az iskola előtt gúlába rakva állnak a méretes csövek, amelyek az akkor kezdődő és 1911-ig tartó csatornázást jelzik. Egy másikon közkút áll a Királyi Tábla épülete előtt, a Werbőczy utca sarkán: nem csupán ivóvizet adott, hanem a tűzoltás szolgálatában is állt. A 188 régi képeslapot bemutató kötetben olyan ritkaságok is láthatók, mint az 1921-ben épült és 90 évig álló Bodor-híd a Maroson, a Korzó kávéház belső terme, a Katonai A reáliskola növendékeinek szemléje, teniszpálya az Erzsébet-ligetben, a cukorgyár épülete, valamint annak töltőháza és elektromos szekerei a munkásokkal. Láthatjuk, hogy milyen volt egykor a Royal kávéház vagy az ott zenélő Bámbó Albi zenekara, a Baross Gábor utca, a lelencház, a Városháza és a Nyugdíjpalota még a Kultúrpalota nélkül, a tímárok cserzőmalma a Maroson, a Bürger-sörgyár, a tornakert, a gőzfürdő. Képeslap jóvoltából maradt fenn az 1912-es nagyárvíz látványa, ahogy Blériot francia pilótáról is készítettek lapot a marosvásárhelyi repülőtéren, de megelevenedik a közvágóhíd, aNyerges-palota, az Osztrák–Magyar Bankfiók palotája, akorcsolyapavilon a Ligetben, a Mestitz-féle bútorgyár, Kántor János fényképészete, dr. Szilágyi Sándor kamarazenekara a Kultúrpalotában is.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.