Magyarpalatka Svédországban

Bardocz Sándor 2014. október 10., 09:05

Borongós őszi idő, épp alkalmas az elmélázásra, emlékezésre. Eszembe jut: egy nap híján két hónapja ültünk repülőre Göteborg úticéllal, hogy Tarisznyás együttesként eleget tegyünk a meghívásnak a svédországi Uddevallában rendezett folkfesztiválra. Induláskor egyik szemem sír, a másik nevet: 25 év után először fordul elő, hogy nélkülem rendezik a kalotaszentkirályi népzene-néptánctábort. Ezért nem tarthat velünk a csapat nagybőgőse, Szép Gyula, tudniillik ő a tábor szervezője. Jó néhány év után viszont újból alkalmam adódik Svédországban fellépni, és egyáltalán nem mellékesen otthonában meglátogatni régi jó barátomat Szabó Zolit, akivel épp 30 éve kezdtem el a népzenélést Kolozsvárott. Zoli 1986-ban orvostanhallgatóként „dobbantott”, Svédországba került, sikeresen diplomázott az újrakezdett orvosegyetemen, sebészként dolgozik, és Isten áldotta zenei tehetség. Ő helyettesíti majd Szép Gyulát.

Zoliék vendégházától néhány méternyire ott az erdő, a zöldellő rét, kert, üvegház és veteményes – saját termesztésű tököt, pityókát, paradicsomot, hagymát, paprikát fogyasztanak – és nagy-nagy csend. Mindaddig, míg elő nem kerülnek a hangszerek, sorba vesszük a repertoárt: kalotaszegi, küküllőmenti, marosszéki, széki, magyarszováti, magyarpalatkai népzene csendül fel a svédországi est sötétjében. Megérkezik a 14. alkalommal megszervezett fesztivál vezetője is, szimpatikus férfi, előkapja a hegedűjét, mellénk csapódik, próbál utánozni – nehéz neki fül után! –, kérdi, miért nem használok vállpárnát. Mikor elmagyarázzuk neki, hogy a falusi paraszt- és cigányzenészeket utánozzuk, elismerően bólogat. Dolgozik bennünk a kisördög, gyorsítjuk a tempót, elengedjük magunkat, már nem repertoárt játszunk, csak úgy, magunknak, siratva a hegedűt, ugratva a vonót élvezkedünk. Örömmuzsika, a fellépésre való készülődés ürügyén több este is megismételjük.

A fesztivál helyszíne Uddevalla város művelődési központja, a szervezők, a segédszemélyzet jó része önkéntes. Sok zenész egy helyen, többnyire svédek, mi vagyunk a kakukktojás. Rácsodálkozunk a billyentyűshegedűre, más néven billentyűsfidulára, a mi tekerőlantunkhoz hasonlatos hangszer, bal kézzel nyomják le a hangmagasságot alakító billyentyűket, jobb kézzel nem korongot tekernek, hanem vonót húznak. Sokan használják ezt a hangszert, aki pedig nem, hegedül. Zenéjük könnyed, dallamos, első hallásra az évszázadokkal ezelőtti ír, skót muzsikához hasonlítanám. Persze magának a népzenének a fogalma is más azokon az északi tájakon: minden annak számít, ami nem szimfonikus vagy könnyűzene, még akkor is, ha ismert a szerzője. Azt hiszem, többségében nem évszázadok, évtizedek során csiszolódtak „népdallá”. Bemutatót tartunk (workshop?), tele a terem, hegedűsök, billentyűfidulások, sőt, még egy szaxofonos is kíváncsi a muzsikánkra. Kostyák Alpár rövid elméleti felvezetője után két kalotaszegi csárdást és három szapora dallamot kottázunk le nekik, én vagyok az előjátszó, először csak lassan, díszítések nélkül, aztán gyorsítva a tempót muzsikálunk együtt a svédekkel. Ez is örömzene.

Szünet, aztán következik az előadás. Tele a terem, Zoli kontrázik – izgul is egy kicsit, ez már más, mint az otthoni próbák –, Alpár ezúttal bőgőzik, jól kiegészítik, segítik egymást. Énekesünk, Bárdos Réka angol nyelven konferál, érezni a levegőben, hogy érdekli, amit hallanak, azt is megértik, hogy ez még élő népzene, tele örömmel, bánattal, szomorúsággal, vidámsággal és erővel. A műsor végeztével illedelmesen visszatapsolnak, még nem engednek el. Örömzene következik, sok-sok verítékkel. Kaviárkrémet, népzenei CD-t és kottát kapunk ajándékba, de ez már az otthoni folytatáshoz tartozik.

Mert hazaérve, nem rögvest, de meghallgatom a CD-t. Tizenöt nyugat-svédországi népdal van rajta, ebből nyolcnak az elnevezése „vals”, háromnak „mazurka”, „engelska” kettő, meg egy-egy „polkett” és „rell”. Csak így, magyarázat nélkül hallgatva kellemesnek mondható, de alkalmanként egyhangú muzsika, hívom is Zolit, mondjon már valami útmutatót. Nos, mint kiderül, amolyan adatközlő dallamairól van szó, Anders Carlsson (1891-1968) egyik elődjétől, Lill-Kallétól tanulta a nyugat-svédországi zenét, egy-egy darab szerzője maga Lill-Kalle. A zene a maga hegedűhangszeres pőreségében szólal meg, kíséret nélkül, dokumentumanyagnak is tekinthető.

Szóval újfent gazdagodtam egy CD-vel, majdani svéd vendégeimnek lesz, mit ajánlanom. Habár ők általában a mi muzsikánkat szeretnék hallani.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.