Közös világlátás száz kötetben

Péter Beáta 2017. január 21., 16:35

Félidejéhez érkezett a Hargita Kiadóhivatal és a Hargita Megyei Tanács közös könyvkiadási projektje, a 2012-ben útjára indított Székely Könyvtár sorozat. A százkötetesre tervezett sorozat ötvenedik darabja jelent meg nemrég. Lövétei Lázár Lászlóval, a kiadó igazgatójával beszélgettünk.

Közös világlátás száz kötetben
galéria
Fotó: Kristó Róbert


– Milyen elképzelésekkel indították útjára a Székely Könyvtár sorozatot?

– A Hargita Kiadónak korábban már volt egy minikönyvsorozata, a Bibliotheca Moldaviensis, amely a moldvai magyarokkal kapcsolatos alapműveket gyűjtötte össze. Abban az időben kezdődött a cirkusz a Góbé- és a Székely-termékekkel. Ferenczes István, a kiadó korábbi igazgatója ekkor azt mondta: ha van székely termék, akkor van székely szellemi termék is, és érdemes lenne a székely–magyar írott kultúra alapműveit összegyűjteni egy könyvsorozatba. A megyei tanács segítségével támogatókat kerestünk, és elkezdődött a sorozat könyveinek a kiadása. Fontos megjegyezni: egy grafikailag, nyomdailag szép, kézhez álló, zsebben elférő, rendkívül elegáns sorozatról van szó.

– Milyen elv alapján válogatják a szerzőket és a műveket?

– Úgy terveztük, hogy évente tíz kötet jelenik meg, öt pünkösdre, öt pedig a marosvásárhelyi könyvvásárra. Már a kezdetekkor fontosnak tartottuk, hogy ezekben az ötös minisorozatokban legyen régi, 18-19. századi irodalom is, illetve legyen 20. századi és kortárs szerzőktől egyaránt kötet. Szempont az is, hogy próbáljuk lefedni az egész Székelyföldet: ne csak csíki vagy udvarhelyszéki, hanem marosszéki, háromszéki és aranyosszéki szerzők művei is helyet kapjanak a sorozatban, azaz a székely–magyar írott kultúra egészét próbáljuk felmutatni. A műveket egy hattagú szerkesztőbizottság válogatja: Fekete Vince költő, Ferenczes István költő, író, György Attila író, Mirk Szidónia-Kata, a néprajztudományok doktora, Molnár Vilmos Márai Sándor-díjas író és jómagam. A sorozat egységes grafikai arculata Léstyán Csaba grafikus munkáját dicséri.

– Hogyan fogadta a közönség és a szakma a sorozatot?

– Bizonyos köteteket – például a Kányádi Sándor- és a Márton Áron-kötetet – újra ki kellett adnunk, akkora volt irántuk az érdeklődés. A sorozatnak több megrendelője is lehetne ahhoz képest, hogy milyen fontos alapműveket tartalmaz, hiszen árban is hozzáférhető: egy könyv szabadpiaci ára 35 lej, előfizetőknek 25 lej. Számítottunk a Székelyföld folyóirat ezer előfizetőjére is: azt hittük, hogy ha a folyóiratot igénylik az olvasók, akkor a könyvsorozatra is előfizetnek. Nem így történt. A két lista érdekes módon nem fedi egymást. Pedig ha végiglapozzuk az eddig megjelent könyveket, akkor a balladáktól Mikes Kelemenig, Tamási Árontól Bözödi Györgyig lehetne sorolni a szerzőket-műveket. Megtalálhatók a sorozatban Kányádi Sándor, Apor Péter, Benedek Elek, Zsögödi Nagy Imre, Balázs Ferenc, Szabó Gyula, Márton Áron, Cserei Mihály, Tompa László kötetei is, csupa olyan mű, ami tényleg fontos. Ha valaki ezeket elolvassa, akkor jobban megismeri saját magát, és azt is, hogy kik valójában a székelyek. A szakma részéről bizonyos távolságtartás érzékelhető. Volt, aki rögtön megkérdezte: mi az, hogy már megint a „székely”? Szerintünk tényleg fontos vállalkozásról van szó, hogy egy helyen lesznek olvashatók ezek az alapművek.

– Mi a közös a sorozatban összegyűjtött művekben?

– Leginkább a világlátás közös bennük. Ez nagyjából azt jelenti, hogy van egy olyan közös pont, ahonnan a szerzők körbenéznek a világba. Ott van például Bözödi Györgynek a harmincas évek végén íródott Székely bánja című kötete. Ebben a szociográfiában Bözödi sötéten látja a székelység jelenét és jövőjét. Talán ő a legkritikusabb a székelységgel szemben, mégis érződik belőle az aggódás saját népe sorsa iránt: mi lesz velünk, mit kellene módosítani, miben kellene változni ahhoz, hogy ne a kihalás felé tántorogjunk? Említhetném még a nyelvhez való viszonyt is. Az a határozott meggyőződésem, hogy a székely irodalomban a nyelv nem feltétlenül a kommunikáció eszköze, hanem valami egészen más. Ha például Tamásit vesszük alapul, akkor az Ábel-trilógiában bizonyos kérdésekre Ábel válaszolhatna egyszerű igennel vagy nemmel, de nem így válaszol, hanem cifrázza a nyelvet: három oldalt kell elolvasni, amíg kiderül, mi a válasza. Ha jól emlékszem, Láng Gusztáv az ilyen típusú írások kapcsán használta a feleselő novella műfaji megjelölést. Tehát a nyelv itt nemcsak arra való, hogy beszélgessünk, hanem valami egészen másra. Többek közt ezek vagyunk mi. Vagy: ezek is mi vagyunk.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.