Kölcsönözzünk élő írókat!

Demeter Zsuzsa 2016. május 13., 08:54 utolsó módosítás: 2016. május 13., 08:55

Úgy tűnik, a program alapján legalábbis, lassan révbe ér Kolozsvár legnagyobb magyar nyelvű könyves eseménye: a május 12–15. között immár hatodjára megszervezendő ünnepi könyvhét helyszíne marad a Fogoly utca, időpontja azonban nem esik egybe a közönséget elszívó Transilvania Nemzetközi Filmfesztivállal, s még kellőképpen korán van ahhoz is, hogy a kicsengetésre, ballagásra, évzáróra készülődők is betérjenek ajándékkönyvet vásárolni.

galéria

Minden eddiginél erősebb programsorozattal készülnek a könyvfesztiválra a szervezők, derült ki a sajtótájékoztatón, illetve az azóta összeállt programból, hiszen sikerült megszólítaniuk olyan civil szervezeteket és intézményeket, amelyek szinte garantálják a könyvünnep sikerét. Mert hát kit ne érdekelne, hol mulatéroztak a 19. századi kolozsvári polgárok, milyen farsangi bálokat szerveztek, illetve hogyan töltötték a „saison morte” időszakát, milyen volt a korabeli kávéházi élet, hogy, hol lehetett ferblizni, és az is, hogy miért volt gyászos nap, amikor bezárt a Kikakker? Acélabroncs és bricsesznadrág címmel szervez hát a Korzo kétórás sétát, s a megidézett mulatozós múlthoz mi sem talál jobban, mint Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában című könyvének bemutatója, vagy a könyvünnep egyik kiemelkedő meghívottjával, Péterfy Gergellyel való beszélgetés. Hiszen A kitömött barbár című, nagy sikerű regényében ő is a 19. század Magyarországára kalauzol, ahol Kazinczy és a néger Angelo Soliman barátságába nyerhetünk bepillantást.

Micsoda társaság!

Persze a könnyednek és kalandosnak ígérkező 19. századi irodalmi séta mellett a 20. század írói sem maradnak említés nélkül, május 13-án Tamási Áron emlékkonferenciát szerveznek az író halálának ötvenéves évfordulójára. Micsoda társaság, mondhatnánk Méhes Györggyel, akinek idén ünnepeljük születésének 100 éves évfordulóját, Marosán Csaba színművész 14-én este 19 órától a Bulgakov Kávéházban tart rendhagyó emlékestet Méhesről, s szintén kerek évfordulóhoz kapcsolódik a Szilágyi Domokos-megemlékezés: a költő halálának negyvenedik évfordulója kapcsán Szilágyi Júlia és Kántor Lajos beszélget. A Szilágyi-évfordulóra készül a Kriterion Könyvkiadó is, az ünnepi könyvhétre megjelenő Öregek könyve című kétnyelvű kötet bemutatóját is ekkorra időzítik, de a Plugor Sándor grafikáival kiegészített könyvből Mihaela Panainte által megálmodott előadást május 11-én meg is tekintheti a nagyérdemű a kolozsvári színházban. A kötet különlegessége, hogy Plugor Sándor grafikái mellett ezúttal két nyelven, magyarul és románul egyaránt olvasható lesz Szilágyi Domokos kötete – a könyvbemutatón részt vesz majd H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Bánfi Géza fordító, valamint Mihaela Panainte, az előadás rendezője.

Írók kölcsönzése a könyvespolcról

Aki pedig inkább a jelenre és a fiatal alkotókra kíváncsi, bátran kölcsönözhet az Irodalmi élő könyvtár könyvespolcáról, lehet válogatni írónő, polgárpukkasztó író, kortárs író, slammer, könyvkiadós, mesekönyv-író, könyveskávéház-menedzser és könyvtáros közül, de be lehet térni egy beszélgetésre a fiatal szerzőkkel (André Ferenccel, Gergely Borbálával, Horváth Benjivel, Kulcsár Árpáddal és Visky Zsolttal), vagy a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő Varró Danival, a Bögreazúr és a Túl a Maszathegyen kötetek szerzőjével. De természetesen lesznek E-MIL-estek, kabai lóránd, Fekete Vince, Király László, Csider István Zoltán mutatják be nemrégiben megjelent köteteiket.

Az Életfa idén is egyféle gyerekparkolóként áll a gyerekes családok rendelkezésére, bábszínházak, koncertek, gyerekfoglalkozások várják a kicsiket, a Kultúrkúria jóvoltából Az állatok nyelvén tudó juhász, illetve A volt egyszer egy című előadásokat tekinthetik meg a gyerekek. És hát persze lesznek koncertek (Jazzybirds, ByeAlex, Bagossi Brothers Company) és kiadók, könyvterjesztők árulják portékájukat minden egyes nap a várfal árnyékában. Ha az égiek is úgy akarják, persze.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.