Kellemes kényszerek

Csíki Beáta 2013. május 18., 19:58 utolsó módosítás: 2013. május 18., 20:41

Mindössze 23 éves, a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem festészeti szakának harmadéves hallgatója, Máthé László festőművész. A háromszéki származású művész, a Barabás Miklós Céh legfiatalabb tagja igencsak kilóg korosztálya világ- és rendszerborogató fősodrából.

galéria


– Hogyan, mikor jelentkezett az életében a rajzolás, a festészet?

– Az első ceruzavonásaim talán már óvodás korom előtt a falon ékeskedtek, majd rajzfilmhősöket rajzolgattam, az iskolában pedig már komolyabban rajzoltam őket. Ez a fokozatosan alakuló műfaj az anyukám érdeklődését is felkeltette, és eldöntöttük, hogy az ötödik osztályt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban kezdem, majd Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron igyekszem tovább fejleszteni a bennem mocorgó tehetséget.

– Mi készteti alkotásra?

– Nehéz erre konkrét választ adni. Mindenki számára van valami, amitől, ha megfosztanák, nem érezné jól magát. Néha elgondolkodom: mi lenne, ha nem rajzolhatnék, nem festhetnék évekig? Vajon meddig bírnám? Kiskoromtól soha nem volt olyan, hogy ne rajzoltam volna, számomra egyértelmű, hogy festeni kell, rajzolni kell. Ritkán unatkozom, mert valami mindig jár az ember fejében, olyankor veszem az ecsetet, és festek mindent, ami bennem van. Természetesen az alkotásra nem csak ez a fajta „muszáj” késztet, hanem a korábbi munkák hiányosságainak javítgatása is. Ezek a kényszerek mindig kellemesek.

– Leginkább milyen témák foglalkoztatják? Mit fest a legszívesebben?

– Néha kiborít ez a világ, nem érzem itteninek magam. Zavar a pénzért való nagy hajtás. Egyszer majd szeretnék kiköltözni falura, minél függetlenebbé válni ettől a mesterséges istentől. Olyan dolgokat veszünk meg ezért a papírdarabért, amiket megtalálhatnánk a természetben, csak kis erőfeszítést igényelne a megtermelésük. Mindez nagyon foglalkoztat, bár konkrétan nem szoktam erről festeni. Ettől függetlenül beleviszem a munkáimba, érződik rajtuk. Különösen a Mona Lisa című képen, de ez nem volt tudatos. Amúgy a portrékészítés foglalkoztat leginkább. Különleges, nehéz műfaj, mert nem csak abból áll, hogy valakit élethűen lerajzolunk, hiszen arra ott a fénykép. Egy portrénak el kell árulnia valamit az illető múltjáról, jelenéről, életéről. Ettől szép. Vonz a történelmi festészet is – részben azért, mert nincs köze a pénzhez. Ez a műfaj számomra egyfajta alternatíva, ami a saját boldogságomat szolgálja. Örülnék, ha olyan remekművet tudnék festeni, mint a nagyok, Benczúr Gyula vagy Munkácsy Mihály. A kortárs művészet kritikus a társadalommal szemben. Mást sem látni, mint torz embereket arc nélkül, a művész sír a züllöttségük fölött. Az alkotások többsége a világ romlottságáról kiabál. Én már unom a sajnálkozást, nem az én világom, ki akarom vágni magam belőle. Ezért szeretnék történelmi képeket festeni, ezért tanulok, másolgatok munkákat a nagyoktól. Majd Franciaországban eldől, hogy milyen irányokba lehet még nézelődni.

– Tanulni készül Franciaországba vagy dolgozni?

– Az Erasmus ösztöndíjprogram keretében mennék ki tulajdonképpen tanulni, tapasztalatot cserélni. Ajánlották, hogy ne is jöjjünk haza, de én nem maradnék ott. Megalapoznám a jövőmet, majd néhány év után mindenképpen visszajönnék valamelyik faluba.

– A magány témája több képén is jelen van, a nagy perspektívák kihasználatlansága is ezt sugallhatja. Mit jelent tulajdonképpen?

– Részben tudatos, és ha más is így látja, akkor jó munkát végeztem. Gyakran mégis véletlenszerűen tükröződik mindez a munkáimon. Tudattalan, mert teljesen belülről fakad. Gyerekkoromban visszahúzódó voltam, a szabadidőmet is mindig egyedül töltöttem, nem feltétlen volt szükségem társaságra. Ez biztosan meglátszik a munkáimon is. Az ilyen magány jó, és máig szükségem van rá. Kellenek napok, amikor egyedül vagyok, megnyugszom, megpihenek.

– A Barabás Miklós céh legfiatalabb tagjának lenni bizonyára nyomasztó teher.

– Inkább öröm, mivel Erdély-szerte elismert ez a társaság. Kiskoromban volt egy könyvem a céhről, szívesen nézegettem, fantáziálgattam, milyen is lenne kapcsolatba lépni azokkal az emberekkel. Számomra az első egyéni kiállításomig nem volt világos, hogy valóban hozzájuk tartozom. Bár már állítottam ki velük, összeállítottam az életrajzomat is a jelentkezéshez, de nem adtam le. Kimondottan megnyugtat, hogy viszonylag konzervatív felfogású a társulat.

– Milyen szellemi cél motiválja?

– Fontos, hogy soha ne tudjanak pénzzel megvenni. Többször játszadoztam már a gondolattal, hogy ha valaki sok pénzt ígérne egyik képemért, nem adnám oda, mert sokkal többet ér, mint bármilyen összeg. Talán cserébe odaadnám valamiért. Mostanában ilyeneken agyalok, és boldoggá tesz, mert látom, hogy vannak még hasonlóan gondolkozók.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.