Az írónő egy másik, regényei nyomán talán kevésbé elképzelt arcát ismerheti meg, aki felüti a Koinónia Kiadó gondozásában frissen megjelent Jane Austen levelei című könyvet. A népszerű, a fiatal lányok ábrándvilágát nagyszerűen ismerő „gentle” Jane helyett a levelekben a talán kevésbé kedvelt Jane tűnik elő, aki metsző gúnnyal ír a társadalmi külsőségekről, a konvenciók merevségéről. Kaján megfigyeléseivel olykor „csontig vág, és még egy kis sót is szór a sebbe” – mondta el Vallasek Júlia, a levelek fordítója a kötet kolozsvári bemutatóján. (Az írónő 1796-1817 között családtagjaihoz, elsősorban nővéréhez, Cassandrához írt leveleiből készült válogatás egyébként először jelenik meg magyar nyelven.) De ne holmi boszorkány vénkisasszonyt tessenek elképzelni: az írónő regényeiben a kiállhatatlanokat is megbocsátóan, emberséggel ábrázolja, s arca a leveleiben is emberi, igen közel került magyar fordítójához is. Ez a Jane szeretett táncolni, sokat olvasni, de nem szeretett kézimunkázni és egy csomó olyan házimunkát elvégezni – ruhákat átalakítani, hat fiútestvére valamelyikének monogramját zsebkendőkbe hímezni, szinte örökké gyermekágyas feleségeik körül tevékenykedni –, amit muszáj volt neki.
Az írás számára csak a feladatok elvégzése utáni passzió lehetett, annak ellenére, hogy – abban a korban egyébként igen szokatlanul – családja, főként édesapja támogatta az alkotásban, tőle kapta első íródobozát is. A publikálásra szánt írás egy nő részéről csak akkor volt társadalmilag elfogadott, ha külső kényszerítő erők miatt fanyalodott arra, a napló- és levélírás viszont kifejezett elvárás volt részükről. Az aprólékosan kidolgozott, a hétköznapi élet minden eseményét alaposan felvázoló, jól szerkesztett levelek írása éppúgy a nők házi kötelességei közé tartozott, mint például a kapcsolattartás a személyzettel, a menü egyeztetése a konyhán. Ráadásul a levélért – amely nyilván az információáramlás fontos kelléke is volt – nem az fizetett viteldíjat, aki feladta, hanem az, aki kapta, így nagy udvariatlanságnak számított volna holmi rövid pársorossal kiszúrni a címzett szemét. Irodalomtörténészek számára kevés kuriózumot tartalmaz az Austen-levelezés, munkájáról a szerző szinte semmit nem árul el, elsősorban a 19. század elejének angol hétköznapjai jelennek meg benne. És ez a világ korántsem hasonlít arra a romantikus képre, amelyet a regényekben látni vél az utókor: például a házasságot – amely központi szerepet kap a regényeiben – a levelek írója magánemberként nem feltétlenül tekinti jó eljárásnak, látván környezete sokszor brutális világát, rosszul sikerült frigyeit, a nők kiszolgáltatottságát és gyakori halálát gyermekágyi lázban. A levelek olvasója tehát némiképp kénytelen újraértékelni az austeni világot, mert ez a kötet kíméletlenül lemossa a rózsaszín mázt, amellyel az idők során e regények bevonódtak.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.