HIRDETÉS
Igen, húzd rá, ott fenn is, együtt az icsánokkal, kodobákkal, árusokkal, varga-csipásokkal, netivel, méhkerékiekkel, cigányokkal, magyarokkal, románokkal, szlovákokkal és még sokakkal, székiesen, szovátiasan, marosszékiesen, méraiasan... Kiket, kit és mit NE sorolhatnék? Van egyáltalán olyan népzenész (hagyományőrző, hagyományápoló, táncházmuzsikus stb.) e Kárpát-medencei tájakon, akivel ne muzsikáltál volna együtt bár egy dallam erejéig, az elmúlt 40 esztendőben, és van olyan népzenei tájegység, amelynek muzsikájába ne kóstoltál volna bele? Aligha.
Nem akarom hinni, de el kell fogadnom, hogy te ezek után már abban a kiváló népzenészekből álló bandában húzod tovább, csupa kedves ismerős között, akiktől tanultál, hogy taníthass, szolgálhass. Hogy muzsikálhass.
Első találkozásunk helyszínére pontosan emlékszem – Kallós Zoli bácsi Kossuth Lajos utcai háza –, az időpont kevésbé tiszta. 1984–1985 lehetett. Zoli bácsi éneklő prímásként mutatott be engem neked, mondván, ilyenekből kevés adódott – rajtad kívül. Most is előttem van bajuszod alatti huncut mosolyod (talán már ez is elég lett volna ahhoz, hogy örökre szimpatikussá válj számomra), kacsintásod és amit mondtál: valamivel a zenésznek is szórakoznia kell. És szórakoztunk azóta együtt sok-sok alkalommal, habár ezek a lehetőségek 1990-ig eléggé egyoldalúra sikeredtek. Mi nem mehettünk hozzátok, jöttetek hát ti, bálba, lakodalomba, táncházba, juhmérésbe, vagy csak egész egyszerűen gyűjteni, keresni, kutatni. Minden találkozásunk örömteli volt, hiszen az együtt muzsikálás katarzisán túl jókat tudtunk kacagni, öntve és fogadva a tömérdek viccet, élcelődést, anekdotát. Egy húron pendültünk.
Aztán nyíltak a határok, indultunk mi is, és hallgattalak benneteket muzsikálni a MOM-ban, a Molnár utcában és még sok helyen, táncoltam is arra, amit húztál, és persze utána valahol mindig „hajnaliztunk” egyet. Elkezdődött a néptánctáborok hosszú sora, újabb alkalmak az együttlétekre. Muzsikálni, énekelni, táncolni felhőtlenül, boldogan.
Talán sosem mondtam el neked, Béla, hogy a feleségem kedvenc kalotaszegi legényes-dallamát tőled lestem el. Azóta is benne van a repertoárunkban – és most már ott is marad, amíg muzsikálni fogok. Könnyfakasztó mementó, mosolyogni kell majd a színpadon, de sikerül-e?
Néhány hónapja Gryllus Dániel és a Rackajam társaságában zenéltél Kolozsváron, szakrális térben (Donát-úti református templom), szakrális zenét (Pál apostol megzenésített levelei). Intő jel lett volna? Nem értettem meg, és te sem mondtad, hogy már az égi zenekarra hangolsz. Tudtad, nem tudtad? Válasz nélkül marad a kérdés. Köszönöm, Béla, minden trilládat, minden vonóhúzásodat, minden dallamodat, minden viccedet és mosolyodat. Húzd rá!
