Vasárnap éjjel nyolcvanhetedjére is kiosztják az Oscar-díjakat Hollywoodban, a jelöltek közt pedig ott toporog egy fekete–fehér lengyel–dán filmdráma is, az Ida című. A nyolcvanperces alkotás méltán esélyes a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában győzedelmeskedni, mert számos jelentős, díjat bezsebelt már. Többek közt a Brit Filmakadémia BAFTA-díját, mint legjobb nem angol nyelvű alkotás, de az Európai Filmdíj kiosztásakor is tarolt. Kategóriájában kihívóként ugyanakkor ott találjuk a Leviatán című orosz filmet is, ami miután Golden Globe-díjjal büszkélkedhet, szintén nagy esélyesnek számít. Külföldi filmként egyébként egy észt, egy mauritániai és egy argentin mozi van még versenyben.
A lengyelül, lengyel színészekkel forgatott film fekete-fehér volta ellenére is egyedi színfolt az mozifilmek palettáján. A lassú és aprólékosan megkomponált képek, a zenei aláfestés szinte teljes hiánya, a rendezés határozott vonalvezetése formailag, a látszat és a valóság közti éles ellentét pedig tartalmi szempontból teszi egyedivé a produkciót. Az Ida története a hatvanas években játszódik és egy fiatal novíciáról szól, aki mielőtt fogadalmat tenne, felkeresi egyetlen élő rokonát. A katolikus zárdában nevelkedett lányról hamar kiderül, hogy voltaképpen zsidó származású, szüleit pedig a náci megszállás zavaros időszakában gyilkolta meg az őket bújtató lengyel család egyik tagja. Joggal gondolhatnánk, hogy egy újabb szomorú zsidófilmet láthatunk – ami már csak felvételi technikája alapján is hasonlít a híres Schindler listájára –, de tévednénk. Nem tipikus holokauszttörténet zajlik a szemünk előtt, hanem egy fiatal lány felborult életének képkockáit látjuk peregni, s azt, ahogy főhősünk mindegyre igyekszik mindig a jó utat választani.
A fiatal Ida egyébként fekete-fehéren is virít, hisz gombszemei szinte átsütnek a filmvásznon, hajáról pedig csak tudjuk, hogy vörös, látni nem látjuk, mégis érezzük annak átütő erejét. Pawel Pawlikowski Angliában élő lengyel rendező filmjének főszereplője pedig nem is színész, az 1992-ben született Agata Trzebuchowskát a rendező egy barátja szemelte ki a szerepre: a lány egy kávézóban olvasott, nem is sejtve, hogy karaktere épp feltűnik valakinek. De maga a rendező sem az a tipikus Oscar-hajszoló művész: nyilatkozatai alapján nem tudná magát elképzelni Hollywoodban, ahol megmondanák neki mit és hogyan csináljon. Pawlikowski szerint „a lényeg, hogy kicsi legyen a költségvetés és akkor a saját főnököd maradhatsz, ami nekem létfontosságú”. Az Ida sem egy szuperprodukció költségvetéséből készült, ennek ellenére az elmúlt 25 év legsikeresebb lengyel filmjének számít.
Egyáltalán nem szájbarágós, szép, kimért, de épp kellően meghökkentő, életszagú film, amiben a dzsessznek, de még az étkezések módjának is szerepe van. Harmóniák és ellentétek, látszatok és valóság, fekete és fehér: az Ida nem egy szürke epizód, hanem egy nehezen feledhető szomorú szimfónia.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.