Hagyomány és haladás hullámverésében

Csinta Samu 2015. július 24., 20:46

Tanított, nevelt és alkotott a tradíció és a progreszszió közötti állandó hullámverésben. Az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) sepsiszentgyörgyi emlékkiállítással tiszteleg a tíz évvel ezelőtt, 86 évesen elhunyt Hervai Zoltán festőművész-tanár emléke előtt.

galéria

Első, vele kapcsolatos emlékem édesanyám kissé aggodalmaskodó útravalója, amikor a Hervai tanár úr tartotta első rajzórámra készültem. Persze nem a Székely Mikó Kollégium tanára „félelmetességének” szólt a felkészítő, csak az egykori pedagógus iránti, évtizedeken át sem elkopó tisztelet fogalmazta meg. Hervai Zoltán ugyanis pályakezdőként tanította édesanyámat, engem meg már nyugdíjhoz közelítő tanárként igyekezett bevezetni a rajz, a képzőművészet világába. Őszinte leszek: akkor még nem túl nagy sikerrel, a könnyebben értelmezhető figuratív művészet felé forduló gyermeklényemnek idegenek, furcsák voltak a mértani alakzatokból építkező művész munkái. No meg tehetségtelen is voltam, na.

Akkor persze nem tudtam, kihez van páratlan szerencsém. Nem tudtam, hogy mikós végzősként a kollégium akkori rajztanára, Gödri Ferenc festőművész biztatására a bukaresti Szépművészeti Akadémián, majd a második bécsi döntés után, 1940-től Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán tanult. 1946 második fele azonban már Sepsiszentgyörgyön találta, ahonnan többé el sem mozdult. Kezdetben átmenetileg óraadóként tanított a zárdában, majd 1949-től a textiliskolában vállalt tanítást. Közben a család textilfestő műhelyének tevékenységében is aktív részt vállalt, mintákat tervezett, igényes egyedi kelméket is festett. Régi tanára, Gödri Ferenc nyugdíjba vonulása után 1955-től kezdett rajzot és művészettörténetet tanítani a Székely Mikó Kollégiumban – egészen 1981-es nyugdíjazásáig. Tanítványai között olyan művészeket számlálhatott, mint Béres Katalin, Bocz Borbála, Bencsik János, Kisgyörgy Tamás, Csutak Magdolna, Molnár Zoltán, Jecza Péter vagy Ütő Gusztáv. No meg kisebbik lánya, Hervai Katalin, – a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára –, aki képzőművész-grafikusként idővel apja alkotótársává vált, gyakran állítottak ki együtt.

Hervai Zoltán pályája és életműve az erdélyi, különösen a székelyföldi képzőművészet fejlődésére jellemző módon alakult. Mindenekelőtt az autonóm modernitás és kulturális sajátosságok szentgyörgyi felelevenítése és életben tartása „írható a számlájára”. Szemléletében megújulva, az akkor felbukkanó, nála többségében fiatalabb kárpát-medencei vonalhoz csatlakozott, akik – ahogy Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész megnyitó beszédében fogalmazott –„a térség művészetének szocreál utáni, éppen a szocreál ellenében, a kulturális sajátosság és modernitás jegyében kibontakozó alkotói törekvéseket követtek. Azokhoz szegődött magányos szellemi társnak, akik végre lehetőséget éreztek a művészetben a politikai-kulturális identitásuk kinyilvánítására.”

A rendszerváltás a művész számára is elhozta az utazás és a külföldi helyszíneken való bemutatkozás lehetőségét. Kiállíthatott azon a budapesti Vármegye Galéria-béli, 22 művész munkáját felvonultató tárlaton, amely 1994-ben nyílt meg Sepsiszentgyörgyi Műhely címmel.

A kiállítás kapcsán született levelében fogalmazta meg a tradíció és progresszió viszonyát: „Nem az ábrázolt tárgyak teszik erdélyivé (elég sajnos, ha csak ezek) az alkotást. A székely ember már nem jár harisnyában vagy kenderből osztovátán szőtt ingben, gatyában. Sok minden már múzeumi tárgy, de él az erdélyi szellem, a transzszilvanizmus, erdélyi öntudattal, önérzettel, kultúrával, erős akarattal, igényességgel, ezeréves históriai múlttal, tradícióval, nagy egyéniségekkel, történelmi múltú iskoláinkkal.”

Hervai Zoltán kései képeinek egy részében a korábbinál is radikálisabb geometrikus elvontságot választotta. Igaz, igyekezett azzal kompenzálni, hogy az addigi, festőkéssel felrakott zöldek, kékek dominálta, többnyire komor transzszilván színvilágot líraibb, rafináltabban kevert, ecsettel felhordott pasztellszínekkel elegyítette. Ez a líraiság bizonyára összefüggésben van azzal, hogy más, figuratív részleteket tartalmazó, sőt a főmotívumot egyfajta fotórealizmussal megjelenítő, a szellemi és lelki életet meghatározó történelmi nagyjainknak szánt, vagy éppen a katolikus hitéhez kapcsolódó képein is ezt a színvilágot és festésmódot használta előszeretettel.

Hervai Zoltán szellemiségéhez hűen a család úgy döntött, hogy tíz olajfestményt az EMÜK-nek adományoz. Annak az intézménynek, amelynek létrejöttét elsők között épp a művész szorgalmazta 1997-ben Budapesten a Magyar Képző- és Iparművészek Világszövetségének alakuló ülésén.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.