Eredetiségtől a zenetörténet kapujáig

Nánó Csaba 2013. december 13., 09:08

A budapesti operaházzal együttműködve egyszerre három országos bemutatóval köszöntötte Giuseppe Verdi 200. születésnapját a kolozsvári magyar opera. A nagy olasz zeneszerző három operadrámát is írt Schiller műveiből ihletődve, a bemutatók ötletgazdája pedig Selmeczi György zeneszerző, karmester volt.

Eredetiségtől a zenetörténet kapujáig
galéria


– Verdi születésének bicentenáriumán ezúttal nem az ismert és népszerűmûvek egyikét adták elő, hanem három olyan operát – Szent Johanna, A haramiák és Luisa Miller –, melyeket még soha nem játszottak nálunk, de a világ nagy operaházai is ritkán mutatnak be. Miért esett ezekre a választás?
– Egyrészt éppen azért, mert nálunk még soha nem játszották el. Másrészt a három opera együtt egy nagyon vonzó problémahalmazt vetett fel. Természetesen fontolgattuk, mi legyen a méltó ünneplés: játsszuk el ezredszer is a Traviatát, vagy ki tudja hányadszor a Rigolettót? De ahogyan körültekintettem a nemzetközi operaéletben, azt érzékeltem, hogy érdemes most olyasmivel előrukkolni, ami megkülönböztet bennünket és pozícionál a nemzetközi operavilágban. Sikerült megszereznünk a Budapesti Operaház partnerségét – ők is lelkesen fogadták az ötletet –, így adott volt, hogy ezt a három, az 1840-es években két év különbséggel írt mûvet mutassuk be. Rendkívül érdekes Verdinek a schilleri drámával való találkozása, hogy a mélységesen olasz zeneszerző, ez a temperamentumában mediterrán lény a németség legnagyobb költőjével „szövetkezzen”. Különleges volt ez a szövetség, hiszen Schiller akkor már közel egy évszázada az európai dráma etalonja volt. Engem mindig foglalkoztatott, hogy miért nem lettek ezek az operák annyira népszerûek, mint Verdi ezt követő, vagy ezt megelőző három mûve.
– Kilóg a három opera Verdi életművéből?
– Aki nem figyel, azt gondolhatja, fiatalkori mûvekről van szó. Ez azonban nem igaz, hiszen megírásukkor Verdi már népszerűvolt. A Nabucco és a Lombardok révén olyan zenén és operamûvészeten túlmutató sztárja volt az olasz közéletnek és az európai operakultúrának is, hogy mindenki más valószínûleg írt volna további nyolc-tíz Nabuccót, és lubickol a saját sikerében. ő nem ezt tette: sajátos önvizsgálat útján rájött, hogy a Nabucco nyelve sikeres ugyan, de nem beszélhető a végtelenségig. Nincs benne annyi kompozíciós tartalék, hogy „eltartson” egy életmûvet. Vélhetően vonzották azok a jelenségek, amelyek a 19. századi Európa mûvészetét és kultúráját meghatározták, és Verdi a korszerûség szellemében lépett. Így született meg ez a három alkotás, amelyeknek tanulmányozása során egyik ámulatból a másikba estem. Még most, a bemutató után is meglepődöm időnként, hogy micsoda különleges, szuverén alkotó volt Verdi, mennyire áhította a modernitást. Mert ezek a mûvek hipermodernek voltak az ő korában, bizonyos értelemben meghaladta saját korának közízlését. Egyik sem volt éppen sikertelen, de a közönség – amely a belcantón, Verdi korai operáin alakította saját ízlését – vélhetően furcsállotta az újat, ami hektikusnak, szélsőségesnek tûnhetett. Egyébként mindhárom műigen „szélsőséges”, olyan hirtelen dramaturgiai váltások vannak bennük, akár egy huszadik századi darabban. A szenvedélyességnek különböző, igen erős fokozatait észlelhetjük, amelyeket későbbi operáiban csillapított némileg. Verdi maga is belátta, hogy kissé előreszaladt a zenedrámai kompozíció mentén, ezt érzem a fő oknak, amiért nem gyökeresedett meg a repertoárban. Most pedig ámulunk, micsoda remekmûvekről van szó – nemcsak a szakemberek, de a közönség is.
– Hogyan építi be Verdi a zenét Schiller drámáiba?
– Schiller drámái antik drámaszerkezetre épülnek, amelynek gyökereit a görögnél találjuk meg, és ebbe illeszkedik bele a schilleri nagy irodalom. Verdi ezt a nagy irodalmat kiveszi belőle, hogy helyet csináljon a zenének. A zene nyelvén tölti fel a drámaszerkezetet, és hihetetlenül izgalmas, ahogyan ezt az egyik operáról a másikra teszi. A haramiák egy kicsit lovagregény-szerû, érdekes ellentmondásos figurák jelennek meg, ami szintén szokatlan Verdinél. Korábban voltak jók és rosszak, de itt már sokkal bonyolultabbak: van bennük jó és rossz tulajdonság egyaránt. Maga Verdi is dolgozik azon, hogy hová súlyozza ezeket a tulajdonságokat. Mindezek betetőzése a Luisa Miller, ami nem csak azért nem gyökeresedett meg, mert egy modern darab, szinte már századfordulós, lenyûgöző mû, hanem mert technikailag is rendkívül nehéz, hatalmas munkát igényel az énekesektől és a hangszeresektől egyaránt. Verdi már nem elégszik meg azzal, hogy lekíséri az énekeseket, hanem nagyon aprólékosan kimunkált felületek vannak a partitúrában. Legközelebb talán az Álarcosbálban vagy az Aidában ír ilyen összetett zenét. A Luisa Millerrel elérkezik egy határig, ahonnan már nem mehet tovább, mert a közönsége nem fogadja be. Visszalép, mértékletes szellemben megír szinte egy életmûvet, míg végül a közönséget is magával tudja ragadni az Aidával, és egy újabb Schiller-operával, a Don Carlosszal. Hátborzongató például hallani, hogy a Szent Johannában egyszer csak megjelenik az élete alkonyán írt Requiem szövedéke…
– A szereposztásból is kitûnik, hogy egyre jobb a kapcsolat a kolozsvári és budapesti operaházak között. Mi ennek az oka, hogyan alakul ez a viszony?
– Egyik oka, hogy már nem úgy néznek Budapestről ránk, mint a kisebbik testvérre. Nem is tehetik, hiszen a mi sztárjaink is egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek. Rendre feltûnnek énekeseink budapesti produkciókban. Évadra kötnek szerződéseket bizonyos előadásokra a mieinkkel, mi meg boldogan hagyjuk, hogy megoszoljon az erőforrás a mi házunk és Budapest között mindaddig, míg mûvészeink Kolozsvárt tekintik fészküknek. Így nem áll fenn annak a veszélye, hogy elveszítjük őket. Nem szeretnék operai közéleti dolgokban elmélyülni, de hat éve érvényes a két ház közötti együttmûködési szerződés. Az állandó budapesti vezetőváltások miatt azonban nem tudott igazából tartalommal megtelni, arra szorítkozott, hogy néha onnan jött néhány énekes, néha tőlünk mentek oda. A mostani budapesti vezetőség, Ókovács Szilveszter igazgatóval az élen a szorosabb együttmûködés híve. A mostani szereposztás azért volt különleges és szerencsés, mert ha máskor cserére kényszerültünk a szereposztásban, engedményeket kellett tennünk, most viszont, ha valamilyen okból csere van, még jobb erőkre tudunk szert tenni. Így állt össze a Verdi-trilógia nemzetközi társulata, amelyben a mieinken és a pestieken kívül van mexikói énekes, Párizsba elszármazott híres magyar mezzoszoprán, és a román opera egy ragyogó tenorja is. Minden úgy alakult, mintha a Fennvaló gondozta volna egy kicsit ezt a produkciót. A tanulság pedig az, hogy egyetlen szerepre – sem kicsire, sem nagyra – nem szabad legyinteni, hogy jó lesz az majd így is. Egy ilyen munka minden pontjának szentnek kell lennie, a három hónapos folyamat során sikerült tartanunk magunkat mindahhoz, amit az elején meghatároztunk.
– Mindhárom mûvet olaszul éneklik, ami egy kívülállóban kérdést vethet fel: elő lehet-e adni egy operát úgy, hogy az énekes ne ismerje az illető nyelvet?
– Bizonyos értelemben olasz az opera anyanyelve, olyan óriási az olasz operarepertoár, hogy nem lehet kikerülni. A harmadik-negyedik címnél már egy kórustag is úgy érzi, köze van a nyelvhez. Ráadásul mi itt Erdélyben még szerencsés helyzetben is vagyunk, mert a román nyelv által a latinitás egy kicsit közelebb van hozzánk. Pesten néha nagy problémákkal küzdöm nyelvi szempontból, olyanokkal, amelyek itt fel sem merülnek. Az idegen nyelvnek megvannak az előnyei is: mostanában mutatják be Pesten a Spiritiszták címűoperámat, amelyet olaszul írtam. Meg akartam tapasztalni a nyelv sajátos prozódiai hatását, és hát nagyon érdekes, hogy mennyire más zene születik egyszerûen nyelvi megfontolásból. Teljesen más úton járok például a következő Bizánc címűoperámban, amit magyarul írok, és egy felvonásán már túl vagyok.
– Zeneszerzéskor mennyire tud elvonatkoztatni az ismert, fülében csengő dallamoktól az, aki annyi operát vezényelt már, mint Ön?
– Semennyire. Alapvetően mégiscsak zeneszerző vagyok, de ez úgy mûködik, mint egy lerakódás. Nem föltétlenül aktív anyag, hanem passzív, de meglévő dolog, amivel együtt kell élni, és tisztában kell lenni azzal, hogy amit leírunk, az hasonlíthat erre vagy arra. Fiatalabb éveimben még nagyon számított, hogy eredeti legyek. Ma már inkább része akarok lenni a zenetörténeti folyamatoknak. Az ezredforduló zenei viszonyai közé születtem, tudomásul kell vennem, hogy most is él és virul a romantika, a szimbolizmus, a történeti stílus. Nézem a pályatársaimat, mennyire nyomasztja őket a zenetörténet. Engem nem nyomaszt, boldog vagyok, hogy legalább eszmei értelemben befogad a zenetörténet, egy kicsit dagonyázhatok benne.
– A három Verdi-operát az apák történetei kötik össze. Önben milyen személyes apakép él?
– Nemrégiben olvastam valakiről egy zseniális mondatot: „Tíz éve az történt vele, hogy meghalt az apja. Azóta szakadatlanul ez történik vele.” Borzasztóan erős apakép mentén alakultam ki, és korunk bajainak egy részét arra vezetem vissza, hogy ez az apakép megroggyant. Ennek sok oka van, amin nem érdemes lamentálni. Még a politikai-gazdasági viszonyok, korunk ideológiái is befolyásolják. Sok minden hat az apaeszmény ellen a mi korunkban. Az emberek soha nem látott méretekben élnek egyedül, önállóan, túl későn vagy túl korán válnak apákká. Az egyensúly kibillent, azok a vezérelvek, amelyek egy életet el tudtak indítani, már nem jönnek létre a mai fiatalság számára. Az apakultusz az európai civilizációban óriási jelentőségűvolt, az hozta létre magát a civilizációt. Verdi ezt fantasztikusan mutatja be egész életmûvében, nála az apa figurája kardinális jelentőségűkérdés. Remélem, előbb-utóbb szembenézünk azzal a problémával, hogy „kihalóban” vannak az apák.
– Munkával tölti a közelgő karácsonyi ünnepeket, vagy engedélyez magának egy kis kikapcsolódást is?
– Alapvetően pihenés következik, noha bejárok a budapesti operaházba saját mûvem próbáira. Tekintettel arra, hogy nem én vezényelem, nem én rendezem, mint egy előkelő szerző, kényelmesen hátradőlök a zsöllyében, és figyelem, hogyan alakul a darabom sorsa. Az ünnepeket egyébként családban töltöm, szilveszterre egészen fantasztikus programom van: az unokáimra vigyázhatok, amíg a fiatalok buliznak. Ennél jobbat kívánni sem lehet.

Selmeczi György
Kolozsváron született 1952. március 8-án, itt kezdte tanulmányait is, majd a bukaresti Zenemûvészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1975–1976-ban a budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Főiskolán, majd Párizsban folytatta tanulmányait. Pályafutása a Kolozsvári Állami Magyar Operában kezdődött, áttelepülése után Budapesten, Miskolcon, Szolnokon dolgozott, a zenei mûvészetek szinte valamennyi ágában. 2004-től a Kolozsvári Magyar Opera mûvészeti vezetője. Karmesteri és rendezői tevékenysége mellett elsősorban zeneszerzőként tett szert elismertségre. Sok elismerés és díj mellett 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.

 

ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

 
Székely Sport