Erdély: az európaiság záloga

2015. május 16., 08:09 utolsó módosítás: 2015. május 16., 08:10

Per Nyholm dán újságírót nem hagyja nyugodni Kelet-Európa. Időről időre visszatér Magyarországra, Erdélybe, Kelet-Közép-Európába.

galéria

Demeter Zsuzsa

Még pontosan nem is tudja meghatározni, mit is ért Kelet-Közép-Európa alatt – földrajzi fogalmat vagy kulturális azonosságot, netán életmódot, lelkiállapotot, neurózist. Májusban újra Kolozsváron járt, mint mondta, hazatért, hiszen ha valaki ezen az archaikus kontinensen haza akar térni, ki kell mozdulnia otthonról.

A Jyllands-Posten című napilap londoni tudósítójaként Per Nyholm 1985-ben Bécsbe kérte az áthelyezését. Úgy látta, jelentős változások készülnek Kelet-Közép-Európában. Így szemtanúja volt az 1989-es kelet-európai változásoknak, jelen volt a berlini fal ledöntésénél, végigkövette a bársonyos forradalom eseményeit Prágában, 1989. október 23-a Budapesten érte, tudósított a karácsonyi véres bukaresti eseményekről, majd a balkáni tragédiák helyszínéről is beszámolt a dán napilap olvasóinak. Európaiak című könyvében egyfajta emocionális Európa-utazásra hív, terítéken a kontinens múltja, jelene, jövője, Írországtól Oroszországig, Ciprustól az Északi-fokig, Szebentől Rómáig. A Cartsen Ingermann fotóival illusztrált hatszáz oldalas könyvében arról a két éven át tartó utazásáról vall, amelyen, mint mondja, az európaiság lényegét keresték. Így elsősorban nem a politika érdekelte, inkább a városok, az emberek, földművesek, taxisofőrök, katonák, az adott történelmi pillanatot mindig az egyszerű ember nézőpontjából is láttatja. És persze érződik a könyvében – és ahogy Kelet-Európáról beszél – a meghatódottság: a szerzőnek valamiért szívügye Kelet-Európa.

A dán újságíró könyvét olvasva, őt hallgatva először szerencsésnek érzem magam – itt van egy dán újságíró, s azt állítja, Erdély, Kolozsvár – s politikailag igencsak korrekt, mindig melléteszi, Cluj – a központ központjában van. Hogy Erdély maga az esszencia, az európaiság lényege, amely, ha nem lenne, megszűnne Európa is. Érteni vélem azt is, miért fontos egy északi, skandináv ember számára az erdélyiség, a transzszilvanizmus érzése. Hitelesnek is tűnik, amit mond, bár első hallásra kételkedem, mint mindig, ha idegenek, nyugat-európaiak beszélnek erdélyiségről, s kételkedésemet még fokozza, amikor megtudom, összeurópai körképet fest könyvében, az egyes nemzetek kulturális-történelmi múltjának is igyekezett utánajárni, múltat jelennel összekötni.

Ilyen értelemben Kelet-Közép-Európáról írni-beszélni nem kis feladat, de úgy tűnik, Per Nyholm tudja, mire vállalkozott. Nemcsak a hidegháborús és a mai, Európai Unióban használt politikai nyelvek közti különbséget érzékeli, ha Erdélyről beszél, de részletesen ismeri az erdélyi szászok, magyarok történelmét, helyzetét is. Optimizmusa biztató, látja a nehézségeket is, ahogyan megpróbálja átélni Cluj–Kolozsvár kettősségét, az együttélés problematikusságát románok, magyarok és a megmaradt szászok között. Merthogy, mondja, ez a fajta békés együttélés példaértékű lehet az egész világ számára.

Itt már kezdek gyanút fogni, talán mégsem érzékeli kellő súllyal az itteni állapotokat. S nem azért, mert nem lenne igaza: mert hát persze, igaza van abban, hogy Erdélynek, Magyarországnak ki kell gyógyulnia azokból a sebekből, amelyeket az elmúlt évszázadok történelmi eseményei, 1848, 1918, 1956 okoztak, s hogy ehhez idő és türelem kell. Igaza van abban is, hogy Romániában jelenleg a demokráciaépítés folyamata zajlik, a románok nem ismerik annyira saját történelmüket, mint a magyarok és lengyelek a magukét, s hogy a balkáni politika az elmúlt évszázadokban az adok-kapok politikája. S még azzal is maximálisan egyetértek, hogy ma Erdélyben élni jobb, mint ’89 előtt, hiszen ha akarom, felülök a buszra és Párizsig utazom, naponta New York Timest olvashatok, ha van rá pénzem. Hogy ez a régió most éli a legjobb napjait. Hipotézisként talán azt is el lehetne fogadni, hogy a kisebbségi kérdést Romániában a nyugati világhoz való anyagi, jóléti felzárkózás oldhatja meg. Előadása közben azonban egyre inkább az az érzésem, hogy Per Nyholm bár alapos és tájékozott, nézőpontja nem eléggé árnyalt. Talán abban is igaza van, hogy arról, ami ma Kelet-Európa, az itt lakókat kellene megkérdeznie. Mert mesélhetnének arról, hogy az együttélés mennyire évszázados egymás mellett élés inkább, és hogy a többnyelvű egyetem, mint az európaiság eszméjének záloga és követendő példája, nagyon jól hangzik, de mindez ebben az esetben nem egyéb üres szólamoknál, a valóság nem ennyire egyszerű.

De aztán még meghallgatom, hogy Európa a maga teljességében a lehető legjobb kontinens, ahol élhetünk, hogy kontinensünk kulturális nagyhatalom, s ezen belül Kelet-Közép-Európa a művészetek exportőre. Per Nyholm azon álláspontján, hogy ne kisebbségi kultúráról beszéljünk, s még csak ne is magyar, román vagy erdélyi, hanem európai kultúráról, mert ez lehet a dolgoknak a lelke, már nem is akadok fenn. De kicsit úgy érzem magam, mint Candide, akinek a lehetséges világok legjobbikában nem maradt más dolga, mint művelje kertjeit. Mert ezek szerint nem Erdélyben kell európaiságról beszélni, hanem Európában erdélyiségről.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.