Élő múzeum a váradi szecessziónak

Bálint Eszter 2016. február 13., 20:38

Az interaktivitáson lesz a hangsúly a szecessziónak szentelt nagyváradi múzeumban – a projektben érdekelt felek egybehangzó célkitűzése, hogy ne egy „halott” létesítmény felett bábáskodjanak, hanem élő intézmény kerüljön tető alá a híres Darvas–La Roche-villában.

•  Fotó: Bálint Eszter
galéria
Fotó: Bálint Eszter

A Rimanóczy (ma Iosif Vulcan) utcába bekanyarodva rögtön feltűnik az arra járónak, hogy ott valami történik, a Vágó testvérek által épített gyönyörű szecessziós ház előtt hatalmas zöld konténer jelzi, nagy munka folyik odabent. Az impozáns házba belépve az érzés valósággá válik, ódon épületek sajátos illata, por és festékszag kavarog a levegőben. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy december elején ebben a házban még laktak: a munkások pikk-pakk szétkaptak mindent, és a műemlékvédők felügyelete alatt ezerrel dolgoznak, hogy a márciusra betervezett nyitásra minél több szobát birtokukba vehessenek a kiállítási tárgyak és a látogatók.

Egy kis történelem

A bécsi szecesszióra jellemző geometrikus elemeket is felvonultató, ma igen leromlott állapotban található villában annak egykori tulajdonosával találkozom, Simon Judit újságíró, szerkesztő december elején adta át a kulcsokat a városháza illetékesének, miután Nagyvárad önkormányzata élt elővásárlási jogával, s bár áron alul, de megvásárolta a magántulajdonban levő emeleti lakásokat. Simon Judit pedig egy percig sem bánja, hogy szülővárosa tulajdonába került az egykori családi ház, sőt büszke arra, hogy lakásmúzeum lesz volt otthonából, szülei örökségéből – ez számára ugyanis garanciát jelent arra, hogy minden egyben marad, és a nagyközönség is betekintést nyerhet egy polgári család 20. század eleji mindennapjaiba.

Az már egy ideje eldőlt, hogy ő maga nem tudja fenntartani az egyre rosszabb állapotba kerülő épületet, és az önkormányzat műemlék-felújítási programjában való részvételhez szükséges önrészt sem tudja előteremteni. Amikor kénytelen volt a ház eladása mellett dönteni, megkereste az elővásárlási joggal rendelkező művelődési minisztériumot és a váradi önkormányzatot, utóbbi pedig rögtön jelezte, hogy érdekelt a vásárlásban. Végül négy év alatt sikerült lezárni a tranzakciót, Simon Judit pedig hamarosan idegenvezetőként térhet „haza”.

Családregény tragikus fordulatokkal

De mielőtt a jövőről beszélnénk, menjünk vissza egy kis időutazásra a 20. század elejének Váradjára, hogy lássuk, honnan is indult a család és a ház története. A stílusában leginkább a budapesti Schiffer-villához hasonlító, ám a maga nemében mégis inkább egyedinek mondható polgári ház – méretét és stílusát tekintve egyáltalán nem túlzás az sem, ha palotát mondunk – a híres kolozsvári Vágó-testvérek tervei alapján készült, a kivitelező pedig a Pece-parti Párizsban számos épületet jegyző Sztarill Ferenc volt. A helyi Darvas Imre nagyvállalkozó rendelte meg, a La Roche pedig úgy került a névbe, hogy Darvas részvénytársasággá alakította vállalkozását, Alfred La Roche bázeli bankár pedig fő részvényessé vált, a La Roche és Darvas faipari vállalat után pedig a ház is ezt a nevet vette fel.

Kicsit ugorva az időben, az 1930-as évek első felében már Sor Dezső ügyvéd tulajdonában találjuk a villát, igaz, akkor már ő is eladásra kínálta. Szemet is vetettek rá a Nagyváradba katonai szolgálatuk idején beleszerető kolozsvári Simon testvérek – Judit édesapjáról és az ő öccséről beszélünk –, s miután a kisebbik Simon fivérnek nemcsak a villa, hanem Sor Dezső egyik lánya is belopta magát a szívébe, a villa egy részét nászajándékként kapták meg, a többit pedig a Simon fivérek megvásárolták.

Tragikus évek következtek ezután a család életében, Sorékat deportálták, a fiatalabb Simon szerencséjére Váradon maradt munkaszolgálaton a zsidók mentéséről híres Reviczky-században. Az akkor még a kincses városban élő bátyját szintén munkaszolgálatra vitték, menyasszonyát pedig előbb Auschwitzba, majd Görlitzbe deportálták. Sorék közül senki nem jött haza, a Simon fiúk és Judit édesanyja viszont sorra hazakerültek. A halál torkából megszabadulva viszont Kolozsváron újabb sokk érte őket, a családi házba távollétükben idegenek költöztek be. Nem volt maradásuk, Váradra költöztek, Simon György színészt – Simon Judit édesapját – amúgy is szerződés várta a Körös-parti teátrumban.

A Darvas–La Roche-ház viszont már csak emlékeztetett háború előtti állapotára, a szalongarnitúrát széthordták, számtalan tárgyat elraboltak, szinte csodával határos, hogy a gyönyörű szecessziós hálószobabútor a helyén maradt, igaz, mérete folytán csak a fél ház lebontása árán lehetne kivinni onnan.

Pár dolgot sikerült ugyan visszavásárolni, de nem sokáig élvezhette a család a „boldog békeidőket”, jöttek a kommunisták, és mindenüket elvették: számukra csak a cselédszoba maradt. Ismeretség révén sikerült még visszaszerezniük a hálószobát, a többi helyiségben viszont idegenek éltek, majd vittek ők is magukkal mindent, ami mozdítható volt. A rendszerváltás után egy harmadik szobába is visszaköltözhettek Simonék, hogy majd a visszaszolgáltatást igényelve a teljes felső szintet megkaphassák. Nem az egész villát vehették azonban ismét birtokba, az édesapa betegsége miatt ugyanis a család a sokéves pereskedés helyett inkább a kompromisszumos megoldást választotta. A tavalyi év végi tranzakcióra már két család osztozott az emeleten, a Vidican család előbb csak bérelte, majd meg is vásárolta a lenyűgöző szecessziós kutat is magába foglaló lakásrészt, és azt szépen fel is újította. Nem így járt el viszont a maga tulajdonrészével a Bihar FC futballcsapat, a székhelyéül szolgáló földszinti épületrész sokkal leromlottabb állagú, mint az egykori magánlakások.

Millió eurós tervek

Most viszont a városon a sor, és ha Angela Lupşeán, a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány – amire a házat és egyben a múzeumalapítást bízták – igazgatóján és a szakmai tanácsadóként együttműködő Ramona Novicov muzeológuson, művészettörténészen múlik, már csak pénz kérdése, hogy mikor nyeri vissza régi pompáját a Körös-partra is kijárattal rendelkező ingatlan. Amikor a felújítási nagyüzemben szóra bírjuk a két szakembert, előbbi rögtön leszögezi, még nem beszélhetünk múzeumról, az hosszú folyamat, egyelőre turisztikai központként nyitnak meg, hogy majd a szükséges dokumentáció összeállítása és a számos jóváhagyás megszerzése után Várad központjában szecessziós múzeum állhasson – ami egyúttal akár a közép-kelet-európai szecessziós hálózat főtitkársága, vagyis központja lehetne. Utóbbi még nincs kőbe vésve, de Angela Lupşea reméli, hogy nem hiába érdeklődnek a váradi történésekről a szecessziós városok szövetségében. Az viszont már teljesen biztos, hogy az intézményalapítási munkában számíthatnak a szecessziós városok hálózatára – többek között katalán, francia, magyar szakemberek osztják meg tudásukat, tapasztalatukat váradi kollégáikkal.

Az engedélyezés mellett ugyanakkor még egy teljes körű külső és belső restauráláson is át kell esnie a műemléképületnek – ennek megvalósítására a számítások szerint mintegy egymillió euróra lesz szükség, az összegre pedig európai uniós forrásokat kívánnak lehívni.

A külső helyreállítás egyik nagy kihívása lesz a kerámiadíszek restaurálása – a ma már alig látható dekoráció egy évszázaddal ezelőtt a Zsolnai gyárban készült, ahol ma is vállalják az eredeti díszek előállítását. A műemlékvédelmi alapítvány vezetője szerint azonban előbb megnézik, mit lehet helyben elrendezni, a nem messze található Moskovits-palota felújítása során ugyanis azzal szembesültek, hogy egyetlen darab mozaik ára Zsolnaiéknál 200 euró körül alakul.

Bent is sok még a munka, amíg a tervek szerint szervesen elválik majd a két megálmodott egység – míg a ház egy része irodáknak, kiállításoknak, konferenciáknak biztosít majd helyet, addig Simon Judit egykori otthona lakásmúzeumként működik tovább: egy szecessziós otthon bontakozik ott ki minden részletével. Mint láthattuk, a hálószoba már megvan, és a jelek szerint nem lesz nagy gond a gyűjtőktől beszerezni egy szalonbútort sem. Annál nagyobb kihívásnak ígérkezik viszont a konyha és a gyerekszoba, de nemcsak itthon, hanem külföldön is keresik a bútordarabokat, kellékeket, amíg sikerül megvalósítani a szecessziós álmot. Amit párhuzamosan megtöltenek élettel is, többek között művészkávézó is várja majd a betérőket, mint ahogy a gyermekek számára is szerveznének foglalkozásokat.

Élő legenda

De hogy addig se maradjon parlagon az épület, körülbelül másfél hónap múlva megnyitja kapuit a nyilvánosság előtt: Szecesszió és ökológia cím alatt különleges tárlat kap helyet az egyelőre üres szobákban. A fémelemekkel és fénnyel játszó kiállítás immár negyedik éve járja egyébként a világot az európai szecessziós városok hálózatának projektjeként.

Ettől az időponttól léphet be ugyanakkor bárki a Simon család korhű hálószobájába, ami a már említett kézzel faragott szecessziós bútorok mellett ólomüveg ablakaival is gyönyörködteti a látogatót. Havonta egyszer pedig maga Simon Judit tart majd idegenvezetést, beavatva az érdeklődőket a ház és a család titkaiba. Amitől máris élő múzeumban érezhetjük majd magunkat – hiszen nehezen lehetne annál élőbbé varázsolni egy tárlatvezetést, mint amikor az avat be az ingatlan titkaiba, aki nem is olyan rég még a már kordonokkal elkerített ágyban hajtotta nyugovóra a fejét minden este.

1 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.