Búcsú a németektől

Dénes Ida 2014. november 30., 17:02
galéria


Miért látszanak tisztán keréknyomok árkai a Romániába érkező oldalon, és miért nem a Romániából kifelé vezetőn? – kérdezte édesapám vezetés közben a határ mellett, s én nem tudtam a választ. „Mert nagy az import és kicsi az exportunk” – válaszolta. Import-export kérdésben a múlt rendszernek is megvoltak a maga sajátosságai – rengeteg zöldséget, gyümölcsöt és előállított terméket csak határainkon kívül látott a szabad piac –, és ma is megvannak, ám a legkülönösebb és legjövedelmezőbb „cserekereskedelem” mégis a romániai németség exportálása volt. A vásárló szerepét betöltő Német Szövetségi Köztársaság számára hatalmas humanitárius akció volt nagylelkűen fizetni a szászokért és svábokért, míg Romániának jelentős anyagi bevételt jelentett. Akkor. A máig ható következményekkel pedig minek is számoltak volna…

Különleges felhangot adott a Paşaport de Germania/ Trading Germans (magyarul nagyjából Német útlevél – Kereskedés németekkel) című dokumentumfilm kolozsvári vetítésének, hogy néhány napon belül az államelnök-választás második fordulójában a maréknyi megmaradt romániai németség egyik képviselője mérte össze népszerűségét az ország (meg)vezetéshez minden formában ragaszkodó Victor Pontával. A téma mindig érdekes, ám így még izgalmasabb volt. Răzvan Georgescu dokumentumfilmje pedig nem szépíti a valóságot: bemutatja annak a cserekereskedelemnek a kulcsszereplőit, amelynek eredményeképpen a diktatúrából személyenként 2000–10 000 márkáért, összesen mintegy hárommilliárd márka értékben vásárolták meg németek szabadságát. 1968 és 1989. december
4-e között (ez utóbbi dátumon szakította meg az NSZK-val kötött egyezséget Ceauşescu) mintegy negyedmillió németet adtak el. Hogyan és kik? Hogyan történt a kivándorlás? Ki hogyan élte meg az új hazát és hogyan gondolkodnak a régiről? Ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni a sok, drónnal készült légi felvétellel és klasszikus zenével megspékelt 80 perces dokumentumfilm.

Az egyéni sorsok és általános trendek érzékeny bemutatásán túl a film legnagyobb erénye, hogy végre megismerhetjük általa a németkereskedelem valódi kulcsszereplőit. A Hüsch név például biztosan megmarad az emlékezetünkben, hisz ő folytatta le a tárgyalások nagy részét, és ő hozta számos alkalommal a készpénzzel teli bőröndöket is Nyugat-Németországból. De megismerhetünk emigrált élsportolót és mérnököt is, mint ahogy arra is fény derül, mennyi pénzt zsebelt be a feketepiac a németek hivatalos árán felül. Romos erődtemplomok, átgondolt életek, fejünk fölött zajló magas játszmák és búcsú a németektől. A Paşaport de Germania című dokumentumfilmet november 27-én 20 órakor mutatja be az HBO, de a mozik műsorán is szerepel majd.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.