Botrány az előadás szünetében
A Krónika című napilap értesülései szerint verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andriy Zholdak, a darab rendezője. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a lapnak megerősítette a színháznál történt incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, bár kemény jelenet volt”. Az igazgató ugyanakkor elismerte, hogy Andriy Zholdak rendező túlságosan indulatos, és „kicsit kiszaladt a kontroll alól”. Úgy vélte, az, hogy a próbafolyamat során is voltak konfliktusok közötte és a színészek között, nem rendkívüli a színházi munkában. A Krónika úgy tudja, Zholdak az egész kolozsvári próbafolyamat alatt megalázó, autoriter, „diktatorikus” módon bánt a színészekkel, semmibe vette az ötleteiket, meglátásaikat, ezért sokan közülük felmondták a vele való együttműködést. A rendező egyébként többször is nyilatkozta már, hogy „ars poeticája” szerint a színészt szélsőséges körülményeknek kell kitenni a próbafolyamat során, ő pedig nem köt kompromisszumokat.
Nyilvánvaló, hogy Rebekkával nincs minden rendben. Az is egyértelmű, hogy a birtok szebb napokat is megért. De nem tudjuk, Beaté miért halt meg: megölték, öngyilkos lett, netán baleset áldozata? Ám három és fél óra múlva minden kiderül.
Nem egy krimi vázát alkotják a fenti mondatok, hanem a kolozsvári magyar színház legújabb bemutatójának mákszemnyi leírása. Az 1828-ban született Henrik Ibsen, a magyar nyelvterületen egyik legtöbbet játszott norvég szerző Rosmersholm című drámája 1886-ban keletkezett, a Nora (1879) után, de a Hedda Gabler (1890) előtt.
A darab a szerző úgynevezett pszichológiai korszakába tartozik, amelyet az egyénre összpontosítás, a szerepek részletes, bonckéssel elkövetett elemzése, a viszonyok kuszasága jellemez, némi szimbolista felhanggal. A bemutató hűvös fogadtatásban részesült, elemzők szerint abban a korban túl modern volt.
Rosmersholmon a gyerekek sosem sírnak és a felnőttek sosem nevetnek – mondja az egyik szereplő. Ám annál különösebb dolgok történnek. Helsettné, a házvezetőnő tud valamit, de hallgat. Rosmer, a volt lelkész nem tud semmit, de állandóan beszél. Rebekka mindent tud, de mellébeszél. Krott pedig mindent tudni akar – ám talán éppen ez a legnehezebben megvalósítható vágy. Nem beszélve Beatéról, a néhai feleségről, akinek kísértetjárása azt mutatja, bizony Rosmer birtokán valami (vagy semmi?) nincs rendben.
Az Ibsen-dráma tulajdonképpen filozófiai eszmefuttatás az ember szabadságáról vagy legalábbis vágyáról, hogy mindenféle béklyót levessen. A birtok ura, a lelkész hátat fordít Istennek („Az Isten halott, ez a kezdete az új, szabad embernek”), csakhogy ezáltal még korántsem oldódnak meg gondjai. Rebekka bűnt követett el, amit soha nem vallott meg, és ettől van bezárva saját bűntudatának rémes világába. Knottot kínozzák a múlt történései, tudni szeretné (akarja!), hogy húga hogyan és főleg miért halt meg. A volt feleség pedig kísértésre van kárhozatva, míg az igazság ki nem derül. Így hát senki sem szabad, talán nincs is szabad akarat, csak a múltból következő őrlődés és az egyenes út vesztünkbe. Meg a bűntudat, ami végül akár a halálba kergethet.
Andriy Zholdak ukrán rendező színrevitele sok színészi kifejezésmódra alapoz (ezért aztán nem is volt könnyű a kolozsvári társulat tagjainak, de remekül helytálltak): hol suttognak az előadásban, hol ordítanak (a kiabálás van túlsúlyban, de ezt a helyzet is megkívánja). Van benne némafilmekre vagy mozgásszínházra emlékeztető gesztus is. Bizonyára nem véletlenül Zholdakra ráragasztották az „ukrán fenegyerek” jelzőt – Shakespeare Rómeó és Júlia című művéből készült feldolgozását be is tiltották Ukrajnában –, ám ebben az előadásban inkább az Ibsen-darab klasszikus színrevitelével mutatkozott be. Bár azért az sem mondható el, hogy a darab rendezése hétköznapi volna, vagy csak úgy „végigszaladnak” színészek és nézők az előadáson. Nem kényelmes, nem megnyugtató, nem egy paradicsomi állapot, amit Zholdak (és természetesen a szerző) megmutat. Másrészt, mintha egyes jelenetek túlzottan el lennének húzva, olykor már-már vontatottnak tűnik az előadás, mintha nehezen jutna egyről a kettőre a történet kifejtésében a rendező. Mindazonáltal el kell ismerni, a karaktereket részletesen kielemezték, és ezt az aprólékosságot a néző felé is sikerült teljes mértékben közvetíteni. A hatalmas díszlet nyomasztóan hat, de jól illik a dráma mondandójába. Az 1962-ben született Zholdak egyébként Berlinben él, több díjat is nyert már pályafutása alatt, egyebek mellett Romániában a nagyszebeni színházban 2002-ben rendezett Othello?! című előadása a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb rendezés díját, az UNITER-től pedig a legjobb előadás díját kapta.
A kolozsvári előadásban Bodolai Balázs, Imre Éva, Kicsid Gizella, Bács Miklós/Viola Gábor és Sigmond Rita látható. Rendező: Andriy Zholdak, ő jegyzi a dráma adaptációját, valamint a fénytervet is. Díszlet: Andriy Zholdak és Daniel Zholdak. Jelmez: Daniel Zholdak. Szöveg és dramaturgiai asszisztens: Ioana Mălău. Zene: Vladimir Klykov. Rendezőasszisztensek: Vajna Noémi, Kovács Kinga, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense Lőrincz Ilona.
Színházi világnap Erdélyben
A Rosmersholm című Ibsen-dráma bemutatóján kívül az adománygyűjtő bolhapiac második kiadására is sor került a kolozsvári színházban. Az összegyűjtött adományokkal ezúttal a Yuppi Tábort támogatja a színház, amely ingyenes élményterápiás tábor diabéteszes, reumás és onkológiai beteg gyerekek, valamint családjaik számára.
A sportkedvelőket asztalitenisz-bajnokság várta, és a Loose Neckties Society zenekar szabadtéri koncertjén is részt vehettek az érdeklődők. Vasárnap délelőtt a Légy jó mindhalálig című musical a fiatal korosztály számára kínált tartalmas kikapcsolódást. Kedden, március 28-án este 7 órától pedig a VIA Étteremben a színházi ínyencségekre vágyókat Laczó Júlia színművész várta ünnepi vacsorára.
Marosvásárhelyen az Ophelio Barbaro búcsúzik című, a Nemzeti Színház és a Fiatal Írók Szövetsége által Kovács András Ferenc teátrumi verseiről rendezett szimpóziummal emlékeztek meg a színházi világnapról. Kovács András Ferenc költeményeinek jelentős darabjai világszínház-szerűséget, egyfajta theatrum mundi jelleget kölcsönöznek maguknak nem csupán a versek témáit, motívumhasználatait, hanem működésmódjuknak összetettségét illetően is.
Csíkszeredában „fel le ki bEUGRÓ” elnevezésű improvizációs estet tartottak a színház világnapján a Csíki Játékszín színészeivel.
A nagyváradi Szigligeti Színház kiállítás-megnyitóval, emlékünnepséggel, valamint rendhagyó felolvasó-színházi eseménnyel készül a színházi világnapra. Március 27-én Varga Vilmos színházi emléktárgyaiból nyílt kiállítás, majd emlékünnepségre kerül sort a páholyelőcsarnokban, amelynek keretében pályatársak emlékeztek az erdélyi színjátszás doyenjére. Az est felolvasó-színházi eseménnyel folytatódott: a Szigligeti Társulat művészei Varga Gábor nagyváradi publicista és író Kályhabúcsúztató című művét vitték színre Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójának rendezésében. A világnapi eseményeket színházi talkshow zárta, amelynek középpontjában a Szigligeti Társulat pályakezdő színművészei voltak.
A világnap alkalmából a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egész napos rendezvénysorozattal készült: a Cimborák Bábszínház A három kismalac című bábjátékot mutatta be, az M Studio Mozgásszínház az Andrea Gavriliu által rendezett Tavaszi áldozatot, a színház társulata pedig a Zakariás Zalán által színpadra vitt Pénz az égből című vígjátékát játszotta, az előadást élőben közvetítették a főtéren is.
A szatmárnémeti színház Harag György Társulata Werner Schwab kortárs osztrák drámaíró Elnöknők című darabját mutatta be március 27-én Sorin Militaru rendezésében. Az Európa-szerte sikerrel játszott darab szatmári változatának három szereplője Méhes Kati, Kovács Éva és Rappert-Vencz Stella volt.
Isabelle Huppert színházi világnapi üzenete
1962 óta minden év márciusának végén ünneplik a színház világnapját, aminek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt. Ilyenkor felolvassák a világnapi üzenetet, amelyet a színházi világ egy jelentős személyisége fogalmaz meg. Az idén Isabelle Huppert francia színésznő írta meg az üzenetet. Ebből közlünk részletet.
„Az első színházi világnapi üzenetet 1962-ben Jean Cocteau – Az első utazásom szerzője – írta. Ő 80 nap alatt kerülte meg a Földet, én másként tettem meg ezt az utat: 80 filmmel és előadással. Mindig meglepetést okozok azzal, hogy nem teszek különbséget a színházi és filmes színészi játék között. Higgyék el, nincs különbség. Én itt nem színésznőként szólalok meg, hanem mindazok nevében, akiknek köszönhetően a színház tovább él. Ez a feladatunk és kötelességünk. Nem mi adunk életet a színháznak, hanem általa létezünk. A színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönséget jelent. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren (…) A színház számomra a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát. Nem tudom, mit jelent a népek közötti barátság, de hiszek a közösségben, a nézők és a színészek barátságában. Hiszek azoknak az együttműködésében, akiket a színház összehoz: az írókban, fordítókban, világosítókban, az öltöztetőkben, a díszlettervezőkben és díszítőkben, színészekben, mindazokban, akik csinálják és akik nézik az előadást. A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket.... ahogy mi is szeretjük őt.” (Lakos Anna fordítása)
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.