Vendégváró nyári tárlatok – budapesti kiállítások a Hagyományok Házában

A júniusban megnyitott „Az egész életem hegedű" – Emlékkiállítás a 76 éve született Halmos Béla tiszteletére a népzenekedvelők igazi zarándokhelyévé vált, s augusztus végéig várja az érdeklődőket. A tárlatról Szabó Zoltán, a kiállítás kurátora adott összefoglalót.

„1981-ben egy szolnoki fesztivál esti táncházában ismerkedtem meg Halmos Bélával. Ezt követően egy Győrből Pestre tartó vonaton hozott össze minket a sors: a kisalföldi városban indult el a hivatalos papírt adó táncházzenész-képzés. Az utat végigbeszélgettük, s ez a találkozás hosszú évtizedekre megalapozta kapcsolatunkat. Nagyon tiszteltem Béla munkásságát, s legnehezebb muzeológiai feladatom volt, hogy ezzel a tudományos hagyatékkal, mozgalmas életúttal hogyan sáfárkodjak. Szerettem volna bemutatni, hogyan alakították ki Sebő Ferenccel azt a zenei stílust, ahogy elkezdtek népzenét, az eredeti ízzel játszani, pedig mint Novák Ferenc fogalmazta, őrültségnek hatott abban az időben. Bátran kísérleteztek, megcsinálták maguknak a háromhúros kontrát, s a dudát és tekerőlantot is beemelték a zenekari játékba. Elindítottak egy folyamatot, ami aztán követőkre talált. A kiállítás erősségének tartom, hogy a szemtanúk elmondásai, írásai teszik hitelessé Halmos életének bemutatását, s jól lehet követni belőlük a táncházélet indulását.

Magam is számos ismeretlen adattal gazdagodtam, például nem tudtam a családi múltjáról: építészmérnök édesapja részéről való indíttatásáról, s a családi hagyományokról.

A gazdag életpályát a tárlat elnevezése jól fejezi ki: ’Az egész életem hegedű.’ A bemutató, az ismert okok miatt egy évet késett, hiszen Halmos Béla születésének 75. évfordulójára terveztük megnyitását.”

A Végtelen motívum című kiállítást a Magyar Állami Népi Együttes fennállásának 70. évfordulója alkalmából készített fotóalbum motiválta. Váradi Levente fényképei egy olyan világba kalauzolják el a szemlélőt, amely rejtve van a kívülállók számára. A próbák izmokat nem kímélő pillanataitól a színpad lelket felemelő csillogásáig terjed a sor. Képek mesélik el, mutatják be a Társulat művészeinek személyes történetét, amely a nemzetközileg méltán elismert Magyar Állami Népi Együttes legújabb kori története is egyben. A kiállítás kurátorának, Katkó Tamásnak adjuk át a szót.

Világéletemben egy szerkesztő embernek tartottam magam, számomra mindig nagyon fontos volt – legyen az fotó, vagy irodalmi szöveg –, hogy ’köszöngessenek’ egymásnak a szerkesztésben szereplők. Itt sem volt másként: válogatásomban azok az alkotások kaptak helyet, amik ’beszélgetnek’ a falakon, s a falaknak, s minden egységnek külön szerep jutott. Fekete-fehér anyagon szerettem volna bemutatni: párhuzamosan futó két sorozatot. Az egyik a próbák és az előkészületek világa, a másik az előadásokon készült felvételek.

A könyvborító fotója megadta az alaphangulatot: egy táncos felülről látszik, kalapját, árnyékát, kézmozdulatát látjuk, az arca rejtve marad. Nagyon izgalmasak voltak számomra a magasból készített felvételek, misztikusak, mintegy oltárképek.”