Szenvedélyes szerelem, tragikus végjáték: a Carmen című opera bemutatója a kincses városban

Georges Bizet operáját másfél évszázada játsszák, generációk sokasága nőtt fel zenéjén, a cigánylány tragikus szerelmi történetén. Kevés olyan zenekedvelő ember létezik, aki életében legalább egyszer ne dúdolta volna a Torreádor dalát (Hős torreádor, öld meg a bikát…), de a mű nyitánya is legalább ennyire híres. A Habanera című áriát is valószínűleg sokan dalolgatták már. Az ária címe lehet, hogy nem mond sokat, de ha meghalljuk, azonnal felismerjük a Carmen-opera részletét.

Az egyszerű polgárokról, sőt a társadalom perifériáján (például csempészek) élő figurákról szóló opera tematikája eleinte elijesztette az „úri” közönséget, idővel azonban Bizet alkotása minden idők egyik legnépszerűbb műve lett.

„Az első verista, azaz a valós életből merítkező operának tekintett Carmen, a sevillai cigánylány tragikus szerelmi története Prosper Mérimée 1845-ben megjelentetett regénye alapján íródott Henri Meilhac és Ludovic Halévy librettójára. Az 1875-ös bemutató után nem lelkesedett érte a közönség, felrótták a szerzőnek, hogy jólnevelt előkelőségek és dicső hősök helyett csempészeket, cigánylányokat és közkatonákat mozgat színpadán, méghozzá erkölcstelen és botrányos történet keretében” – írja Till Géza (Opera, Zeneműkiadó, Budapest, 1985). Az Operakalauzban pedig azt írja, hogy „a francia operalátogatók, vagyis a bravúráriákhoz, monumentális díszletekhez, balettbetétes nagyoperákhoz szokott, pompakedvelő arisztokrácia Bizet minden operáját megbuktatta, mert nem tudta értékelni, hogy a képi és zenei csillogáson túlmutató értékeket kap: valódi jellemábrázolásokat. A nagyvilági közönség nem tudott mit kezdeni az alacsony sorból származó figurákkal, az érzelmek verizmust előlegező megjelenítésével.”

Az opera ősbemutatójára 1875. március 3-án került sor a párizsi Opéra Comique-ban. A budapesti bemutatót 1876. október 28-án tartották a Nemzeti Színházban, a magyar fordítás id. Ábrányi Kornél műve. Georges Bizet a bemutató után három hónappal meghalt, 37. születésnapját sem érte meg.

Mindössze három operája maradt fent, de a Carmen merészebb hangzásvilágának köszönhetően a zenetörténet kulcsfontosságú műve és új stílus előképe.

Követői közé számítanak olyan zseniális zeneszerzők, mint Mascagni és Puccini, akik aztán kiteljesítik az élesen realista és mélyen szenvedélyes hangzásait.
Bizet remekműve másfél százada vezeti a világ operaházainak toplistáját. Nem is csoda: a feledhetetlen áriák mellett címszereplője, a veszedelmes vonzerővel bíró, zabolátlan cigánylány az operairodalom egyik legizgalmasabb, legerotikusabb női karaktere. Az olykor szívhez szólóan lírai részek és a fergeteges tömegjelenetek szövetéből megdöbbentő naturalizmussal bontakozik ki egy tragikus kimenetelű, szenvedélyes szerelmi történet. Kolozsvárott az 1948-ban megnyitott magyar opera már fennállásának elején bemutatta Bizet művét, a Carmen az első nagyoperák között volt, amelyet a közönség láthatott.  

Gyerekkori emlékeim közé tartozik, hogy a játszótéren, a nagy kergetőzések hevében torka szakadtunkból kiabáltuk, hogy „hej, torreádor, öld le a bikát!” anélkül, hogy tudtuk volna, Bizet operájának egyik részletét parafrazáljuk. Sem a szöveg, sem a dallam nem talált, de valahogy minden gyerkőc ismerte. Később szüleim lemezei között bukkantam rá a Carmenre, s ma már fogalmam sincs, kik énekelték a főszerepeket. De azt tudom, hogy az opera zenéje lenyűgözött, ha a történet nem is volt világos előttem. Jóval később Franco Zeffirelli filmje világosított fel, aki a világhírű Maria Callas szopránról készített filmet. Az életrajzi moziban a Carmen apropóján tekinti át a rendező a díva művészetét, illetve életének egyes szakaszait. Nem korszakalkotó film, de Callast csodálatosan játszotta Fanny Ardant francia színésznő, és ha emlékeim nem csalnak, a filmben Callas hangján szólnak a szebbnél szebb áriák.  

Úgy tűnik, mindenkinek megvan a maga Carmenje, nyilván nem csak engem fűznek az operához élesebb vagy halványabb emlékek. Botházi Mária az előadás műsorfüzetében úgy véli, az ő Carmenje „nem a halál vagy a halál felé vezető fékeveszett, szilaj és elkerülhetetlen vágta közbeni üresség, a mindegy-lét. Carmen mindenkit meghódít, de őt végül senki sem úgy igazán: nem képes ugyanazt érezni, amit iránta éreznek”.      

Georges Bizet remekműve a végzetes hősnő sorsán keresztül egy egész világot ábrázol tükröt állítva elénk: aki belenéz, saját világát is látja benne. A zenés színháztörténet számtalan színben és formavilágban jeleníti meg a művet, talán ezért annyira érdekfeszítő és gyakori az a kérdés egy új produkció kapcsán, hogy klasszikus vagy modern rendezésben kerül színpadra” – nyilatkozta Szabó Emese, az előadás rendezője.
„A szerelem mindig pislákol, jelez, mint egy szívlámpás: nagy baj nem érhet, hiszen égi tűz világítja útját… Semmi másra nem lenne szabad alapozni egy kapcsolatot, házasságot: csakis a szerelem veszélyes, ám elengedhetetlen lángolására, a szeretet magasrendű érzésével párosítva! A szerelem és a szeretet anyagát formálja majd az idő, a körülmények, a helyzetek, de csakis ilyen ötvözetből válhat tartóssá és maradandóvá férfi és nő páros élete!” – írja elemző blogján Horváth Erika hegedűművész, a kolozsvári opera zenekarának tagja.
Carmen egyénisége, temperamentuma a legtöbb férfit lenyűgözi: megvan benne az a kettősség, hogy egyszerre akar őrülten szerelmes lenni, ezzel párhuzamosan szabadnak is tartja magát, ami az igaz szerelemben majdnem lehetetlen.

A történet 1820 körül játszódik Sevillában és környékén, szereplői katonák, gyerekek, cigánylányok, fiatal férfiak, csempészek, torreádorok, városlakók. Szabó Emese rendező egy viszonylag „lecsupaszított” Carment álmodott a kolozsvári színpadra, a díszlet minimalista (sötét háttér, sötét falak), inkább jelzésértékű, csupán a második felvonásban kerül elő egy asztal és néhány szék. Veress Orsolya énekművész Carmenje nem mondható éppenséggel „tűzrőlpattantnak”, de csodálatos hangjával kárpótolja a néhol statikusnak tűnő jeleneteket. Pataki Adorján tenorja a szokásos magas szinten jár, remekül ábrázolja a megtört, elutasított Don Josét, aki elkeseredésében végül gyilkosságra vetemedik.

A kiváló hangi adottságokkal rendelkező Sándor Csaba színészként is megállja a helyét: Escamillo, a torreádor az ő alakításban egyféle vagány nőcsábász,

aki párbajozni is képes szerelméért. Egyed Apollónia a kissé félénk Michaela szerepében egészen lenyűgözi a közönséget kristálytiszta szopránjával.

Összességében jó előadást láthattunk a bemutatón kiválóan teljesítő énekesekkel, szép jelmezekkel, biztos kezű rendezői vonalvezetéssel. Külön színfoltja az előadásnak a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus közreműködése. „Hat évvel ezelőtt a kórus Georges Bizet Carmen című operájában debütált, és igazi örömünnep volt ez nemcsak a gyerekek, hanem a szülők, családtagok, a Kolozsvári Magyar Opera társulata és nem utolsósorban a közönség számára is. Avec la garde montante – hangzott el a jól ismert gyermekkari részlet az első felvonásból 2016. április 14-én a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Mit ad a sors? Hat évvel később ugyanazon a színpadon március 31-én a kórus ismét bemutatóra készült: egy friss Carmen előadást láthatott és hallhatott a közönség Szabó Emese rendezésében új szereposztással, díszlettel és jelmezekkel” – közölte Kálló Krisztián karvezető.