Mint egy szimfónia – életinterjúkötet Simon Gáborral

Több mint másfél évtizede indult útjára a Prospero Könyvek sorozata Demény Péter író szerkesztésében. A Polis, később a Korunk–Komp-Press, jelenleg az Ábel Kiadó gondozásában megjelenő kötetek színészek, operaénekesek, a most megjelent könyv esetében pedig egy intézményvezető pályaképét rajzolják meg.
„Nem a cél a lényeg, hanem az addig megtett út”. Ezzel az idézettel indul Nánó Csaba Sors-szimfónia című kötete, amely életútinterjút tartalmaz az idén 75 éves Simon Gáborral, aki 20 esztendőn át vezette a Kolozsvári Magyar Opera társulatát.
A volt intézményigazgató Sepsiszentgyörgyön született, iskoláit a Székely Mikó Kollégiumban kezdte 1951-ben. Édesapja és a család múltja miatt a tanfelügyelőségen előre megmondták neki, hogy a fiát a líceumi felvételin nem hagyják tovább tanulni. Így is történt. Ezért Kézdivásárhelyen kezdte a líceumi éveket, ahol az apjának kapcsolatai voltak.

– emlékezik azokra az időkre az igazgató. Később a brassói sportiskola diákja lett, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba került. Érettségi után a kolozsvári zeneakadémián diplomázott 1968-ban fuvola szakon. Négy évig volt tagja az opera zenekarának, amíg az akkori igazgató ki nem rúgta, mert „túl sok ötletem volt, én akartam mindenkit tanítani, mit és hogyan kell tenni. Ma már értem, miért dobott ki, és igazat adok neki”. Egy évig könyvet árult. Már akkor majdnem igazgató lett az Egyetemi Könyvesboltban, ennek egyetlen akadálya az volt, hogy nem lépett be a Román Kommunista Pártba.

1973 és 1990 között a balettiskola korrepetitora, tanára volt, 1990-től a kolozsvári operaház főigazgatója. 2009-ben vonult nyugdíjba.

Simon Gábor életútja – ahogyan a kötet lapjairól is kiderül – tele van érdekesebbnél érdekesebb fordulatokkal, rövid ideig még a zenétől is eltávolodott, de minden körülmény között megállta a helyét az élet forgószínpadán.
A fejezetekre osztott interjúkötetben olvashatunk Simon Gábor Székelyföldön töltött gyermekkoráról, családja kapcsolatáról a zenével, a nehéz időkről, amikor a rendszer kulákoknak kiáltotta ki őket, ebből pedig sok hátrányuk származott. Az egykori igazgató arról is őszintén vall, miért tették ki az opera zenekarából a 70-es évek elején, illetve később hogyan nyerte el a vezetői tisztséget ugyanabban az intézményben.
Az életútinterjú-kötet címe nem véletlenül utal Beethoven alkotására, az 5. szimfóniára, amely Sors­szimfónia melléknévvel vonult be a zenetörténetbe. Az egykori igazgató szinte egész életét zene vette körül. Ugyanakkor sokoldalú ember, aki vezetőként éppúgy megállta a helyét, mint a hangszeres hivatásában, a sportban vagy a családja iránti gondoskodásban.
Simon Gábor sorsa is – mint ahogy minden művészemberé – tele van színekben tobzódó szimfóniával. Hiszen, ahogyan a kötet bevezetőjében is olvasható,

„Gábor olyan igazgató volt, aki nem ragaszkodott ahhoz, hogy egész nap az irodájában töltse az időt. Szeretett társaságban lenni, munkatársaival, beosztottjaival igen közvetlen viszonyt ápolt, és még a magamfajta újságírót sem nézte le” – írja a kötet bevezetőjében a szerző. A kolozsvári újságíró az Erdélyi Naplónak elmondta: közte és az igazgató között az évek során kialakult barátság, illetve Simon Gábor tartalmas munkássága okán már tíz évvel ezelőtt, az igazgató nyugdíjaztatása után szóba került egy életútinterjú elkészítése, ám objektív okokból ez a tavalyi esztendőig elmaradt. 2019-ben Demény Péter, a Prospero sorozat szerkesztője javasolta, hogy Simon Gáborról könyv íródjon, a mintegy éves munka eredménye a Sors-szimfónia című kötet, amelynek gondozását az Ábel Kiadó vállalta magára. A sok képanyagot is tartalmazó kötet megvásárolható a kiadóban, könyvesboltokban, illetve az Ábel Kiadó honlapján.