Könyvajánló: Ilyenek voltunk – erdélyi történetek

Ilyenek voltunk. Nem, én nem voltam ilyen. Vagy mégis? Azok közé tartozom, akik lemaradtak Fábián Tibor könyvének első kiadásáról. Akkor sok minden sürgősebb volt, nem igazán vettem a fáradságot, hogy időt szánjak beszerezni a könyvet. Pedig a cím eszembe juttatta a szerzővel a rádiónál és a kedvenc kocsmánkban töltött időket, ahol fel-fel csendült Ákos azonos című dala. És kíváncsi lettem. Kíváncsi lettem, mi rejlik e cím mögött.
A gondos előkészület meghozta gyümölcsét.

A második kiadásról nem maradtam le. Pedig húztam az időt, mert sejtettem, nem fogom letenni a könyvet.

És most tényleg nincs időm egyhuzamban elolvasni egy könyvet. De néhány dolgot nem lehet elkerülni...
Ilyenek voltunk. Két külön környezet és öt év korkülönbség. Egy falusi gyerek és egy városi. Egy licis és egy kisiskolás. És mégis. Szinte minden sorban magamra ismertem. Mert gyerekként egyformán értük meg egy korszak végét. Ugyanazokkal a szép emlékekkel és nehézségekkel.
Néhány rövid történet egy elmúlt korszakról. És egy elmúlt gyermekkorról. Első látszatra nosztalgiázásnak tűnik. Részben valóban az. E mellett mégis

a kor hű bemutatása. Semmit sem elhallgatva, semmit sem szépítve. Sem csúfítva.

Gyakorlatilag gyermeki őszinteséggel. Olyan szókimondással, amely a felnőttnél csak akkor jelenik meg, ha egy röpke időre valóban ismét gyermek lesz...
Nem azt kaptam a könyvtől, amire számítottam. Talán ismerve Fábián Tibort. Igen, a humora benne van a könyvben. Mégsem nevettem. Mert a humoros részek mögött is komoly dolgok húzódnak meg. Az én gyermekkorom.

Igen, ugyanúgy áhítoztam én is arra a fagylaltra. Mi üres üvegekkel gyűjtöttük össze az árát. Ugyanúgy megvolt nekem is az üzletes nénim. Akivel nehezen értekeztem, mert nem igazán tudtam románul. Ugyanúgy álltam osztálytársaimmal a román diákok előtt. És ugyanúgy rendeztük le az egészet. A kis kertrészünk nekünk is megvolt gyermekkorunkban. Később én is ástam a kertet. Ugyanúgy nagy lapátnyomokkal. Mintha szántottak volna. Tehén helyett nyulaink voltak. Szerencsésnek éreztem magam, hogy Kolozsvár szívében házban laktam. A környék sokban hasonlított egy falura. Kövezett, sáros utcák. A pirítós a platnin, a sorban állások egy kenyérért. Azok a telek és a szánkózások. Annyi és annyi ismerős emlék...
Igen, valóban

nem azt kaptam a könyvtől, amire számítottam. Nem olvasmányt. Hanem saját, régen elfelejtett gyermekkorom emlékeit kaptam vissza.

És még egy fontos dolgot: ráébredtem, hogy mennyire szerencsés vagyok. Mert a legjobbkor éltem a gyermekkorom. Mert a gyermeki gondatlanságban könnyen átvészeltem, de mégis megértettem a kommunizmus lényegét. És olyan összehasonlítási alapom van, amely a mai gyerekeknek sose lesz...
Jegy a múltba, jegy a ráébredésre. Ezt jelenti a könyv. Elmúlt kor és elmúlt emberek emléke. Lecke, hogy miért kell örvendeni a jelennek. És hogy miért kell harcolni a jövőért. Aki átélte azt a korszakot, annak szívből ajánlom. Aki nem, annak szintén. Mert talán megérti a közelmúlt történetét. Talán megérti az én korosztályomat. És ami a legfontosabb: talán megérti, miért nem mindegy...

Fábián Tibor: Ilyenek voltunk. Erdélyi történetek. Tortoma Kiadó, Barót, 2022. Második, bővített kiadás

Cristian Marchiș