HIRDETÉS
Az író Tuti első mondásait, a hozzá kötődő történéseket még 1989 előtt jegyezte le, sőt a 2000-es évekig gyűjtötte a róla szóló anekdotákat. A kötetben megjelent történetek közül néhány már publikálásra került a Bé kell nyúlni a medve torkába című 2019-ben megjelent könyvében. Az újabb kötet egy bővített, átfogóbb kiadás.
Hónapok óta vártam, hogy megjelenjen Tuti könyve, hiszen helybéliként nekem is sokat mesélt nagyapám a székelykeresztúri „Rózsa Sándor” csínytevéseiről.
Kíváncsi voltam, hogy az általam hallott történetek megelevenednek-e Szente B. Levente új könyvében. Udvarhelyszéken ugyanis mindenki hallott Tutiról és a róla szóló helyi legendákról.
A könyv címe nemcsak a főszereplőre utal, hanem a kistérségi nyelvjárásra is, amelyet népies formában szóról szóra olvashatunk. Ennek az írásmódnak köszönhetően élvezetesebbek, ízesebbek a történetek. Nem beszélve arról, hogy „rejtett székely-szótár” is helyet kap a könyvben. Több mint ötven különböző szómagyarázatról olvashatunk lábjegyzetekben (mint például: eherré, sebtiben, gúnya, bükkent, surc stb.).
A könyv anekdoták, visszaemlékezések gyűjteménye, az egykor Székelykeresztúron élő Tutiról szól.
A városban táncoslábú bohócként tartották számon, személyiségéhez hozzátartozott feltűnő megjelenése: sárga csokornyakkendő, fehér nadrág és pepita kabát. Segítőkész roma ember volt, aki nem félt kimondani véleményét a kommunista rendszerben sem,
noha szabadszájúsága a szabadságába került. „Tuti nem a tetteivel, hanem mondásaival, megjegyzéseivel lopta be magát az emberek szívébe, kimondva és nyers őszinteséggel rámutatva a kommunista rendszer hibás és torz tükörképére” – olvashatjuk a könyvben.
A főhős Béni Józsefként született 1942-ben Székelykeresztúron, halálának pontos időpontja és körülménye nem ismert. A kisváros egyik közismert alakja volt, aki mindenkit megtudott nevettetni szarkasztikus, frappáns válaszaival, legyen az helyi boltos vagy éppen miniszter, polgármester vagy rendőr. Csínytevéseinek mindig megvolt a magyarázata.
Nem volt bűnöző. Kisebb-nagyobb kihágásait tudatosan tervelte ki, hogy időnként börtönbe kerüljön. Télen nem volt hol laknia és ennie, ezért tett róla, hogy bezárják.
„Jött a tél, és egy orvosi rendelőből elhozta az abroszt, leült a parkban egy padra és várta, hogy jelentsék fel. Tudta, miért mennyit kap” – mesélte a kötet egyik adatközlője.
Mit tehetett odabent, amikor éppen nem dolgoztatták? Hát olvasott! Ez egyik magyarázata furfangos észjárásának és azoknak a történéseknek, amelyeket elkövetett.
Szente B. Levente legújabb kötete a helyi közösség visszaemlékezéseire épül. A történetek 26 adatközlőtől származnak, a könyv pedig 131 anekdotát, illetve különböző történetet tartalmaz. Tutiról nem egy szokványos felépítésű személyjellemzést olvashatunk. Különböző Facebook-hozzászólások, gondolatok sora elevenedik meg a szemünk előtt. E véleményeket olvasva olyan érzésünk támad, mintha nyomtatott papírlapon a Facebook közösségi oldalt olvasnánk. Mint egy kirakós, úgy teljesedett ki Tuti története a világhálón. Mindenki csak egy kis mondatot, egy emlékfoszlányt tett hozzá az előző bejegyzéshez, míg végül megszületett a kötet ötlete és hosszas beszélgetések, interjúk nyomán maga a kötet is.
Nemcsak vicces emlékezések gazdagítják Tuti könyvét, hanem tanító mese jellegű történetek is megjelennek a sorok között. „Itt az a lényeg, hogy hány tehetséges, jó képességű ember vész el, mert nincs senki, aki felkarolja, taníttassa, jó irányba terelje. (…) Tuti őstehetség volt, aki, ha tanítják, foglalkoznak vele, kitűnő komikus lett volna, vagy bemondó! Sok befutott színészt, mai celebet vert volna a tehetsége” – olvashatjuk egyik idézett hozzászólásban.
A kötet leginkább a helyieknek nyújthat örömet, hiszen olyan történetek is megtalálhatóak benne, amelyeket nagy valószínűséggel már hallottunk a családban nagyszülőktől, szülőktől egy-egy összejövetel alkalmával.
Számomra jól esett felidézni azokat a történeteket, amelyeket nagyapámtól is hallhattam egy-egy hétvégi közös reggelizés közben: „kérdezték Tutit, mit reggelizett. Erre azt válaszolta: prézlis bárányfelhőt, füstös lámpacsövet. Nem értette, hogy a Jóisten miért adott étvágyat annak, akinek nincs mit ennie.”
Tuti élő legenda lett a székelykeresztúriak körében. Történetei szájról-szájra szállnak mind a mai napig, és csínytevései ma is megnevettetik az embereket.
A személyes élményektől eltekintve is mindenkinek ajánlani tudom a kötetben szereplő pepitakabátos bohóc történeteit, aki a reggeli kávé mellett könnyed anekdotákra, vicces történetekre vágyik.
Jakab Mónika
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
