Guyana szörnyei: felkavaró, fordulatos és igényes regény

Bármennyire is szeretem a babgulyást és a csúsztatott palacsintát ebédre, mégsem azt eszem minden nap. A heti menüben ott van még a saláta, a főzelék, a rizs. Így amikor a számomra kívánt ízek együtt állása köszönt be, akkor az örömöm és elégedettségem a tetőfokra hág. Az olvasás olyan aktus, ahol egyaránt helye van a gyors és lassú, rövid és hosszú, elmélyült és felületes betűfogyasztásnak. Nem minden nap veszek kézbe Hessét, Hamvast, Hankisst. Ott vannak a polcon és megnyugtat a tudat, hogy egymáshoz simulva, türelmesen várják az alkalmas időt. S amikor kézbe veszem őket, felzaklatnak, hogy a valóság mégsem az, amiről a környezet elsődleges benyomásai üzennek.
Fábián Tibor új regénye sem tartozik műfaja szerint az általam gyakran fogyasztott írásművek közé. Inkább

a pihentető, a kikapcsolódáshoz hozzárendelt, ízlés szerint facsart mentás limémmal, vagy Calvadosszal felszolgálandó misztikus kalandregény.

Szintén elszakít a jelen díszleteitől, ahogy a fent említett író csak épp felszabadító módon és egy alternatív valóságot tár elénk. Mindezt úgy tálalja, a hihetőség határát súrolva, nyugtalanítva az olvasókat, hogy akár mindez meg is történhet. A képzelet és a valóság határán egyensúlyozó cselekményfolyam távol Európá­tól egy másik égövben, egy másik kontinensen, Dél-Amerikában, Guyana őserdeiben zajlik. A szerző nem sokat vacillál, lamentál, ahogy focis múltjában szerette a gyors cseleket, itt is a végpontok közötti feszített érzelem, gondolat- és cselekmény­íveket rövidre zárja, tagmondatait nem cizellálja, hanem halad előre a cselekményben, ahogy főhősei a dzsungel rengetegében. Idős és fiatal, tolókocsis és fürge lábú, lelki érzékenység és vad ösztönvilág, városi kényelem és komfort nélküli kitettség, áhítatos lelkület és sekélyes bulvár teremtik meg a hangulatok, a helyszínek, a szereplők közötti kémiát. Egy régi történet hirtelen aktuálissá válik, és senki sem ment meg bennünket attól, hogy a bőrünkön érezzük az őserdő, az indiánok, a történet nyirkos verejtékét.

Korunkban reneszánszukat élik a vallásos borzongások. Gondoljunk csak a Dan Brown-regényekre vagy a Stigmatára. Az író vallásos keretbe ágyazza be a történetét.

A főhős Roger, az ifjú amerikai misszionárius, aki egy idős paptársa életgyónásának hatására lesz végtelenül kíváncsi a panelindiánok után az eredeti lakóhelyükön élő őslakosok iránt. A regény helyszínei, karakterei egyáltalán nem állnak távol Fábián Tibortól, hiszen ő is gyakorló lelkész, és mellette a média, mint Isten utáni másik szenvedélye, szintén végig kíséri az életét. Nem egyedülálló, hogy a lelkészek regényírásra adják fejüket, hiszen Pálfa-Görgey Etelka magyarországi lelkésznő tudományos-fantasztikus regényekkel tanítja és szórakoztatja olvasóit. A cselekmény, a szereplők rengeteg áthallással bírnak mind az író személyes sorsára, mind a világ jelenlegi állapotára tekintettel. A népvándorlás, a no-go zónák, a nagyvárosok túlburjánzása, a környezetvédelem, a média érzéketlensége, mint csepp a tengerben, ott lüktetnek a sorok között. Aztán a lelkészi/papi hivatás szépsége és nehézsége, a generációk közötti különbség, a kultúrák rendkívül eltérő világlátása és lehetne sorolni a plusz adalékokat, amelyeket a kalandregény tartogat az olvasó számára.
Fábián Tibor számára új, járatlan vidékre kalandozott, amikor Guyana szörnyeit papírra vetette. Írása tükrözi hitbéli elkötelezettségét, a téma feltárásának a szenvedélyét, a kiváló íráskészségét, a féktelen fantáziáját. Aki rászánja magát az olvasásra, készüljön fel, meglepődik. Ez a felkavaró, fordulatos, igényes kalandregény a mai holly­woodi forgatókönyvírók szellemiségében készült, de mégis Kárpát-medencei vénával. Most a menüsorra került nálam is Fábián Tibor írása, bátran ajánlom mindenkinek, nem feküdte meg a gyomrom.

Szalay László Pál