Félszemű hentestől a pocsék szomszédig

A TIFF 17. kiadásán is ka-ramellizálták a mozis hangulatot zenés rendezvényekkel, sztárvendégekkel, kreatív műhelyekkel, illetve bőséges magyar filmválasztékkal. A filmkedvelő legnagyobb szomorúságát ilyenkor mindig az okozza, hogy csak 24 órából áll a nap. A vastag programfüzet kézbe vétele után ugyanis rádöbben: a 230 programból túl sok minden érdekli. Talán ugyanez a bőség a fesztivál gyenge pontja is egyben, hiszen a hatalmas választékból sokszor nem tudjuk megfelelően kiszúrni a legkiválóbb alkotásokat. Sőt, időnként éppen a nagy reklámot kapott filmek miatt ürülnek ki lassan a székek a vásznak előtt, mint ahogy idén a Tokyo Vampire Hotel vetítése alatt is történt.

A tizenhét éve zajló rendezvény programfüzete sem segít a választásban: praktikusabb megoldás lenne, ha egy oldalon megkaphatnánk napokra és órákra, helyszínekre leosztva a filmeket tekintve, hogy az okostelefonos alkalmazás két nap alatt magától kitörli a hosszadalmas munkával elkészített, személyes TIFF-es órarendünket. Az egyetemisták is sóhajtoztak, hogy szokás szerint a végzősök vizsgaidőszakát fedi a rendezvény, az egyetemi város több ezer államvizsgázó egyetemi hallgatójának azonban nem kedveznek a szervezők. De minden nehézség ellenére a világ minden tájának filmes ízét bemutató vetítések csak pozitív vagy éppen egy filmről vitázó, értekező hangulatban engednek elválni a fesztivál idei kiadásától.

A fesztivál rendszeres látogatói számára nem újdonság, hogy nemcsak román, de magyar filmek is mindig külön napot kapnak a TIFF-en. Azonban az elmúlt másfél évtizedben még soha nem vetítettek annyi magyar alkotást, mint az idén. Ehhez többek közt hozzájárult, hogy két kiváló magyar filmrendező, Mészáros Márta és Szabó István is a TIFF életműdíjában részesült, így több régi, illetve új filmjeiket is levetítették az eseményen. A történelmi ihletésű filmek kedvelői hajlamosak azt hinni, hogy egy-egy korszakról mára már mindent elmeséltek a történelmi drámák és dokumentumfilmek.

Mészáros Márta Aurora Borealis–Északi fény című legutóbbi alkotása azonban bebizonyította: van még ötletbőr, amit a hidegháborús évek kezdeti időszakáról le lehet húzni egy anya-lánya kapcsolat mély perspektívájából kibontva.

Miután idős édesanyja kómába esik, Olga sikeres bécsi életéből a csendes, ám annál jóval rejtélyesebb faluba csusszan vissza, ahol egyre több titok derül ki gyermekkoráról és édesanyja fiatalkoráról. A film egyszerre szól a szülői ösztönök lemondásával járó fájdalomról, illetve megtartásával járó örömről, a szülő-gyermek viszony legmeghatározóbb elemeiről, az ígéretek betartásáról, a múlt szennyének és sebeinek súlyáról, az 1950-es évekbeli, állati viselkedésformát követő katonák tetteinek nyomorító következményeiről, megbocsátásról, viszonzatlan segítségről, hazatalálásról, megbékélésről. A 82 éves Törőcsik Mari soha nem kopó tehetségével, örök ragyogásával pedig csak még megrázóbb, meghatóbb élményként közvetíti a feszültséget finoman, lassan bontogató filmet, amelynek egyes jeleneteinél a teremben gyakorlatilag levegőt sem vett a nézősereg. Igaz, ezúttal is akadt olyan figura a nézőtéren, aki a legérzékenyebb pillanatokat rombolta röhögésével. A múltba visszatekintve vetítették az első, Oscar-díjat kapott magyar nagyjátékfilmet, Szabó István Mephistóját, a kortárs magyar alkotásokból az újrakezdésről szóló Genezist hozták el a szervezők.

A magyar bűnügyi filmek kedvelői két kiváló filmet is megnézhettek: a harmincas évek magyar fővárosában játszódó Budapest Noirt, illetve a valós eseményeken alapuló, a két világháború között hírhedté vált Léderer-ügyet feldolgozó a Hentes, a kurva és a félszemű, hangulatilag és képileg is sötét kamaradrámát. Bár utóbbi nem követi a tavalyi Filmtettfeszten is bemutatott, ugyancsak valós események ihlette A martfűi rém hatáskeltő izgalmát, de erejét éppen a szándékosan egyszerű forgatókönyvnek, a maréknyi, de kiváló játékú színésznek és az első világháború utáni személyes nyomort hűen tükröző helyszínnek, díszletnek, illetve fekete-fehér színezetnek köszönheti. Ismerős történet, hogy az első világégés után a gyilkolástól szétesett pszichikájú katonák nem képesek beilleszkedni a társadalomba, de ez nem egy általánosított, hanem konkrét, személyes történet egy bűnözővé vált exkatonáról, az életétől megcsömörlött örömlányról és a minden felett uralkodni vágyó falusi kiskirályról. A hatásosan csupasz szövegkönyvű film során a két leggyakrabban ismételgetett mondat a 75 000 korona, illetve a nőre vonatkozó Ő az enyém!, kiemelve a brutális gyilkosság megindítóan egyszerű okait, a pénzért és szemrevaló asszonyért folytatott harcot. Az emberi kegyetlenség egyszerű borzalmairól, az azt meghatározó lelki és fizikai nyomorról, a győzni akarás adta tragikomikus erőről egyszerre szól a film, amelynek vetítését csak a kőkemény székek és a nem túl jó minőségű hangberendezés tette kényelmetlenné.

A fesztiválon idén is hosszú sorok kígyóztak a mozik előtt, a lépcsőre ülés pedig már hagyománnyá vált.

A polkorrektség határait feszegető filmek kategóriája bizonyára vonzó programkínálat volt sokak számára, az azonban nem kis meglepetésre ad okot, hogy tizenkilenc éves egyetemistáktól ősz hajú idős nyugdíjasokig egy izlandi feketekomédia is percek alatt teljesen megtölti a Sapientia Hunyadi Mátyás dísztermét. A feketekomédia műfajban alkotóknak nincs könnyű dolguk: számos alkotás ugyanis vagy a tragédia, vagy a humor oldalára billen át, a kettő közötti finom egyensúly megőrzése nem egyszerű feladat. A fa alatt című izlandi film készítőinek azonban sikerült az a ritka manőver, amelynek köszönhetően a nézőtér egyemberként borzadt és rázkódott a nevetéstől egyazon pillanatban. Pláne, hogy sokan bólogatva suttogták egymás fülébe: csak az ő rossz szomszédságuk ne torkolljon vérontásba.

Idén három kiváló magyar filmes személyiség munkáját méltatták életműdíjjal.

Mészáros Márta az első nő, aki rendezői diplomát szerzett Magyarországon. Moszkvában szerezte diplomáját az Össz-szövetségi Állami Filmfőiskolán 1956-ban.

Pályája kezdetén filmhíradókat és dokumentumfilmeket rendezett, Bukarestben is sokat dolgozott. A nőiség, illetve a szülő-gyermek viszony filmjeinek központi témája, a nyugati feminista mozgalom is jelentős figyelmet szentelt munkájának. A hetvenes évektől napjainkig több mint húsz nemzetközi és magyar díjjal tüntették ki: a Berlinálén, illetve Cannes-ban is többször vehetett át elismerést. Szabó István ugyanakkor nemcsak a Nemzet Művésze, de atyja az első olyan magyar nagyjátékfilmnek, amely Oscar-díjat kapott. A Mephistóban, mint több másik filmjében is alapmotívum egy erős, önkényuralmi hatalom kialakulása, erőre kerülése, illetve bukása. Mintegy harminc neves elismeréssel díjazták eddig munkáját, köztük BAFTA-díjjal is.

A nálunk mindenki által ismert Széles Annát is életműdíjjal tüntették ki: a 75 éves színművésznő ötvenéves munkáját ismerték el. Amikor először felvételizett a marosvásárhelyi művészeti főiskolára, visszautasították mondván, túl törékeny természetű. Aztán a második, sikeres felvételi után hamar bebizonyította, képes a megerősödésre: már másodéves hallgatóként Bukarestben filmezett, majd a kolozsvári magyar színházhoz került. Később Magyarországon folytatta karrierjét a Thália Színház tagjaként. Az ünnepelt színésznő a kolozsvári közönségtalálkozón élete egyik legfontosabb filmjének az Akasztottak erdejét tartja, amelyet díszvetítésen a TIFF-en is újra láthatta a közönség. A fesztivál idei meglepetésvendége a francia díva, Fanny Ardant volt, aki szintén átvehette a szombati zárógálán az életműért járó Transilvania Trófeát.